Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Vekerdi László: Tanú, nemzedék, szerep és ember

követő fiatalokban más erők működtek, hiába léptek föl még 1932-ben is, a Nyugat fennállásának negyedszázados évfordulóján együtt, az öregek féltő-szerető patronálása alatt. Tudta jól Komlós Aladár azt is, hogy ezeket az erőket milyen nehéz — még jól észlelhető állapotukban is — néven nevezni; a közkeletű „Népi” és „Urbánus” elneve­zések úgylehet semmit el nem árulnak lényegükről. Mintha maga az ellentét lenne in­kább fontos, mintha a nemzedék tényleges szellemi ellenfél híján egymást és elődeiket marcangoló egyedekre hullott volna, hogy aztán két nagy pólus erőtere szerint rende­ződjék. Komlós Aladár a kristályosodási pontot is megjelöli Illyés Gyula Nyugat ban megjelent 1933-as Pusztulás című esszéjében. „Az esszé fordulópont lett a nemzedék életében. Természetesen nem szülte a szakadást, csak kipattantotta a lappangva már meglevőt.” Komlós Aladár kívül állott a viszályon, nem értette az ellenségeskedéseket, „de — írja — értetlenségem csak azt mutatta, hogy már nem voltam nemzedékemmel konge- niális, nem lehettem többé kritikai képviselője.” Ezt a lehetetlenséget kísérelte meg a Tanú, eszmék összecsapása közepette a szorongó tájékozatlanságot választva múzsájául. Megvolt ennek a szorongásnak is a maga története. „Az bizonyos — írta 1969-ben Komlós Aladár —, a harmincas évek problematikája más, mint az előző éveké volt; az avantgarde kísérletei, mókái és hóbortjai elhalványultak a valóság súlyos problémái előtt, helyettük a nyomor, főképp a proletariátus és a parasztság nyomora, a «három­millió koldus» ügye és az osztályellentéttel összefonódott vagy összekevert úgynevezett faji kérdés lépett előtérbe. Ezek a kérdések rendkívüli tehetségű képviseletet találtak Németh László esszéiben, aki éber érzékkel, s főképp a népi származású értelmiségben végbemenő folyamatok mély megérzésével világított az évtized homályában, erős fényei mellett, sajnos, némi ködöt is terjesztve.” Az ezernyolcszázötvenes évek Arany Jánosához vagy méginkább Kemény Zsigmond­iéhoz hasonlóan Németh László fölismerte a zord időkben a maga komorabb tehetségé­hez illő terepet. Kortársaikkal ellentétben mindhárman teljes bizonyossággal tudták, hogy visszaút nincsen. Új ösvények pedig csakis új tájékozódás alapján remélhetők. Ehhez azonban nem elegendő (bár elengedhetetlenül szükséges) megismerni a maga valóságában az adott helyzetet. Kell valami más is. A Tanú első száma így fogalmazta meg ezt a mást: „Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek.” Ez a hit, hogy van part s a csillagok ve­zetnek: ez vitte a Tanú szerkesztőjét merész vállalkozásába. Mit csinál aztán a parton egy rendes hajótörött? Összeszedi a megmaradt holmit és igyekszik berendezkedni az ismeretlen tájakon. Az európai kultúra nagy eredményei­ben Szophoklésztől Proustig és a mélylélektantól a kvantumelméletig tallózó Németh Lászlót tájékozódásának széles spektruma, s szempontjainak ragyogó frissesége miatt szokás leginkább csodálni; a hajótöröttek szempontjából azonban fontosabb maga a tanulság: az európai kultúra nagy eredményei nélkül aligha tájékozódhatunk bárhol. A Tanú szerkesztője e tekintetben „nyugatosabb” a Nyugat bármelyik szerzőjénél; még az európaiságban igazán el nem marasztalható Babits Mihálynál is, hiszen még őt is megrója, hogy irodalomtörténetében kurtán-furcsán bánt el a spanyolokkal, csupán azért, mert nem olvashatta őket eredetiben. Bezzeg Németh megtanult nemcsak spanyolul, hanem úgyszólván minden európai nyelven. Babits Tanú-1 ostorozó bírálata után még mintha kérkedne is kissé műveltségével; a Tanú nagy áttekintéseiben, mond­juk az Újabb történeti munkák-ról vagy a Nyelvekről, mindenesetre ott ennek a frissiben és eredetiben szerzett műveltségnek a tudata — és fölénye; s a minőségeszmény görö­gös csillogásaiban is minduntalan meg-megvillannak fényei. Évekkel később, az Égető Eszter Hallgató Sanyijában megrajzolta a hatalmas műveltségével kezdeni mit sem tudó ember portréját; a Tanú ifjú szerkesztőjét azonban még nem riasztotta a gondolat, hogy 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom