Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - MŰHELY - Bálint B. András: „A szeretet ellen védtelen vagyok.” (A reményvesztés útja Hajnóczy Péter prózájában)
ismeretlen fák lombozata. A parancs című kisregényében Hajnóczy már a sötéség birodalmát festi elénk, ahol az Antikrisztus uralkodik. „Sötét volt, mint egy fasírtban”: az első mondat eleve lehűt minden illúziót. A százados-kertész, aki valószínűleg egy más világ megbízottjaként él az örökös éjben, parancsra, bevetésre vár. Hallgatja a a birodalom jelszavait a recsegő hangszórón, sétál, elmélkedik. Közben — szinte észre sem veszi — elmúlik egy év, kettő, tíz és harminc, elmúlik az élete, s a parancs egyre késik. Nem is jöhet már, a gonoszság és sötétség hatalma ellen tehetetlen az ember. Az egyetlen mentsvár a magánélet. „Megnősülök, és gyerekekkel áld meg az Ég — reménykedik a százados. — Mindenki feketének látja ezt az eget, de én látom — talán akkor is?! — a májusi ég kékjét és a bíborszínű felkelő napot. Lassan-lassan megszeretem a családom, mivel ők is állhatatosan szeretnek engem. A szeretet ellen védtelen vagyok.” Lázadásra gondol hát, a szeretet-igény lázad fel benne. De aztán továbbgondolja sorsát, s belátja, hogy mindez hiú remény. A parancs nem jön, csak az öregség. „Meghalok. Előbb még hegedűszót hallok valahonnét a sötét szobából. Aztán oldalt csuklik a fejem.” Egy halvány reménysugár — a tiszta szerelem képében — felizzik a Jézus menyasz- szonyó-ban is. Hogy aztán gyorsan semmivé tűnjön. Ez már irgalmatlan ország, itt az emberek egymásra vadásznak, az elejtett zsákmányt preparálják és kitömik, hogy a lakásukat díszítsék vele. Fejvadásznak lenni — a legnagyobb dicsőség, mindenki leghőbb vágya. Itt találkozik a fiatalember Csillával; megkívánja, felmegy a lakására, de Csilla nővére mindenütt ott van, mindenbe belebeszél, nem tudnak kettesben maradni. (Közben szinte természetesen esik szó arról, hogy a fiú is fejvadász szeretne lenni.) A nővért végre eltalálja egy golyó, tetemét felfalják a macskák—Csilla és a fiú egymásé lehet. Az aktus után a meztelenül alvó férfit az asszony lerajzolja — de az észreveszi, s azt hivén, hogy vázlatot készít róla a fejvadászoknak, megöli Csillát. Majd távozván a lakásból, őt is leteríti egy karabélygolyó. .. S a jövő? Csilla kisfia „felsírt vagy felnevetett álmában. Patkányok futkostak az ágyán, őrajta is; aztán egy belémart, ahol mindig legjobban fázott, fedetlen veséjénél.” Itt már nincsen kiút. A teljes reményvesztést alátámasztja a hibátlan, precíz szerkesztés, a szövegközi — de nagyon is a szöveg lényegéhez tartozó — idézet-gyűjtemény a revolvertechnikáról, a katolikus háziasszonyok receptjeiről, az ember preparálásáról. S a Szűzanya-motívum, amelyben Jézus anyja Cafkaként jelenik meg, megsemmisítve ezzel a megváltás elemi lehetőségét is. A százados beismerése — a szeretet ellen védtelen vagyok — ebben a műben átalakul a szeretetre való képtelenség beismerésévé. Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok — mondja Pál apostol. A fejvadászok világa már nem emberi világ; az ember, visszatérvén eredetéhez, újból ragadozó lett. * * 3s Pusztán amiatt is, hogy alkotott, Hajnóczy nem sorolható a végleges pesszimisták közé. Látomásaiban ott a könnyen lehető totális képtelenség, de a vízió egyben figyelmeztet: ez az, amit mindenáron el kell kerülnünk. Ha lesz erőnk. Ha energiánkat nem köti le a kisszerű lét mindennapi vegetációja. A felelőtlen derűlátást számon kérni a művészettől — hivatalnoki szűklátókörűség. Már Marx megmondta, hogy az irodalom feladata szétszaggatni az optimizmus rózsaszín ködfátyolát. A konformista optimizmusnál, a „jól van, ahogy van” elvénél hasznosabb és előrevivőbb a józan pesszimizmus, amely számot vet a sors buktatóival is, tehát jó előre észreveszi őket. S számot vet azzal, hogy az egyén élete mellett esetleg a faj élete is véget ér. 70
