Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért (regényrészlet)
tak a kóbor kutyák, lógó nyelvüket visszahúzták a szájukba. Nagyon csöndes volt most a téglagyár és a környéke. Onnan távolról csak azt láttuk, hogy felemelkedik a csákány, aztán mindjárt le is sújtott. Hallatszott a haldokló bivaly koponyájának reccsenése, és megint csönd lett, nagyobb csönd mint eddig. Akkor felugattak a kutyák a dombokon, és mintegy vezényszóra egymásnak estek, olyan hévvel marakodtak, mintha ki akarnák irtani magukat, és így csaholva, marakodva eltűntek a dombok között a kukoricásokban. Véres csákánnyal bújt ki az árokból Fekete Péter, és ment megint vissza az istállóba, a Rigó nevű bivaly pedig végre elmozdult az árok mellől, és ment utána. Nem maradtak sokáig az istállóban. Fekete Péter ökölbeszorított kézzel jött ki, és felénk indult nyomában a bivallyal. Mi hárman összebújtunk ott a szép sárga hintón, mukkanni sem mertünk. Nagyon bánatos volt Fekete Péter, nagyon elszánta magát valamire, félni kezdtünk tőle, százszor is megbántuk ott hirtelen, hogy felültünk a hintóra, ahonnan még elég sokáig nem tudtunk elmozdulni, pedig jó lett volna elmozdulni, és minél messzebbre menni onnan. A többiek nem érezhették sokkal jobban magukat. Az emberek ugyanis a hintó előtt szépen felsorakoztak. Pontosan úgy sorakoztak fel, mint mi szoktunk Fodó tanár úr előtt, amikor nagyon bánatos, és felpofozza a fél osztályt. Tizenvala- hányan álltak a téglagyár udvarán, a sor bal szélén az útra készülődő két boszniai idénymunkás, hátizsákkal a hátukon, a sor másik végén meg Margith József, a segédfűtő. Tényleg olyanok voltak, mint az iskolásgyerekek. Fekete Péter odament a sor szélére, és állón vágta az egyik boszniai idénymunkást. Az összecsuklott, mint a colstok. Aztán Fekete Péter állón vágta a másikat, az meg térdre esett előtte. A széles vállú, görbe lábú Adamkó következett. Fekete Péter neki is az arcába csapott, Adamkó megingott és leült a földre. Össze néztünk ott a hintón, és nem akartunk hinni a szemünknek. Azt hittük, hogy komédiáznak Fekete Péterrel. A vézna bivalyos nem teríthetett le egy-egy ökölcsapással három nagydarab embert. De aztán láttuk, hogy az egyik boszniai kiköpi a fogát, és Adamkó orrából szivárgott a vér. Nem volt ez komédia. Fekete Péter sorra terítette le a többieket is. Az öreg Nébald és Árvái a fűtő úgy kinyúltak, hogy a többiek alig tudták feltámogatni őket. — Margith Jóska le fogja szúrni Fekete Pétert, ha őt is megüti — súgtam Burai J.- nak és Szivei Sanyinak. Margith József hírhedt bicskás családból származott, azok ugyan nem engedték meg, hogy bárki is büntetlenül megüsse őket. De Fekete Péter ezzel nem törődött. Leütötte Margith Józsefet is. Az pedig mindjárt felugrott, és már a kezében is volt a bicska. Villogó szemekkel nézte a bivalyost, az meg szétnyitotta az öklét, és tenyeréből egy félkilós sárgaréz súly hullott a földre. így már értettük a dolgot. A súllyal az öklében már leteríthette az embereket. Mindenki a fényesen csillogó sárgaréz súlyt nézte, és Margith Jószef eltette a bicskáját. Fekete Péter ekkor egy ásót és egy lapátot hozott ki az istállóból, és a bivallyal a nyomában elindult a folyó felé. A véres arcú emberek lassanként magukhoz tértek, ők is bementek az istállóba, ásókat, lapátokat fogtak, és elmentek Fekete Péter után. A folyó közelében, nem messze attól a helytől, ahol meleg napokon a bivalyok fürödni szoktak, mély sírgödröt ástak. Aztán visszajött Fekete Péter a Rigóval, kerített egy hosszú láncot, annak egyik végét a hintó hátsó tengelyéhez erősítette. Felugrott a hintóra, ünneplő ruhája csupa sár volt, nem szólt hozzánk semmit, bár a szája most is rángatózott, mintha mosolyogni próbálna. Kézbe vette a gyeplőt, a lovakat a hintó- val a vízlevezető árok mellé hajtotta. Akkor a lánc másik végét a törött gerincű, beszakított koponyájú halott bivaly hátsó lábaira hurkolta, megint felugrottá hintóra, 17
