Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
tímár Máté LEPKEVIRÁG Március közepén már majdnem feles a nap. Fele a fényé, fele meg a setétségé, de az első fele is elegendő ahhoz, hogy a világ ábrázatán megmoccanjon reá az élet. A lovak, tehenek, disznók és juhok, különösen a falánk növendékek, a maguk nyelvén áhítozzék az újuló zöldet. A kutyák térdig koloncosra kaparják lábukat a kazlak tövén, meg a kiszáradt árkok fenekén, ahol új járatait turkálja a vakond. A macskák sátánszerenádozva bagzanak a háztetőn s a verebek is úgy új rázzák a házaséletet, mintha arra törekednének, hogy a cirmosok éhen ne vesszenek. így újul március, ahogy a holdvilág, s újulása nem is a városi, falusi házak árnyékában újulás igazán, hanem az alföld tenyerén. Számunkra éppenséggel Rózsáspusztán, ahol a volt urasági földek végében, a nádtetős nagygazdatanya körül három esztendeje sincsen, hogy létesülgetni kezdett az állami gazdaság. Előbb a magas, két vörös téglalábra emelt díszkapu készült el belőle, a nagy fehér betűkkel meg a zászlók helyével, hogy hírét a Halászteleknek futó műútra mondja. Aztán a hosszú lóistálló, marhaistálló, mesterséges borjúnevelő, a tejházzal, meg egy munkásszállás. A többi, a központ, a műhelyek, a magtár, a nős dolgozók családja s az állatállomány nagyobbik része helyet kért a környező kisajátított tanyákban, míg végleges otthona a tervpapírosokról valósággá szépül. Előbb vagy utóbb, az irányító egyetlen akarat, és az ország teherbírása szerint. De még csak az élőbbnél tartunk. .. Hét órára a nap is felgurult a csupasz fák fölé. Fél nyolcra birtokba vette az eget és a földet. S öt perccel később már olyan harsányan kacagott Sonkoly bácsin, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőrön, aki vakondvadász kutyáját kereste a kazlak között, hogy az egész majort fénybe vonta a kacagása. Öröm az, ha szépen indul a nap, mindenki észleli, megvidámulja.s a seszínű, téltagadó világban ezzel a tavaszi jelzéssel népesült be a központ. Molnár János kocsis brigádvezető összemarék zabot lopottá hátasának a Komár Pali bácsi két parádésa elől. Hajdú,a főtehenész, rácsapott a Gyekiczki Ancsa kemény-telt fenekére, amikor a leány a fejőszékre ereszkedett. Udvaros Mátyás, a vasasból lett igazgató meghúzta a félliteres orvosságos üveget. Az a felirat volt reáragasztva: Sósavpepszin; mégis pálinkaszagú lett a szuszogása tőle. Gyurka, a horgosorrú főagronómus a létramagas állattenyésztőt macerálta: „A hatésfeles istállóátlagodért se nagyon remélhetsz piros nadrágot, Pista bácsi!” Tankó pedig,az újságrikkancsból rangosodott politikus írnok másolóval bélelt papírokat tekert a traktorzörgésű Remingtonba, és két ujjal petyegtetni kezdte: „A Rózsáspusztai Állami Gazdaság tűzrendészeti brigádja a mai napon megtartotta előírt gyakorlatát.” Holott a tűzrendészet egyedül belőle s egy rozsdás lajtból állott, amiben a gyerekek bújócskát játszottak. A nyolcra járó tisztviselők is vidámságra pendülteka napfényben. Szilviké, a mosolygós főkönyvelő, éppen százegyedszer sorolta, míg a tanyai szállásról a központ felé kerülgették a sarat, mint járt Szegeden, újonckorában. Még a hangjának lejtését is hozzáidomította az egyszemélyes párbeszédhez. — Mondja, Csillag karpaszományos, rokona magának Csillag főhadnagy úr? — Alázatosan jelentem, őrmester úr, csak távolról! — Milyen távolról, amikor azt kérte tőlem, hogy gondom legyen az öccsére?! 6
