Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért (regényrészlet)
GION NÁNDOR SORTŰZ EGY FEKETE BIVALYÉRT* Napokig esett az eső. A halak megmozdultak a kis folyóban, feljöttek a víz felszínére, körülnéztek, és miután nem láttak senkit, mintha hirtelen megörültek volna az életnek, a magasba vetették magukat, hangos csattanással estek vissza, fehér tajtékot kavarva, majd újból nekirugaszkodtak, és átugráltak a keskeny zsilip felett, boldogan siklottak a mintegy öt méter hosszú szív alakú kőlapon a bokáig érő vízben, farkukkal nagyokat csaptak, aztán a túlsó oldalon ismét eltűntek a mély vízben. Több kosárra való halat lehetett volna fogni puszta kézzel a Szívnél ezekben a napokban, dehát ilyen időben senki sem akart halat fogni. Az emberek fedél alá húzódtak. Szivei Sanyi is kénytelen volt hazamenni az eső elől, az apja tehát végre elkaphatta, és el is kapta, és alaposan megverte, de nem kapanyéllel verte meg, ahogyan ígérte, hanem csak nadrágszíjjal, úgyhogy Szivei Sanyi alapjában véve eléggé jól járt. Fodó tanár úr és Ácsi Lajos az eresz alá húzódtak a sakktáblával, bemehettek volna éppen a padlásfeljáróba is, de ők, nem tudni miért, az eresz alá ültek, esténként a fejük fölé akasztottak két viharlámpát, és némán szembekönyököltek egymással. Berecz plébánosnak már nem jutott hely az eresz alatt, ha látni akarta a sakktáblát, az esőre kellett ülnie, így hát hozott egy esernyőt, és az alatt gubbasztott türelmesen, és olyan volt, mint egy hontalan fekete pók, aki egy még feketébb gomba alatt lapult meg, és jobb idők érkezését várja. Rozmaring Bandi a pálinkafőző udvarán beleesett a levezető vályúba, nyakig merült a még meleg cefrébe, hajszál híján belefulladt, de aztán mégis kievickélt valahogy, akkor viszont olyan büdös volt, hogy nem akarták beengedni a pálinkafőzőbe, ezért két óra hosszat a hideg esőben ácsorgott, szép lassan tisztára mosakodott, mindenki más tüdőgyulladást kapott volna, Rozmaring Bandi azonban még csak nem is tüsszentett, később megszárítkozott a kazánok mellett, és már ismét a régi volt. Fodó tanár úr tartott nekünk egy remek történelemórát a reformációról, a prédikátorokról, akik anyanyelvükön szóltak a hívőkhöz, megdicsért néhány egykori papot, akik nagyon rendes emberek voltak, és Fodó tanár úr homályosan sejttette, hogy Berecz Máté plébánosunk nem egészen ilyen, de ezt félig tréfásan mondta, tulajdonképpen jól megfértek a plébánossal, aznap este is együtt görnyedeztek a sakktábla fölött, együtt is ittak, Fodó tanár úr megint túl sokat, mert hiába, még mindig nem jött teljesen rendbe, szerencsére másnap nem volt nálunk órája, de még így is bántott bennünket az eset, főleg azért, mert nem tudtunk segíteni Fodó tanár úron. Hát ilyen dolgok történtek ezekben a napokban, az eső meg közben kitartóan puhította a földet, és amikor már kellőképpen megpuhult, és latyakos lett minden, elvonultak a felhők és melegen kisütött a nap. Az emberek előbújtak házaikból, a halak pedig óvatosan meglapultak a mélyben, és csak elvétve mutatkoztak a Szív közelében, akkor is nagyon rövid időre. Mi is kimozdultunk, és tanítás után a szép napos gőzölgő délutánon Szivei Sanyi, Burai J. és én természetesen azonnal a téglagyárba mentünk, kíváncsiak voltunk, mi történt ott az esős napok alatt, megtalálta-e Fekete Péter azt az átok pálinkát, ami majd kigyógyítja a köhögésből. Nem találta meg. Mert most is ugyanúgy köhögött, mint mindig. A rozsdás hordók mellett bukkantunk rá, a bivalyokat mosta, úgy látszik nemrégen jöttek vissza az * Részlet a jugoszláviai magyar író azonos című regényéből, mely a Fórum Könyvkiadónál a közeljövőben jelenik meg. 3
