Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Tatarozgatunk
VALÓ VILÁG SULYOK KATALIN TATAROZGATUNK Az objektum Húsz és fél méter hosszú, hat méter hetven centi széles, tornácos parasztház, negyven centi vastag falakkal. A tornácot leszámítva, belső szélessége 4 méter 37 centi. Beosztása: első szoba az utcára két, az udvarra egy ablakkal. Az egykori konyha, amelyből az előző tulajdonos előszobát és fürdőszobát alakított ki. Udvarra néző hátsó szoba. Az egykori kamrából kialakított konyha és speiz. Istálló. Mögötte fészer. 1934-ben épült, terméskő alappal, vályogból. Kőműves építette: saját magának. Azóta nem tatarozták. 1973-ban, mielőtt megvettük, megnézte építész barátunk, és azt mondta: alapozása stabil, szigetelése kiváló, tehát nem dohos, nem vizes. A falak masszívak. Hatvannyolcvan évig ez még ház marad . . . Marad, ha törődtök vele, ha költötök rá. Mert hátsó falán a vakolat teljesen lemállott, az eső a vályogot áztatja. Sok a törött, repedt cserép. Néhány tetőléc és két szarufa elkorhadt. A villanyvezetékek elöregedtek. Az ilyenfajta házakat bontották le szerte az országban 1960 elejétől. (S bontják még ma is, folyamatosan.) Sokszor hallani — felelős beosztású emberek szájából: — Nem kár értük! Hiszen a régi házak vizesek, dohosak, penészesek, mert a faluk vályogból van. Nem igaz! Számtalan olyan régi házban jártam, amely nem vizes, nem dohos, nem penészes, mert annak idején jól szigetelték. S az Alföld kivételével — ahol nem volt kő, és a kényszer hozta a vályogépítkezést, — a magyar falvak többségében kőből épültek a házak. Nem ötven, és nem is száz évre. Szívfájdító látni — amint az ember átlépi az országhatárt — a házak ormán az évszámot: épült 1670-ben, 1720-ban, 1778- ban . . . Igaz, ott nem volt törökdúlás. De a kő ott is, itt is kő. S ha azt a kőből épült házat e század elején építették, kiszolgálná még az unokáinkat is. Ha: hagynák. De nem hagyják. Mert nem divat ma már hosszú, földszintes parasztházban lakni Magyarországon. Aki ad magára, az lerombolja a régit, és újat épít. Pusztuljon mindaz, ami régi A közhiedelemmel ellentétben, nem a kisemberek fejéből pattant ki: nekem nem kell az anyám ócska háza, én újban akarok élni! Nem egyéni nagyravágyás volt annak idején a kockaház (más nevén: sátortetős), napjainkban pedig a több szintes, erkélyes ház építése — kisvárosban, falun. Hanem, egy felsőbb helyről betáplált szemlélet gyakorlati megvalósítása — odalent. Új ház építését már tíz-húsz ezer forinttal el lehetett kezdeni. Megvették (többnyire megkapták) a fiatal házasok szüleik kertjét. Kiásták a ház alapjait rokoni, baráti segítséggel, kalákában. Ma én építkezek, te segítesz nekem, holnap te építkezel, én segítek neked. Vettek annyi követ, sódert, cementet, meszet, amennyire pénzükből futotta, és megcsinálták az alapot. Erre már adott kölcsönt az OTP. Amiből vehettek újabb sódert, cementet, téglát. Amikor a falakat felhúzták, megint kaptak kölcsönt. Ebből megvehet- ték a tetőszerkezetet: béléstestet, betongerendát, szarufát, tetőlécet, cserepet vagy 32
