Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Tverdota György: Nagy Lajos és József Attila

elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költésze­tet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania. Ez fontos szocialista szempontból, mert anélkül még a munkásság osztályharca is válhat szocializmusellenessé, és fontos nem-szocialista szempontból, mert egy tömegmozga­lom emberi mélységét méri.” A Leckéről készült recenzió kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy ez lett a Brichta Cézárról írott kritika ellenpárja. József Attila Nagy Lajos novelláiban találta meg azt, a mú'vészeteszményét megközelítő irodalmi minőséget, amely a tiszta művészetet a tiszta tendenciával tökéletesen szintetizálni képes: „Nagy Lajosnak nem csupán az értelme mozog a szocializmus gondolatkörében, amint az művében kitetszik, hanem a fogalmakkal nem irányítható művésziség is úgy szabja meg benne tevé­kenysége irányát, hogy a szocializmus ennek inkább utólagos tudatosítása.” József Attila tehát Nagy Lajosban találta meg azt a művészt, aki esztétikai nézeteinek kritikai konkretizálására, a művészettel szemben felállított követelményeinek igazolására alkal­mat, lehetőséget nyújt. Benne találta meg a maga költői törekvéseinek méltó párját a próza területén. Az ilymérvű összehangolódás két alkotó között, biztos alapul szolgál a lehető leg­szorosabb együttműködéshez: a műhelykapcsolathoz. Ennek meglétére Agárdi Ferenc hoz példát emlékezésében: „Nagy Lajos például Horthyék sajtóját, a tömegbutításnak e veszélyes eszközét igyekezett már évek óta pellengérre állítani. Bátor »sajtószemléihez« Attila is, én is, buzgón gyűjtögettük az anyagot.” Az összehangolódás másik következ­ménye az áthallások, párhuzamosságok gyakorisága műveikben. Noha egy prózaíró és egy költő gyakorlata között műnemi szakadék tátong, a szakirodalom és az emlékezé­sek nem egy ilyen párhuzamra rámutattak: Érdekes a Vadember c. regény egy helyének: „Én jól vagyok megszerkesztve, de a külvilág hibás!” és az Eszmélet ciklus 6. versének: „ím itt a szenvedés belül/, ám ott kívül a magyarázat” Tarján Tamás által felfedezett összecsendülése. Szabolcsi Miklós a Biztató c. versről szólva mutat rá hasonló korres- pondenciára: „Utóbb a Fagyban csillan meg újra a kirakatüveg, amely itt azt a jelenetet idézi fel, amint a »szegény« vágyódon betekint az üzletbe. A jelenet Nagy Lajos novellá­jában bomlik ki utóbb.” A két művészi világ közötti párhuzamosságot szemléltető pél­dákat még sorolhatnánk, fontosabb azonban, hogy szemügyre vegyük a két alkotó közötti szövetség más megnyilvánulási módjait is. Közülük talán legfontosabb az a tény, hogy a költő védelmére kelt elvbarátjának és harcostársának a konzervatív meg nem értéssel és a dogmatikus oldalról érkező táma­dásokkal szemben, úgy irodalmi, mint ideológiai téren. A Hankiss János és Juhász Géza által írott francia nyelvű magyar irodalomtörténetről a Kortárs 1930. aug. 15-i számá­ban megjelent bírálatában olvashatjuk az alábbi sorokat: „éppen az idegenek követel­hetik meg elsősorban a mindent figyelembe vevő honi összefoglalást. Hiszen ők általá­nosan, tehát egyformán érdeklődnek Csathó Kálmán és Nagy Lajos iránt és valószínűleg becsapottnak érzik magukat, ha több lapban is szemükbe tűnik Nagy Lajos valamelyik nagyszerű novellája, azé a Nagy Lajosé, akiről e gondos mű egyáltalában nem vesz tudomást. Az is megeshetik, hogy Csathót ezek az idegenek fölmérhetetlen lángésznek fogják tartani, mert ha a Nagy Lajos féle tehetség a mi viszonyaink között említésre se méltó,akkor mi lehet az a Csathó, meg a Szabolcska, gondolják elképedéssel.” „Amagyar proletárirodalom plattformtervezeté"-nek dogmatikus, életidegen irodalomképével vitázó töredékben maradt pamfletjének következő mondatait pedig az teszi különösen érdekessé, hogy a költő önvédelme és Nagy Lajos melletti kiállása szinte elválaszthatat­lanul összeforr bennük: „Ez éppen a Magyarországról szóló fejezet tájékozatlanságából tűnik ki. Nagy Lajost meg sem említik, egy csomó erdélyiről és felvidékiről egyáltalában nem vesznek tudomást, engem megtesznek fasisztának, Gergelyről azt állítják, »a leg­fejlettebb«”. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom