Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Végh Antal: Az utolsó magyar nemzeti 11. (elbeszélés)
Még az volt a szerencse, hogy csak ennyien jötteka Göncölszekér-lakók. Népszerűt* len volt ott is a kapitány, két Csillagról nem válogatott be senkit a csapatba, ezért annak a két csillagnak a lakossága a Föld felé jövet a Tejútnál leszállt, megnézni az akkor éppen a Tejút—Andromédaköd közötti kerékpáros békeverseny selejtező futamait. A Szakszervezet közölte a Göncölszekér sportküldöttségének vezetőivel, hogy nekünk válogatottunk több mint kétszáz éve nincs. Tehát meccs nem lesz. Mire amazok meg elkezdték követelni a hitelek kamatait! A Szakszervezet akkor elhatározta, hogy történjen bármi, csapatot állít ki a Göncölszekér válogatottja ellen! Megadták az 1 nap haladékot, elkezdődött a felkészülés. A szakemberek pedig azon vitatkoztak, hogy nullra vagy nullára nyerünk-e? Volt önbizalom! Igen ám, de hogyan folytak az előkészületek? A Szakszervezet közölte az ország lakosságával, hogy azok, akik jelentkeznek a magyar nemzeti tizenegybe, és hajlandók megmérkőzni a Göncölszekér válogatott legénységével, jelenjenek meg délután 3/4 5-kor a Népstadion Keleti pályaudvar felé eső kijárati bejáratánál. Egyetlen élő ember nem jelentkezett. A Szakszervezet még egy nap haladékot kért, és intézkedett, hogy a Húsvét-szige- tekre vezényelt — ott bérmunkában dolgozó — magyar fegyveres alakulatokat hazarendeljék. Valamitől tartani lehetett, mert a Göncölszekér-beliek nagyon elcsendesedtek. A felhívást a Szakszervezet úgy adta a nemzet tudtára, hogy az más égitestekre el ne hallatszon! Főleg a Göncölszekérre ne! Micsoda taktika! A második felhívásra sem jelentkezett senki. Most siratták csak egyesek, hogy elhalt az Állam! Hogy nincs a népnek erőszakszervezete. Hogy nincs az országban 11 ember, akit el lehetne nyomni! Bezzeg még amikor teljében volt a magyar labdarúgás! Óh, akkor de könnyen ment a válogatás! A sok elnyomott közül egyesek alig várták, hogy válogatottak legyenek. Csak rájuk kellett szólni: te, te és te képviseled a magyar színeket! Képviselték. Sírva, ordítva, jajveszékelve az elnyomatás, a válogatottság terhe alatt. Meg hogy majd utána mehetnek külföldre játszani. — Megvan! — mondta a Szakszervezet. — Pénzt kell adni annak, aki játszik a Gön- cölszekér-válogatott ellen! Igen, de honnan vegyenek pénzt? Évtizedekkel azelőtt mindig csak szaporodott, szaporodott a pénz, annyi volt már, mint a nyű, aztán az is megszűnt! Valakinek eszébe jutott; van egy régi film,azt kell levetíteni! Persze,hogya magyar— angol 6:3-as filmről volt szó. Á Göncölszekér háta megett elkezdődött a vetítés. Csakhogy közben óriási botrány támadt! Valaki elkiáltotta magát, hogy ez az egész film egy trükkasztalon készült! Áz előző este. Félre akarják vezetni a népet. Mert ilyen csapata sohasem volt a nemzetnek! Más baj is történt; egy baklövés. A film lekeverése közben elcserélték a hanganyagot. Egy régi Újpest—Fradi mérkőzés hangját kopíroz- ták rá a szalagokra. Hogy ott mik hangzottak el . . . Társadalomról, rendőrségről, vezetőkről, Fradi-szívről satöbbi. Szerencse, hogy még idejében leállították a vetítést, de sajnos, ezzel sem oldódott meg semmi. A Göncölszekér 70 milliós sportküldöttsége néma csendben várta a fejleményeket. A harmadik felhívás már hozott némi eredményt. Ha mást nem, csak any- nyit, hogy újra egyre többen kezdtek beszélni a futballról. Telt-múlt az idő, de a magyar válogatott még mindig nem állt össze! Háromnapos várakozás után a Göncölszekér közölte; hogy hajlandók eltávozni a Népstadion légteréből, ha kapnak egy nyilatkozatot, hogy Magyarország elismeri; 12:0-ra kikapott. Vereséget se előre, se utólag mi még soha nem ismertünk el. így most se. A tömeg pedig máris azon tanakodott, hogy vissza kellene állítani az Államot! A futballról jutott eszükbe az Állam. Nem arról, hogy valaki valaha államellenes volt, vagy fejőstehénnek tekintette az államot! Hamar rájött a Szakszervezet, hogy itt a léte forog kockán. Tenni kell valamit. Elhatározták, 24
