Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Kaposy Miklós: Közművelődési háztűznéző (riportszatíra)
Idézem Kovács Juditot, a Magyar Nemzetből. 1980 márciusi helyzetkép. „Az új budapesti művelődési központ előterében 14—20 éves, ápolt külsejűnek nem mondható fiúk és lányok. Nem csinálnak semmit, nem szólnak egy árva szót, csak vannak. Ha mozira, zenét hallgatni hívják őket, ocsmány válaszokat adnak. Amikor eléjük tettek egy TV-focit, összeverekedtek rajta. Újságokat osztottak ki nekik, cafatokra tépték. Lényegében kulturált körülmények között csöveznek. Eddig még nem voltak hajlandók a párbeszédre. (Azóta sokukat odaszoktatták). Ki lehetne írni egy Szolnokon már sikerrel alkalmazott slogant: „TISZTESSÉGES ÉS NORMÁLIS EMBER NEM SZEMETEL, A TÖBBIEKNEK SZIGORÚAN TILOS!” KAPOSY — Szóval a szemetelők, a rongálok a művelődési otthonokat, házakat sem kímélik. Egy kalap alá veszik avasúti kocsikkal, telefonfülkékkel. TAKARÍTÓNŐ — Dobálják a székeket, ráállnák lábbal, minden. És akkor pedig egy szék legalább 760 Ft. Azért, mert egy éve azt hiszem úgy hozták a székeket. És vannak rongálódások. És ezek után sokat kell takarítani. KAPOSY — És Önöknél gyakoriak egy-egy bál után vagy nagyobb rendezvény után a kisebbnagyobb rongálódások? IGAZGATÓ — Hát előfordul ablakbetörés, székek törése, de ez hát részben ipari probléma, részben pedig a használók problémája. KAPOSY — Akkor sebaj! Ne mondhassa senki, hogy csak elrettentő példákat soroltunk. Hadd ajánljak terjesztésre olyan módszereket, amelyekre a munka során bukkantam rá, s amelyekkel bővíthető — ahogy divatosan emlegetik — a művelődési intézmények hatóköre. Szabadszálláson az újságossal szövetkezett a népművelő: a művelődési otthon szórólapját belecsúsztatják minden Népszabadságba. Igya terjesztés ingyenes és mindenkihez eljut. Az új Budapesti Művelődési Központ portáján többféle füzet, érdeklődési körök szerint. És a felhívás: „Kérjük, adja meg telefonszámát, mi értesítjük az önt érdeklő programról”. Ugyanitt a könyvtár fiataljai az ágyban fekvőknek házhoz szállítják a kért könyveket. Ötletgyűjtő ládát is fölállítottak ilyen kérdésekkel: „Mit tennél, ha te volnál a klubvezető?” Vagy egy programajánlat: „Szeretsz vitatkozni? Nem fogsz unatkozni!” Milyen jó, hogy már van, ahol fölfedezték a beszélgetést, a véleménycserét; embernek ember által való meghallgatását! Végezetül megkérdeztünk néhány népművelőt, miben látja a szépségét a hivatásának, amivel annyi baja van? NÉPMŰVELŐ — Van szépsége is neki. Főleg ha fiatalokkal foglalkozik az ember, és főleg tud nekik olyat nyújtani, amiért lelkesednek. S ez a szépség ebben. IGAZGATÓNŐ — Két évvel ezelőtt kezdték el az építkezést, meg kell mondjam, hogy úgy állt az épület még november elején, hogy senki sem merte remélni, hogy valóra válik a nyitás. De a város olyan összefogással dolgozott, serénykedett itt a megnyitó előtt, mint ahogy én hallomásból a hídépítést meg a nagyobb eltakarítási akciókat el tudom képzelni. Szóval szinte megható volt. Tizenhat éve dolgozom a szakmában, és én nem láttam még... Délután jöttek be emberek ide, és lapáttal, meg ásóval, meg . . . szégyellem, de annyira meghatott komolyan, hogy én ilyet még nem láttam. Ott hagytuk abba mondom, hogy én még ilyen összefogást nem láttam, mióta élek. NÉPMŰVELŐ — Nem tudom elmondani neked, milyen érzés volt,amikor egy Radnóti- verset szavalt a Psota, és az első sorban elkezdett sírni egy öreg paraszt néni. Ezért érdemes volt dolgozni. KAPOSY — Hidy Péter—Lovas Tünde: „Közművelődéskutatás" c. munkájából: 61
