Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - MŰHELY - Márkus Béla: Sarkadi nehéz esztendeje (Gondolatok a fordulat évének műveiről)

sére rádöbbenő Kis János megelégszik azzal, hogy a teljes valóság helyett önmagát választja. Önmagát állítja a tükör elé, a valóság helyett.

A kérdést, hogy a kisregény mennyire tekinthető élményi indíttatásúnak, a főhős esetleg Sarkadi alakmásának, B. Nagy László feltette már. Szerinte „az Oszlopos Simeont naplónak is fölfoghatjuk; egy éles eszű, de a világgal minden kapcsolatot elveszített ember naplójának, aki idegbajos rémképeit spekulálja tovább és önkényes spekulációit forrósítja rémképekké”. Több minden Kis János alakmás-voltát erősíti. így például az is, hogy Sarkadi csakugyan úgy szökött meg egyszer a sáljából csinált turbánnal, ahogy azt Kis az ápolónőnek elmeséli. Árulkodó jel továbbá, hogy az író egy hivatalnok szájába adja az igazság és a valóság, a megismerés és a mítoszok, mesék tolmácsolta világ összefüggéseire vonatkozó szavakat. Nyilvánvaló pedig: ez a gond, ilyen megfogalmazásban csak alkotóművész gondja lehet. Áz önmagával és a világgal számot vetni akaró művész gondja. A visszaemlékező határozottan úgy tudja: Sarkadi gondja. Hiszen „1948 nemcsak termékeny, de súlyosan válságos év is volt pályáján. Az az életvitel, amit folytatott, egyszerre akarván fölhabzsolni mindazt, amiről korábban, Debrecenben inkább csak álmodhatott, egzisztenciálisan és pszichikailag is válságba sodorta” (B. Nagy). A mű naplójellegére vall az is, hogy tételesen kimondva felsorakoztatja szinte az összes olyan problémát, ami Sarkadit — a többi mű tanúsága szerint is —1948 előtt foglalkoztatta. Feltűnik itt Elektra alakja, fel a „személytelen szeretkezés” elmélete, a Huxleytól tanult módszerek említésével; szóbakerül Buddha, Freud; szóba, hogy „az erőszaknak mindig van valami különös vonzereje” és hogy „a rossz kívánása rettenetesen erős”. Mindennél nyomatékosabban van jelen azonban az anarchizmus problémája, összekapcsolva az aszkétizmussal. A kisregény tulajdonképpen a „20. századi anarchista lélektanát és mitológiáját” vázolja fel (Béládi Miklós), azzal a végső tanulsággal, hogy „nem segítek a rosszon, ha tovább rontom”. Láttuk, hogy a — nem felismerést, hanem Kis János szavával: —sejtést milyen tett követi, Kis önmagát nevezi „egy darab emberi- ség”-nek, a sajátmagával való törődést tartja programjának. A rossz kísértéseitől, az anarchizmus veszélyeitől így igyekszik megszabadulni. De nemcsak a mű belső logikája szerint felemás elképzelés ez — ahogy már volt róla szó. Az a kisregény szinopszisához, vázlatához képest is. Itt még arról beszél az író, hogy főhőse egyedül marad, „szomorúan a kötelező tanítással, hogy szeressük az embereket". Mennyire tudott volna Kis János a „kötelező tanítás” szellemében élni, mennyire tudta volna szeretni az embereket — ezt nem írta meg Sarkadi. Hogy így történt, talán előnyére is vált a műnek. Hiszen a vázlatban tervezett befejezés az Oszlopos Simeon világát még sötétebbre színezte volna. „Magánossága éppen olyan teljes, mint az elején, de most már a meneküléshez sincs energiája” — szól a szinopszis zárómondata. Olyan alkotást ígérve, amelynek nincs nincs gondolati íve, katartikus ereje, s amely semmiféle felismeréshez sem vezeti el az olvasót. Ha csak annak felismeréséig nem, hogy a világ sivár, kietlen, magányosságra ítéli az embert. Itt látszik igazán, a kisregény vázlatán a Camus-hatás.S a vázlatot a kész művel, különösen annak befejezésével összevetve, kitetszik: az Iszony hatása jó irányba vitte Sarkadit. A valóság vizsgálatára figyelmeztette. Még ha szűkén értelmezte is ezután a valóságot; még ha főleg önmaga személyét értette is rajta. Innen azonban már csak egy lépés hiányzik: önmaga után megismerni a tágabb valóságot is. Közvetlenül és nem várva arra, hogy majd a mesék, mítoszok közvetítik.

Az Oszlopos Simeon magában foglalt tehát egy olyan programot, amelyet Sarkadinak mindenképpen követnie kellett ahhoz, hogy az említett súlyos válságból kikerüljön. Minden jel, minden momentum arra vall ugyanis, hogy az író nemcsak „sejtette”, hanem fel is ismerte a programot: közelebb a valósághoz. Hozzákezdeni végre riportjai alanyainak, mondanivalóinak szépirodalmi átformálásához, a legjobban ismert életanyag, a falusi, paraszti világ ábrázolásához. Úgy valahogy, mint 1947-ben gondolta, a Népgyűlés

85