Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - B. Szabó László: „Az utolsó emberig kitartani” (memoár)
nyitva tartani. Csak lassan haladhattunk előre a hófúvásos, csúszós úton, a kietlen hómezőn. Már kezdett alkonyodni, amikor végre fáradtan, agyonfagyva, délután 4 óra körül elértük menetcélunkat, Matreno-Gesovo-t. Matreno-Gesovóban. „Be vagyunk kerítve! Itt vannak az oroszok!” Matreno-Gesovo „V” betű formájában terült el olyképpen, hogy a „V” betű csúcsa az úton volt, a két szára mentén meg 2—2 hosszú házsor húzódott fel az enyhe lejtésű dombra. A „V” formában elhelyezkedő házsorok között 40—50 méter széles, 8—10 méter mély szakadék tátongott, ami két részre osztotta a furcsa formájú falut. Szerencsénk volt, mert az egyik házsorban 20—25 üres házat találtunk, melyekben csak néhány idős férfi és asszony lakott apró gyerekekkel. Az előreküldött gépkocsis részlegünk már szalmát is kerített, így a házak padlóján, a leszórt szalmán kényelmes fekhely adódott mindenki számára. Amíg a szakaszparancsnokok a szakaszokat a házakban, a lovakat pedig a pajtában, színekben elhelyezték, végigjártam a falut a szánkóval, hogy az utász zászlóaljparancsnokságot megkeressem és jelentkezzem Gombos őrnagynál a kapott parancs értelmében, hiszen úgy volt, hogy ők is idejönnek. Annak a házsornak a végén, ahol mi beszállásoltunk, a VII. hadtestünk vonatrészei helyezkedtek el, néhány órával előbb érkeztek ide. A „V” betű másik szárában, a szakadék túlsó oldalán német alakulat tanyázott. Hamarosan megtudtam, hogy az utász zászlóalj-parancsnokság a déli órákban továbbment, állítólag az ide kb. 45 kilométerre nyugatra levő Budennij-be. Nagyon meglepődtem a hír hallatára, mert ha továbbmentek, akkor legalább hagyhattak volna valami további utasítást számunkra. Arra gondolni sem lehetett, hogy azonnal folytassuk a menetet a megtett 48 kilométer után további 45 kilométerrel. A kegyetlen hidegben elcsigázott embereknek, lovaknak pihenőre volt szükség, hiszen a 2—3 órai pihenő Olchov-ban nem sokat számított. Arra is gondoltam, hátha visszajönnek ide a faluba Gombos őrnagyék. A parancs úgy szólt, hogy ide jöjjek a századdal, újabb parancsot nem kaptunk, elhatároztam hát, hogy egyelőre itt maradunk és várunk. Az úton a sötétség beálltáig lovas szánok, gépkocsik, kisebb-nagyobb magyar és német csapat- és vonatrészek meneteltek időnként az ide 15 kilométerre levő Niko- lajevka-Alekszejevka felé, ahol a 2. magyar hadseregparancsnokság törzsszállása települt kezdettől fogva. Arról persze fogalmunk sem volt, hogy a súlyos helyzet és a szovjet csapatok gyors térnyerése miatt a hadseregparancsnokság tegnap, január 16-án kiürítette Nikolajevkát és áttelepült az onnan nyugatra 60 kilométerre levő Novij- Oszkol-ba. A kellemes meleg szobában, a padlóra terített szalmán heverészve beszélgettünk, amikor estefelé 6 óra körül az őr jelenti, hogy futár érkezett az utász zászlóaljtól. A futár belépett, tisztelgett és így szólt: — Főhadnagy úr alázatosan jelentem, Gombos őrnagy úrtól parancsot hoztam! — és egy levelet nyújtott át, melyben ez állott: • „Főhadnagy úr f. hó 18-án reggel induljon útba Budennij-be és ott jelentkezzék nálam a további parancsokért. A század egyelőre marad M. Gesovo-ban. — Gombos őrnagy.” — Mikor indul vissza? — kérdeztem a futárt. — Azonnal indulnom kell, amint a parancsot átadtam, ezt az utasítást kaptam Gombos őrnagy úrtól. Gépkocsival ebben a hófúvásos időben nagyon nehezen járható az út, kell 3—4 óra, amíg visszaérek Budennij-be —válaszolta. 14
