Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Kálnoky László: „Mesterségem, te gyönyörű…”, Fülszövegek (versek)
FÜLSZÖVEGEK Egy könyv borítólapját, ahol az én arcom volt látható, úgy hajtogatták, hogy a fél fülem belülre került, az úgynevezett fülszöveg mellé, s mivel az ott olvasható sorok dicsérnek, állandóan hallhatom azóta a saját dicséretemet, még ha csak fél füllel is. Egy másik alkalommal nem ért rá fülszöveget írni könyvemhez a lektor, s arra kért, írjam meg azt helyette. Persze, nem dicsérhettem magamat agyba-főbe, mire egy kritikus, nem ismerve az ügy hátterét, botfülűnek nyilvánította a fülszöveg szerzőjét, mondván, hogy a versek valójában sokkal különbek. No tessék! így jár a szegény költő, ha túlontúl szerény! 6