Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Benedeczki Erzsébet - Fehér Zoltán: Az utolsó keceli garabonciás
BENEDECZKI ERZSÉBET—FEHÉR ZOLTÁN AZ UTOLSÓ KECELI GARABONCIÁS Mikor hal meg az ember? Ha akkor, amikor már senki nem emlékszik rá — miként ezt Kosztolányi példázza egy novellájával — nos, akkor Morvái György máig él. Sőt valószínűleg tovább fog élni, mint Kecel elmúlt évszázadának sok neves személyisége. Hamarabb elfelejtik a régi tanítókat, főjegyzőket, kereskedőket, pélbánosokat, mint őt. Hamarabb elfelejtik, mert ritkábban is kerülnek szóba. De hát ki volt az az ember, akit méltónak tartunk arra, hogy rajta szemléltessük a „kollektív memória” működését? Néphitgyűjtésünk közben, ha garabonciásról érdeklődtünk, szinte minden adatközlőnk megemlítette Morvái Györgyöt. A keceliek tudatában a garabonciás fogalma benne öltött testet. Az ötvenévesek még személyesen ismerték, gyermekkorukban azzal bosszantották, hogy folyton kérdezték tőle: „Gyura bácsi, mikor lesz eső? Mire ő: „Majd, ha az anyád p. . .ja villámlik!” Erről a nem éppen illedelmes párbeszédről még azok is tudnak, akik tárgyunkban nem szolgálhattak bővebb felvilágosítással. Pedig Morvái György alakját már életében élmény-, sőt hiedelemmondák tömege vette körül, s ez a máig eleven mondakör megérdemli, hogy összevessük a valósággal. Igen ám, de mi maradt Morvái György „valóságából”? Hősünk annak a társadalmi osztálynak a legmélyéről származott, amelyben a tárgyi emlékeket csak használhatóságuk szempontjából értékelik, s őrzik vagy hagyják elenyészni. Kunyhóját már rég elbontották. Fotográfia nem maradt róla, hisz fényképész előtt soha nem ült, a régi keceli temetőt eldózerolták, sírja is eltűnt. Nevelt fia szerint „rongy ember” volt, akiről nem érdemes beszélni. A falu népe szerencsénkre közlékenyebb, emlékezéseikben azonban a valóság a hiedelmekkel fonódik össze. Egyetlen hiteles dokumentum róla az egyházi halotti anyakönyv 1938. évi bejegyzése, mely szerint 83 évet élt, „a halál oka: megfagyás.” Ha valóban 83 éves korában halt meg,akkor 1855-ben kellett születnie, de a születési anyakönyvekben nem leltük a nevét, tehát vagy máshol keresztelték,vagy egyáltalán nem tartották keresztvíz alá. Nem tudjuk, mi jutott el hozzá a nagyvilág eseményeiből, hisz annyi sok kortársával együtt iskolába nem járt, analfabéta volt, az „újság” számára az volt, amit hallott. Élete 83 éve alatt pedig elég sok változás zajlott le körülötte. Gyermek a Bach-kor- szakban, suhanc a kiegyezéskor, fiatalember a boszniai okkupáció idején, az első világháborút, a Tanácsköztársaságot s a Horthy-korszakot már korosán éri meg. Hogyan reagál minderre? Nem tudjuk, de sejtjük: egyikről-másikról talán hírt sem hall, fölötte, tőle függetlenül „forr a világ.” A múlt század közepétől egyre gyorsuló táradalmi változások keceli jelenségei viszont már szeme előtt játszódnak le, közvetlenül érintik, tudomásul kell vennie őket. Korában, előtte játszódik le a „magyar Vadnyugat” megszelídítése, a futóhomokra települő szőlőkultúra kivirágzása. Mondta is: „Majd meglátod, fiam, az is be fog következni, mikó ezt a nagy hegyeket, amiket itt látsz, hát ezeket elhúzogassák, eltakarítják le a vőgyekbe. Aszongya: Majd meglátod, hogy hát milyen világ lesz erre.” Kellett a termőföld, kellett a legelő, hát szerzett a keceli ember nemcsak a homoksivatagtól, de a vízi világtól is. Morvái György pedig az Őrjeg mocsarait lecsapoló „Kanális 48
