Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Cs. Varga István: A lázadó ember (Nagy Lajos önéletrajzi könyvéről)
mégsem tudott megszabadulni tőle. Keserűen tapasztalta, hogy az ember értékmérője a származás, a rang, a vagyon, a személyi kapcsolatok hierarchiája, mert a társadalmi értékskála ezek szerint alakul. Ismereteinek hiányosságaira, társaságbeli járatlanságára kell rájönnie. Igyekszik használható, aktív tudásra szert tenni. A tudni nem érdemes dolgokkal nem foglalkozik. A megélhetés gondja készteti, hogy házitanítónak álljon egy szlavóniai grófi családhoz. Elvállalja az ifjú gróf felkészítését a jogi egyetemi felvételire. Ekkor ismét szembesül a társadalmi ellentmondásokkal, átérzi kirekesztettségét a társadalomból. Rákérdez önmagára, léthelyzetére, jövőlehetőségeire: „Mi vagyok én valójában, és mi lesz belőlem? — erről elmélkedtem. Úr nem leszek soha, még annyira sem, anyennyire egy szabályszerű entellektüel az. De paraszt sem vagyok, munkás sem vagyok, semmi sem vagyok, bárhová helyez a sors, mindenhol kilógok a keretből, idegen vagyok, mindenhonnan el akarok menni, ismét csak szeretnék kimenni a világból.” Hatéves korától „szabályszerű kétéltűvé” vált, Pest és Apostag lett életének két alapvető színtere. A falut szerette, a fővárost is megkedvelte, megtalálta helyét az ország központjában. Mégis a falu maradt lelkének „leggyönyörűbb látképe”. A mélyről jött ember irigyelte a fesztelenül mozgó, viselkedő társakat; gátlásokkal, szégyenérzettel küszködött. 16 éves, amikor apostagi vakációit végképp befejezi és a fővárosi „embererdőbe” kerül. Csak rövid ideig hihette: el lehet szakadni a „gyermekkori mély meghatározottságtól, emlékektől és elfelejtett élmények olykor csaknem robbanó anyagától”. Kísérte sorsa a jogaiért, emberméltóságáért küzdő ifjút. „A legvér- lázítóbb sértés, ami érhetett, az volt, ha szóváltás és kölcsönös gorombáskodás közben valaki azt mondta nekem, hogy paraszt.” Ettől — gyerekkorától kezdve oly sokáig — éktelen dühbe gurult és ütött. Családi helyzete is nehéz volt. Anyja albérlőket fogadott, kosztot adott, fodrász- kodott, takarítást vállalt, hogy családját eltarthassa. Büszke, szép asszony volt. Kérték, de nem ment férjhez. Sápadt, agyondolgozott kezével és arcával, fáradt tekintetével, szegényes ruhájában fia elképzelni sem tudta a fesztelen és büszkébb polgári szülők közt. A szegénység és a származás miatti szégyen kivetítődik az anyára is. Fájó emlékek is élnek róla: ha váratlan vendég érkezett a pesti lakásba, anyja a kisfiú Nagy Lajost néha szekrénybe zárta, pedig fia a bezártságot, a szabadságvesztést nehezen tűrte ... Keveset ír róla az íróvá lett fiú, akkor sem melegszik fel hangja, csupán a sajnálat, a részvét szólal meg esetenként. TÁRSADALOMKÉP — „A POLGÁRI TEVÉKENYSÉG MOTORJA A VAGYONSZERZÉS” Nagy Lajos életútját követve az olvasó előtt jellegzetes társadalomkép bontakozik ki. A gyakorlatban a törvény is másképp érvényesült a gazdagok és a szegények esetében. Az író hamar felismeri: „a polgári tevékenység motorja a vagyonszerzés volt, a mögött pedig, mélyebben, a nemi vágy, a hatalmaskodási vágy és az öregségtől való félelem dúlt.” A vagyonra törés mindent meghatározott, a lelkek motorja volt. Az ébredező nemiség, a szerelem kérdése is szorosan összefügg a társadalom rajzzal. Ösztönösen tiltakozik Nagy Lajos „a nemi élet lebecsülése, a nemi vágyak társadalmi elnyomása ellen.” A társadalom még a természetes vágyakat is eltorzította, az emberek önmagukhoz sem tudtak őszinték lenni: „az úgynevezett szerelem a fennálló társadalmi rendben legalábbis kilencvenöt százalékban üzlet” — állapítja meg az író. Ennek társadalmi okai közül megemlíti a következőt: a férfi biztosította a megélhetést, a 40
