Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Kimeríthetetlen tartalék (Beszélgetés Vedres Ferenccel, a kiskunmajsai Jonathán Termelőszövetkezet elnökével)
másfél évtizedben — amióta mint elnökhelyettes visszament a Jonathán-ba, majd pár év múltán ő lett az elnök — élete elválaszthatatlanul összefonódott a szövetkezet történetével. Mindenfelé csikorgó homok, ha mozdul a szél, szemünk-szánk tele, a dülőút nem egy szakaszán a szövetkezeti Volgát — noha pilótánk idejekorán egyes sebességbe kapcsol — az elakadás veszélye fenyegeti. De ott vannak a hatalmas üzemi táblák: a szőlők, gyümölcsösök... Egyebek között a gazdaság egyik büszkesége: a 70-es években ültetett 97 hektáros meggyes. Ahol bőségesen megterem az évi 400 tonna konyakosmegy- gyet előállító édesipari üzem egyik alapanyaga. Modern kultúrtáj a csaknem ezer tanya ölelésében. Habár a tanyák sem ugyanazok már, mint akárcsak egy évtizeddel ezelőtt. Tágasak, komfortosítottak.a legtöbbhöz elér a villany, ha a gazda odahaza, autó van az udvaron, de még fontosabb, hogy se szeri, se száma a frissen épült libanevelő ólaknak. Bent pedig a városiasodó nagyközségben az új utcasorokat ellepő családi házakat leginkább villáknak látja a régi magyar falu látványán megedződött tekintet. Az elnöknek az a véleménye, hogy mindebben nincs semmi rendkívüli: a majsai paraszt a maga módján régen is elboldogult, igyekezett kifogni a rossz talajadottságokon; malacot nevelt, borjút hizlalt, távoli piacokra hordta el a tejterméket, s híresek voltak a napokig tartó országos vásárok. Özön volt a gyümölcs, megteltek a nagy pincék, s még a szegényebb helyeken is újig tartott ki a bor. Erre a hagyományra építeni lehetett és kellett is, hiszen mindez azt jelenti, hogy az emberi szorgalomban, leleményben felmérhetetlen tartalék rejlik. Itt másfél évtized alatt „egyéb sem történik”, mint a tartalékok feltárása . .. Ipartelep a nagyközség szélén, mellette kultúrpark, szomorúfüzekkel körülültetett csónakázótavak, kilátó toronnyal; mindez az egykori homokbányák helyén. Az ipartelep helyén pedig még 1970-ben is rozs termett. A telep céljára akkor kijelölt területet azóta ötször bővítették. Több mint egy évtizeddel ezelőtt már termett a közös szőlő, évi 2—3 ezer hektót szüreteltek róla. A szakszövetkezet két régi pincét bérelt, ezekről az állami pincészet mondott le a javukra, miután már megépítette a maga nagy kapacitású tárolóterét. A szövetkezet arra gondolt, hogy termését a borkimérések nyitásával értékesíteni tudja. Ám rövid idő alatt kiderült: poharazgatással csak néhány száz hektón lehet túladni. S a termőrefordulások már jelezték: közeleg az idő, amikor tízezer hektóval kell számolni. így aztán 1971-ben megépült az első, komolynak mondható szövetkezeti pince, amely beton kazamatáiban hétezer hektót képes befogadni. Sok gondot okozott a tagság által nevelt baromfi értékesítése. De ekkoriban volt elterjedőben Budapest üzleteiben a fagyasztott bontott csirke. Ez adta az ötletet, hogy baromfivágó üzemet létesítsenek. 1973-ban további szőlőtelepítésre jelölt ki területeket a szakszövetkezet; minden előrejelzés, de maga a fokozódó kereslet is arra figyelmeztetett, hogy a jó bor hosszú távon kelendő cikk lesz. Hozzáláttak a 300 hektáros szőlőtelep létrehozásához, s itt partnerként „belépett” az állami pincészet is. Ez a szakszövetkezet számára nagy felismeréshez vezetett: kitűnt, hogy más cégek pénzét is fel lehet használni a közös gyarapítására. A következő évben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az új pincében a várható termésnek csak csekély töredéke fér el. így aztán egyik évről a másikra a tárolóteret 25 ezer hektó kapacitásúra bővítették. Jelentkezett az édesipar, mármint a minisztériumi vállalat, hogy létesítene egy kisebb, százegynéhány főt foglalkoztató üzemet, amennyiben a majsai szakszövetkezetek vállalkoznának a meggy megtermelésére. A Jonathán egymaga vállalkozott, igaz, hogy 56
