Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Kimeríthetetlen tartalék (Beszélgetés Vedres Ferenccel, a kiskunmajsai Jonathán Termelőszövetkezet elnökével)

tam németül és angolul. A diplomadolgozatomat is a szövetkezeti rendszer falusi fejlesztési lehetőségeiről készítettem. Összetett szövetkezeti forma meghonosításán ábrándoztam, amely magába foglalja a termelést, a feldolgozást és az értékesítést. Az akkori falusi értékesítő szövetkezet, a HANGYA kereteit erre nem tartottam alkalmasnak.

Volt még egy inspiráló ismeretségem: egy majsai bőrkereskedő, aki a fél világot becsavarogta, éveket töltött a Szovjetunióban, majd francia nőt vett feleségül, rengeteget beszélt nekem külhoni élményeiről. Ennek külön súlyt ad az, hogy 1942—43 tájékán megbízható információkkal rendelkezni a szovjet állapotokról nem mindennapi kiváltságot jelentett.

Ugyancsak 1943-ban ott járt a főiskolán Veres Péter, nagy előadást tartott, s szőkébb körű beszélgetésre is sor került. A turulisták hívták meg. Ehhez tudnod kell, hogy 45 előtt a két legismertebb diákszervezet a turulistáké volt és az emerikánásoké. Én mindig az utóbbiakhoz tartoztam, mivel ezek békésebbek, kevésbé agresszívek voltak.

E témához tartozik, noha már budapesti alkalmaztatásom idejére esik, 43 végére, 44 elejére, hogy többször részt vettem Szabó Dezső klubdélutánjain: egy emeleti helyiségben jöttünk össze, fiatal értelmiségiek, diákok, ifjúmunkások. Ezek a délutánok vitafórumokká kerekedtek; meglepett az a bátorság, ahogyan az akkor már öreg író a germán veszedelemről beszélt, ugyanakkor az anitiszemita téziseivel is előrukkolt.

— 1943-ban tehát könyvviteli és kereskedelmi képesítést szereztem, s jártasságot a pénzügyi és a váltójogban. A főiskola voltaképp a közgazdasági munkához is megadta a legszükségesebb alapot. Következett tehát az elhelyezkedés. Előző év nyarán a két és fél hónapos szünidei gyakorlatra kikért a Steier—Austro—Beimler—Puch Művek kereskedelmi osztálya Budapesten, s ott szívesen elhelyezkedtem volna a diploma megszerzése után is. Igen ám, de a cég még csak nem is válaszolt érdeklődő levelemre.

A pesti elhelyezkedés életbevágóan fontos volt, mert legidősebb húgom akkor kezdte el ott középiskolai tanulmányait, s én mint legfőbb gyám és támasz jöttem számításba. Sikerült is könyvelői állást kapnom egy villamossági vállalatnál. Egyúttal beiratkoztam a Közgazdasági Egyetem harmadik évfolyamára. Akkor még a Szerb utcában volt az egyetem, délutáni és esti előadásokat hallgattam.

A vállalat, ahol dolgoztam, különböző villamossági szereléseket végzett, hadiüzemek és katonai alakulatok részére is, s tartozott hozzá néhány üzlet, ahol elektromos cikkeket árusítottak. A cégnek két tulajdonosa volt. Ahogy a front közeledett, a vállalat vezetőit sorra hívták be, s néhány hónap múlva azon vettem észre magam, hogy rámbízták a kereskedelmi, majd a pénzügyi irányítást is. így a mérleget én készítettem el, mely manapság sok dicsekednivalóra nem adna okot, dehát abban az időben és abban a helyzetben megfelelt.

Legtöbbször napi 10—12 órát dolgoztam, s vidéki munkahelyekre is kijártam ellenőrizni. Amikor már vezető funkcióba tettek, a havi fizetésem 600 pengő volt. Szép pénz, főleg a főiskolai szűkösséghez képest. Mindjárt vettem is egy nagy rádiót, melyet hazahoztam a szüleimnek. De amikor egyszer hívatott a tulajdonos, s véletlenül kinyitotta előttem a széfjét, s abban láttam az aranyrudak, érmék, ékszerek garmadáját — a gazdagok okosabbjai akkor már nem gyűjtöttek papírpénzt —, megértettem, hogy az én jövedelmem csak könyöradomány.

Emlékezetes találkozásaim voltak. Ezek közül egy. Nagybátyám, apai nagyanyai ágon, Csepelen tanítóskodott. 43 végén már akadozgatott a főváros élelmiszer-ellátása, s márcsak azért is kilátogattam havonta egyszer a nagybátyámékhoz, hogy egy jó ebédet ehessek. Ott találkoztam többször is az ugyancsak majsai származású Fü48