Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - SZEMLE - Monostori Imre: Közelebb kerültünk-e Németh Lászlóhoz? (Sándor Iván Németh László-könyvét olvasva)
irodalomtörténészi megalapozottságával, hitelességével. Amikor az ötvenes évek dogmatikus irodalompolitikájáról ír Pomogáts, megemlíti, hogy a „budapesti egyetemen előadásokat tartó — polgári humanistaelveket képviselő — Füst Milánnak és Benedek Marcellnak sikerült kivonnia magát a voluntarizáló dogmatizmus hatása alól.” Mint ez előadások hajdani hallgatója „hitelesítem” ezt. Pomogáts Béla könyvének pontosságát és hitelességét is figyelembe kell vennünk értékeinek számbavételekor. (Gondolat, 1982.) SZEKÉR ENDRE KÖZELEBB KEROLTONK-E NÉMETH LÁSZLÓHOZ? — Sándor Iván Németh László- könyvét olvasva — Az utóbbi egy-másfél évtized Németh László- kutatásainak igen figyelemre méltó jelensége, hogy már nemcsak az irodalomtörténeté az életmű (még kevésbé az aktuális politikai szempontok függvénye), hanem a társadalomtudomány szakszempontjait érvényesítő történelmi, filozófiatörténeti sőt szociológiai kutatások is megkerülhetetlenül fontos eredményeket mutatnak fel. A fő figyelem ezekben a kutatásokban a Németh László-i ideológia régóta esedékes újraelemzésére és (részben)újraértelmezésére fordítódik. Szerencsés módon kapcsolódik e kutatási főirányokhoz az életművet a Németh László-i „vallásosság” felől megközelítő kutatási szempont és gyakorlat (amelynek legfrissebb példája éppen Sándor Iván könyve, a Németh László üdvtana). Egy majdani teljes és hiteles Németh-monográfia ugyanis nem nélkülözheti sem az irodalomtörténeti—esztétikai, sem az ideológiai, történeti szempontokat, de a morálfilozófiai elemzéseket és a szociáletikai nézőpont következetes végigvitelét sem. Sándor Iván a Németh-életmű megközelítésének egyik alapvető szempontját jelöli meg azzal, hogy leszögezi: „élete és műve olyan egységet alkot, amelynek magja és irányító eszméje mindvégig a Németh László-i idea.” Könyvének fő gondolati konstrukciója — egyben legnagyobb pozitívuma is — az élettörténet, az eszmék és a szépírói eredmények egységben láttatásának a kísérlete. Szempontja következetes végigvitelével végképp kiiktathatta volna az irodalmi köztudatból a mindmáig ható babonát,a nevezetesGaál Gábor-i paradoxont (Németh László nevezte így), amely az „ideologizálgató”, azaz a reformer, illetve a „művész” Németh László valamiféle kettősségét tételezte. Másfél évtizede még maga Sándor Iván is ezt a nézetet képviselte: szerinte például az 1953-ban ír Szörnyeteg a „tarthatatlan ideától”, „egy szellemi világképtől” való elszakadást jelentette. Imponáló viszont mostani könyvének tárgyilagossága, az a visszafogott esszéista gyakorlat, amellyel kimondatnak Németh László tévedései, de éppen ennek kontrasztjaként válnak még inkább láthatóvá és tartalmasabbá múlhatatlan érdemei és értékei. Korrekt és meggyőző például a rövid ideig közvetlenül is politizáló Németh László szerepének értékelése: Németh nem érzi, hogy „más törvények uralkodnak a .Szigeten’ és mások a .Mozgalomban’.” Ez utóbbiban igen gyenge támaszték az üdvözüléstudat, amely mint „egyetlen cél a politikában felhasználhatatlan.” Ezért is voltak elhibázottak, értelmetlenül meddők és roppant károsak politikailag is — mutat rá a szerző — a felszabadulás utáni sajtókampányok Németh ellen, hiszen azok egészen más célokat szolgáltak, mint amelyekben Németh üdvösségszempontjai egyáltalán illetékesek és érvényesek lehettek volna. Másfelől viszont: a politika csatamezejére tévedt Németh László gondolatainak és cselekedeteinek a megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a Németh László-i morál működési mechanizmusának ismerete is! Sándor Iván könyvének legösszefogottabb részei — a kötet első negyede és az összefoglaló fejezet — Németh László üdvösségtanának kialakulási folyamatát vázolják fel, illetőleg ennek az üdvtannak a fő „tételeit” állítják rendszerbe. A szerző — a súlypontokra ügyelve — invenciózu- san mutatja be azt a sajátos, belülről kifelé haladó önépítkezést, melynek során a különbözőség-érzés és a példaember-morál igen korai jelentkezésével párhuzamosan, illetőleg ezekből következően Németh László rátalál szellemi forrásaira, amikor „harmonikusan, egymással összefüggő szerkezetben áll együtt a világban való tájékozódás és az önmegismerési törekvés.”. A 30-as évek Németh Lászlója szellemi portréjának felvázolási folyamatába egyetlen ponton szólnánk bele erőteljesebben: a sokat vitatott, ám mindmáig csak egyes részletkérdéseiben elemzett Kisebbségben megszületési körülményeinek magyarázatába. Sándor az elszigetelődés, a kitaszítottság és a fantommá terebélyesedett veszélytudat deprimáló hatásával magyarázza a Kisebbségben létrejöttét. Jóllehet ezek mind tények, de — az ideológiatörténeti mozzanatok ismerete mellett — fontos tudni azt is, hogy a Kissebbség- bent nem lehet elválasztani a Németh László-i idea-emberség lényegétől, azaz nem lehet sem szervetlen ideológiai képződménynek, sem pedig valamiféle megmagyarázhatatlan „kisiklásnak” tekinteni. E rendkívül szuggesztív esszé közvetlen motivációs bázisa (az eszmetörténeti stációk éppen így betájolhatok!) már egy „élektrai állapot” Németh életében, olyan állapot, amikor a „természetünkön túlnőtt erkölcs befelé fordult szögei sebzik.” A Kisebbségbent — ismét Németh-meta- forát véve kölcsön — már olyan „szörnyeteg” írta, akinek „erényei daganatszerűen elfajultak.” Jól értsük: erényei s nem hibái! (Egy Gulyás Pálnak írt levelében azt fejtegeti, hogy e könyve miatt készülnie kell a Gestapóra.) Nagyon igaz, s mint kutatási tézis is fölöttébb termékeny lehet Sándor Iván azon megállapítása. 90
