Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Varga Csaba: Újraolvasónapló (A remekmű leveti álarcát - Nagy Lajos: A falu álarca)

szomszédos községekkel együtt — megjelenik, mint a kollektív gazdaság képzete is. Ha tetszik: a kívánt jövő képe. Ám az író rögtön hozzáfűzi az „álmához": „Veres, Kis, Csengéi, Veresné, Vahunkáné, Takács, Zsirák ilyesmit nem képzelnek el. Segíteni kellene a fantáziájukat és az egésznek elméleti lehetőségét elmagyarázni.” Mert: „Ők úgy éreznék, hogy kifosztották őket. Kitépték a lelkűk egy darabját.” „Hogy ők már olyan emberek, akiknek más a gyenge kukorica, ha a magukéból törték a csövet.” Mondható, Nagy Lajos zseniálisan megsejtette az ötvenes és részben a hatvanas évek eleji kollektív gazdaság-szervezések alapvető emberi konfliktusát. Az emberek közül sokan tagadhatatlanul úgy érezték, hogy kifosztották őket. Nem képzelhették el azt a jövőt, ami bekövetkezett, s amit már véletlenül se cserélnének vissza az akkori jelenre. Nem ők tehettek róla, hogy így éreztek. Ám a szövetkezetek szervezése mennyivel emberségesebben s politikusabban történhetett volna, ha akkor sokkal jobban számoltak volna a szükségképpen erős kifosztás-tudattal. Hiszen ez annak idején meggátolta, hogy az emberek önérzetesen azonosuljanak önmagukkal és a körülöttük levő világgal. De már ez a konfliktus is a múlté.

Persze, nemcsak az a kérdés, hogy ez a remekmű leveti-e végre az álarcát; változatlanul kérdés, hogy a falu levetette-e már teljesen a maga álarcát? Nagy Lajos ezt írta szociográfiájának vége felé: „Mivelhogy a világot nem tekinthetem át, jól megnézem a falut. De ha csak a sejtelmeim is érnek el a kép, a felszín mögé, olyanná válik számomra ez az érzékelhető felszín, mintha már nem is valóság lenne, hanem valami burok, fedőképlet, maszk, álarc. Mintha, jóllehet érzékelem, az érzékeim csalódása lenne . .. Oly közismert ez az álarc. Égnek és földnek nyugalma, szelíd felhők, merengésre késztető panorámák, békés és megbékélt emberek.” Úgy hiszem, ma is vannak olyanok, akik ezért vagy azért tartósítani szeretnék ezt az álarcot. Meg az álarc is olyan, mint a falu: történelmileg változik, megújul. Ezért Nagy Lajos nyomdokain is haladva, „A falu álarcá”-nak tematikáját s módszereit is folytatva előbbre juthatnánk a falukutatásban, az emberkutatásban. Az író gyanúja változatlanul aktuális: „Szerény gyanúm nem több és nem kevesebb, mint hogy a folyamat nemcsak gazdasági, hanem lelki jelenség is.”

Ezzel az írással, mint említettem, nem a Kiskunhalom remekmű-voltát akartam megvétózni, noha ezt a szociográfiát inkább kritizáltam. Azt viszont bizonyítani akartam, hogy A falu álarca is remekmű, időtállóbban. Már önmagában azért is, mert ebben a könyvben az ember kívül-belü! ábrázoltatik kitűnően: a szerelmi, s szexuális élet, vagy a vígaszkeresés, az öregség reménytelensége ugyanúgy, mint az idegbaj, s a gyötrő álmok; szó kerül a szeretetről és a szeretetlenségről is. Mindarról, amiről az akkori és a mai idealizált falukép, társadalomkép hallani sem akar. Ez a mondat most is vihart kavarna: „A házastársak úgy élnek ma itt a faluban, mint az idegenek.” Hát nem meglepő, hogy az író így jellemzi Slezáknét: „Sóhajtozik. Reformeszméi is vannak.” Hát reformeszméink nekünk is akadnak, s talán túl sokat is sóhajtozunk, vágyva önérzetre és önérzetes világra. Végül újra egy érvényes Nagy Lajos-megjegyzés: a szociográfiában megírja, hogy Koszorús Péter és Koszorús Péterné csodálatos ember, de olyannyira szegények, hogy havi négy pengőt is alig bírnak fizetni lakbérért, mivelhogy házuk sincs. Pedig egy pesti vendéglőben ez a négy pengő csak egy jobb vacsora ára. Ezért Nagy Lajos őket nem kérdezi álmaikról. Nem érdeklődik lelkivilágukról. Tudja, a lét- fenntartás tökéletesen kimeríti őket. Ha valaki ennyire szegény, szinte mindegy, hogy mit álmodik. Náluk csak egy lehet a cél: fenntartani önmagukat, dolgozni, amikor csak lehet, csupán az elpusztulás ellen. Mert a gazdasági-társadalmi hierarchia legalább két súlycsoporttal nehezebb ellenfél.

33