Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Végh-Alpár Sándor: Aki megháborította önnön házát (Vázlat egy készülő tényregényhez)
Pannonhalmán a főigazgató alig néhány órát töltött. A visszaemlékezők szerint látogatása szinte kizárólag az anyag szemrevételezésére korlátozódott. Megjelent viszont az apátságban, alig egy héttel később, december 11-én Balás-Piri László. Váratlan felbukkanásának oka részben az volt, hogy családja már hetek óta Pannonhalmán tartózkodott. Megérkezése után — saját kezdeményezésből — nekiállt, hogy listát készítsen az apátságban tárolt múzeumi anyagról. Hogy Csánky emiatt tért-e vissza pár nap múlva Pannonhalmára, vagy más miatt, nem tudni. (Ez idő tájt a leglehetetlenebb helyeken bukkan fel, inkább nyilas államtitkárként már, mint a Szépművészeti Múzeum igazgatójaként. Ami egyedüli biztosat tudni róla: hivatali gépkocsiját Kárpáti István 1945. április 7-ig vezeti. Hogy merre vitte utasát ezalatt, erről alig van biztos adat.) Balás-Piri „magánakciójáról” minden esetre kemény véleményt nyilvánít. Összehívja a rend tagjait és kijelenti előttük, hogy ha legközelebb itt találja a művészettörténészt, lecsukatja, de meglehet, agyon is löveti. Ahogy távozott Csánky, Balás-Piri ismét felbukkant és folytatta a leltárkészítést. Karácsonyra elkészült vele. Átadta megőrzésre Kelemen Krizosztom főapátnak, majd távozott. (Soha többé nem látták. Többek szerint 1956-ig hamis papírokkal, teljes inkognitóban itthon élt, s csak akkor hagyta el az országot. De ez valószínűleg legenda.) Mindenesetre a legjobbkor hagyta el Pannonhalmát. December 24-én, szenteste, Csánky Dénes, egy nyilas ezredes, néhány suhanc és öt teherautó kíséretében ismét megjelent a rendház épületében. A megjelenés időpontját, valamint formáját kifogásoló főapáttal minősíthetetlen hangon és idézhetetlen módon üvöltözni kezdett, majd amikor a főapát ezt a hangot visszautasította, Csánky durván megfenyegette. Ezalatt a suhancok, a sűrű hóesés ellenére, nekiálltak pakolni. Az utasításnak megfelelően, gyors tempóban, egyszerűen csak feldobálták a platóra a képeket és a szobrokat, s már indultak is Sopron felé. Ä kocsisort Győrben légiriadó érte. A Liberátor rajok aznap is az állomást és a Rába gyárat bombázták. Hogy ilyen helyzetben ki, miként viselkedik, elveszti-e a fejét, rátör-e a pánikszerű halálfélelem, vagy meg tudja netán őrizni a hidegvérét, ez sok mindentől függ. Nem valószínű, hogy pontos jellemrajzot ad bárkiről, mit tesz egy annyira rendkívüli helyzetben, amilyen egy szőnyeg bombázás. Ami akkor Győrben történt, mégsem lehet mellékes. Pontos illusztrációt ad ugyanis arról a szolgálati, érzelmi és erkölcsi kapcsolatról, amely Csánkyt a „megmentésre” szánt nemzeti értékekhez fűzte. A valamikori főigazgató a bombázás idején jó tíz kilométerre kihúzott kocsijával a városból, sorsára hagyva a felbecsülhetetlen értékű rakományt és annak kísérőit, bárkik is voltak azok. A légiriadó múltával a kocsisor ismét nekilódult. Csorna felé haladva, a változatlanul erős havazásban, az egyik kocsi felborult, Anyaga széthullott az árokban, a szántóföldön. A konvojt kísérő Csánky sofőrje kiszállt, hogy megnézze, mi történt. Amikor visszatért, s jelentette főnökének, mit látott, az csupán annyit mondott: „Hagyjuk a fenébe, hajtson tovább!” így folytatták útjukat Sopron felé. Hogy a széthullott képek és szobrok végülis nem maradtak a havas szántóföldön, az csupán a kocsikat kísérő nyilasoknak köszönhető. Amit tudtak, feldobálták a többi négy teherautóra, majd Csánky után eredtek. Estére bevergődtek valahogy Sopronba, aholis egy városszéli laktanya udvarán állították le a rakományt. Másnap reggel — a kocsik valószínűleg nem bírták tovább a tempót — átrakodtak, majd irány Kőszeg, onnan pedig Szombathely. A ferencesek kolostorában ismét lerakták az anyagot — immáron negyedszer! —, de ott sem maradt sokáig, néhány nap múltán Szentgotthárdra, a cisztercita rend gázbiztos óvóhelyére 13
