Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Orosz László: Szepes Erika - Szerdahelyi István: Verstan
Szó sincs arról természetesen, hogy valami zökkenőmentesen fölfelé ívelő utat tárna elénk, de Derecske fejlődése bizonyos mértékig mégis szerencsés módon alakult, kezdve azon, hogy Bihar megye az ország keleti része, mint ahogy Gerő megfogalmazza: „Szálasi uralmának a szele sem ért el idáig” és „itt senki sem éhezett” a front átvonulása alatt és utána sem. Derecske múltját, különösen pedig Bajcsy-Zsilinszky eszméinek itteni nagy hatását tekintve érthető, hogy a felszabadulás és földosztás öröme teljes volt. Az Új világot teremtünk című fejezetben az író is teljes fölsza- badultsággal és együttérzéssel ír a derecskéi parasztok lelkesedéséről. Lelkes volt ez a nép és hálás, de bosszúállásra sohasem gondolt. Kérlelhetetlen volt a maga igazában, de szeretett volna emberséges maradni a kulákokkal szemben is. Hogy zömmel a Kisgazdapártban és a Parasztpártban keresték, illetve látták a jövő útját, az érthető, valamint az is, hogy a Kommunista Párttal szemben egyelőre bizalmatlanok voltak, bár a parasztpártiak itt is szorosan együtt dolgoztak velük. Tudva azt, hogy az író maga is parasztpárti, sőt, csakhamar fontos helyeket betöltő funkcionárius lett úgyszólván gyermekfövel, természetes- nekérezzükalelkes,közvetlen lírai hangot,amely- lyel szinte elénk varázsolja ezeket az éveket a „Jó csillag ragyog” című fejezetben, s ecseteli a továbbiakban a megtorpanás, a Rákosi-korszak által keltett zavart, kétségbeesett védekezést, elkeseredést. Nemcsak elvileg fejti ki az író, hogy milyen hangulat is lett úrrá a parasztok körében, hanem érzékletesen, más esetben keserű, humoros epizódokban hozza közelebb az olvasóhoz. A legfeszültebb, legválságosabb kornak mégis az újabb, az ország egészét átformáló téeszesítés tekinthető Derecskén is. Az erről szóló két fejezet, a Vihar előtt — vihar után és a Bízni kell — bízni jó, a kötet igazi csúcspontja. Szinte ta- pinthatóan érezzük itt az emberekben forrongó érzéseket. Mintha az író maga is egy lett volna az újat akaró, az újtól mégis rettegő parasztok közül,annyira közel tudja hozni a bennükélőszoron- gást. Mert hiszen belül érzik már, hogy előbb- utóbb meg kell történnie, mégis hideg zuhanyként hatott rájuk, mert az 56-os ellenforradalmat követő évek fölszabadultsága valóságos aranykorszaknak tűnt a szemükben. Nem értették, miért nem maradhat most már minden úgy. Nem csoda ilyen körülmények között, hogy féltek az újabb változástól. Sajátos módon még a belépés után is sokára jöttek rá, hogy ha jobban dolgoznak, jobban élnek. A szorongás, ellenkezés mégis hamarosan humorban oldódott. Hadd idézzük ehhez az akkor született egyik csasztuskát: „Beléptem a téeszcsébe (tviszt), / Bevittem a két tehenem (tviszt), / Hadd tudja meg az a barom, / mi is az a közös vagyon (tviszt).” Később aztán, amikor már a háztáji gazdaságok is virultak, maguk mulattak legjobban ezeken a félelmeken, s már azt hangoztatták, hogy mért nem jutott eszükbe már negyven évvel ezelőtt ez a téesz! S hogy mi minden változást hozott az új világ a parasztság körében, erről aligha lehetne hitelesebben vallani, mint Gerő János teszi A táj és az ember, valamint a Gyorsfénykép a máról című részben. És talán nem is annyira gyorsfénykép már ez, mint inkább a táj és a nép életének, gondolkodásának, jellemének vonzó rajza, amely végül is méltó zárása az évszázados küzdelemre visz- szatekintő vallomásnak. Bizakodást sugall anélkül, hogy bárhol is elkendőzni igyekezne a bajokat, hiányosságokat. (Népszava-kiadás) SERES JÓZSEF SZEPES ERIKA- SZERDAHELYI ISTVÁN: VERSTAN Az utóbbi években örvendetesen megnőtt az érdeklődés a verstan iránt. Nem csupán a verstani problémákkal foglalkozó publikációk gyarapodó száma mutatja ezt, mint inkább az, hogy a tartalmat és formát elválaszthatatlan egységnek tekintő költeményelemzés egyre kevésbé nélkülözheti, nélkülözi a versformák tüzetesebb vizsgálatát. A verset szerető olvasó élményének teljességéhez is hozzátartozik a hangzás keltette esztétikum, az akusztikai élmény. Ennek létrejöttéhez azonban iskolázott fülre, kiművelt érzékenységre van szükség. Mind a verstani kutatások eredményeinek gyarapodása, mind a verselemzők (irodalmat tanító tanárok!) és versolvasók igénye kívánatossá tette egy verstani rendszerezés megjelentetését. Az ismertetendő mű előszava Horváth János 1955-i, Vitás verstani kérdések című munkáját idézi: „Ki-ki tapasztalhatta, mennyire tisztázatlanok verstanunk némely elvi fontosságú kérdései. Egymást kizáró tanok és elvek nyugtalanítják a tájékozódni óhajtót.” A szerzők úgy vélik — s joggal —, hogy Horváth megállapítása mindmáig érvényes. Hogy milyen alapvető kérdések vitatottak, arra hadd említsek egyetlen példát. Az Akadémia Verstani Munkabizottsága nemrégiben azt kérte tagjaitól, határozzák meg röviden (középiskolás fokon!) Arany Toldijának versmértékét, és elemezzék ritmikailag a kezdősorát. Igen nehéz feladatra vállalkoztak a szerzők ilyen körülmények között. Olyan rendszerező kézikönyvet kellett írniuk, amely a vitás kérdésekben — a szemben álló nézeteket ismertetve — állást foglal, ha nem is végleges megoldást hozva, legalább a kutatások máig elért legjobb eredményeinek szintjén. Nehezítette feladatukat az is, hogy célkitűzésük egyszerre volt tudományos és népszerűsítő. E kettős célt kitűnő szerkezeti megoldással sikerült elérniük. Könyvük tulajdonképpeni szövege elé Verstani alapismere91
