Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Az első Kodály-emlékkönyv (Gunda Béla válaszol Sümegi György kérdéseire)
AZ ELSŐ KODÁLY-EMLÉKKÖNYV GUNDA BÉLA válaszol SÜMEGI GYÖRGY kérdéseire Gunda Béla Herder-díjas etnográfus eddig több mint négy évtizedre terjedő tudományos pályáján a néprajz elméleti kérdéseivel és főként összehasonlító néprajzzal foglalkozott. Gyűjtött és kutatott a magyar nyelvterület nagy részén, valamint a Kárpátokban, a Balkánon ugyanúgy, mint Skandináviában és az Észak Amerikai Egyesült Államok indiánjai között. Közép-Kelet-Európa népeinél, népcsoportjainál elsősorban az ősfoglalkozásokat, a település és a népi építészet sajátszerűségeit tanulmányozta. Önálló feldolgozásai és tanulmánykötetei (pl. A gyűjtögető gazdálkodás. Bp, 1939.; Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen, 1956.; Ethnographica Carpathica. Bp. 1966.) mellett hazai és külföldi szak- és irodalmi folyóiratokban megjelent számos tanulmánya és közleménye, melyek az anyagi és társadalmi kultúra vagy a folklór egyes területeiről veszik a témájukat. Gunda Béla dolgozott a Néprajzi Múzeumban (1939—), majd a kolozsvári (1943—) és a debreceni (1949—) egyetem néprajzi tanszékének volt tanára, tanszékvezetője. Egyik kezdeményezője a magyar néprajzi atlasz és lexikon elkészítésének, valamint az Ethnológiai Adattár megszervezésének. Évekig (1940— 44) szerkesztette az Ethnograph iát, a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratát és ő volt az első Kodály-emlékkönyv szerkesztője is. Ez utóbbiról kérdeztem őt, a nyugalmazott egyetemi tanárt, a ma is aktív kutatót és tanulmányírót, néprajzos generációk tanítóját, a gyakorlott szerkesztőt. * * A kilenc intézmény és egyesület, valamint magánosok támogatásával 2000 példányban megjelent első Kodály-emlékkönyv (Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Szerk., Gunda Béla, Bp. 1943.) ötlete hol és hogyan merült föl először? Kik voltak az ügy legerősebb támogatói? 1942 elején a Magyar Néprajzi Társaság egyik választmányi ülésén vetettem fel azt a gondolatot, hogy Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára a Társaság adjon ki egy emlékkönyvet, amelyben a zenetudomány kiemelkedő hazai és külföldi művelőinek tanulmányait közölnénk. A kérdést azonban előzőleg megbeszéltem Szabolcsi Bencével, Lajtha Lászlóval s fiatal zenefolklorista kollégámmal, Dincsér Oszkárral, akivel abban az időben együtt dolgoztam a budapesti Néprajzi Múzeumban (Dincsér Oszkárról a Magyar Néprajzi Lexikon elfelejtkezett). A választmány és az elnökség nehezen szánta rá magát arra, hogy hozzájáruljon a szerkesztéshez, a kiadáshoz. Különösen annak konzervatív elnöke, Zichy István nem lelkesedett a kiadványért, ahogy a Magyar Néprajzi Atlasz első tervéért sem. Hivatkoztak a Társaság nehéz anyagi helyzetére. Hangsúlyozták, hogy a háborús időkben a külföldi szerzőkkel lehetetlen kapcsolatot teremteni, a kiadvány szerkesztése, nyomdai munkálatai elhúzódnak stb. (Zichy István különben sem viseltetett irántam valami nagy bizalommal, mert amikor a Magyar Néprajzi Társaság egyik választmányi ülésen hitében és emberségében megsértette Heller Ber- nátot, a világhírű orientalistát — akkor, a választmányi ülés után elmentem Heller Bernát lakására és kijelentettem, hogy nem tudom magam azonosítani Zichy István magatartásával. Zichy István elnökségének idején, 1944 őszén a Magyar Néprajzi Társaság kiküldött egy köriratot, amelyben a tagoknak nyilatkozniuk kellett, hogy zsidó49
