Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Urbán Terézia: Öregek szociális otthonban
az interperszonális kapcsolatok kialakításában. Lehetőségük van ismeretséget, baráti szálakat kötni akár a szobatársaikkal, akár az otthon többi lakójával, sőt intézeten kívül is teremthetnek újabb kapcsolatokat. Nagyobb az esélyük a teljes beilleszkedésre, az új életforma elsajátítására, mint a harmadik kategóriába tartozó fekvő betegeknek. A megromlott egészségi állapotuk miatt a beilleszkedési esélyeik erősen korlátozottak. Az interperszonális kapcsolatokra is ez vonatkozik, hiszen csak a szobatársaikra vannak utalva. Az ágyhoz kötöttség csökkenti az esélyeiket a baráti kapcsolatok kialakításánál. A választási lehetőségük is kisebb, mint a fentjáró társaiké. Továbbá a betegségük következtében megváltozott pszichés állapotuk is korlátozhatja őket. Az öregek pszichéjének sajátos színt ad az idő haladásának tudata, az egyre szűkülő perspektíva, a magára maradottság, társtalanság érzése és az egzisztenciális labilitás. A magányosság, melynél mindegy, hogy ezt kezdetben önként vállalták-e vagy sem, az izolálódás veszélyét jelenti. Ezt fokozottan segíti elő a tanyai magány. Nagyon magas számú a nőtlenek, illetve hajadonok száma, az összes vizsgált lakó 27,9%-át teszik ki. Az aránylag magas számú egyedülmaradásnak nagyon racionális gazdasági oka volt. Ez a korosztály az 1920—30-as években volt fiatal. A gazdasági világválság Magyarországon a parasztokat, különösen a kevés földdel rendelkezőket, cselédeket, napszámosokat kenyérnélkülivé tette. A paraszti munkába vetett hit elvesztése, a munkaalkalmak hiánya a házasodási kedvet is csökkentette. Egy új társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet a felmérésbe bevontak köréből kikerült 17 elvált férfi és női lakónk. A falusi és tanyai embereknél, különösen idősek esetében a házasság egy életre szólt. Az utóbbi évek változása körükben is érezteti hatását. Egyre nő azoknak a száma vidéken is, akik a megromlott házasságukból a késői felnőtt korban is ki mernek lépni. Az özvegyek közül a nők száma lényegesen magasabb (42 fő), ez a nők átlagosan hosszabb élettartamával hozható összefüggésbe. A felmérésbe bevont egyedül élő gondozottak 61,5%-a igen hosszú ideig egyedül élt — közülük hajadon és nőtlen 38 fő, akik egész életükben társ- talanok voltak. Magára maradottságukat jól szemlélteti az is, hogy 56,2%-uknak nincs élő gyermeke. 43,8%-ának van ugyan, de a gyerekeik a szülők iránti kötelezettségeiket objektív vagy szubjektív okok miatt nem teljesítik, tehát nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni róluk. Az egyén személyiségének fejlődését nagymértékben meghatározza az ismereteinek nagysága. Aki fiatal korában felfegyverkezte magát ismeretanyaggal, az idős korban jobban átvészeli a kríziseket is. A mi esetünkben a lakók többségénél tapasztalható, hogy igen magas (56 fő) azoknak a száma, akik a tanyájukról ki sem mozdultak egész életükben. Kevés azoknak a száma (24 fő), akik rendszeresen nézték a tévét, rádiója is csak 57 főnek volt a régi lakásában. Újságot, könyvet még kevesebben olvastak. Ezek a hírközlési és kultúrát közvetítő eszközök vékony szállal kötötték ösz- sze az idős embert a világgal. Az iskoláztatás hiánya, a világtól való elzártság lakóink többségénél általános műveltségbeli elmaradást, zárkózottságot, jelentős mértékű igénytelenséget, a környezettel szembeni közönyt, izolálódást idézett elő. „MAGÁNYOS SZÁLLÁSÁN” Az ember társas lény, élete folyamán kapcsolatokat épít ki, ápolja azokat. A kapcsolatok lehetnek időlegesek, alkalmiak is. Általában elmondható, hogy az alkalmazkodóképességével együtt csökken a kapcsolatteremtő képessége is az idős embernek. De társas kapcsolatokra minden embernek szüksége van, így az idős ember sem lehet meg anélkül. Fontos az, hogy szorosabb vagy lazább szállal, de kötődjön másokhoz, s velük együtt egy közösség tagja legyen. 74
