Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Besenyei Szabó Pál: Kőbe vésett évek
nek. Valószínűtlen szívóssággal végzik munkájukat. Ők már nem izzadnak. Idősebbek, 40—60 évesek. Összesült arcok. Ráncaik is barnák. Sokat isznak. A másik csoportot a fiatalok és pár idősebb ember alkotja. Szemmel láthatóan erősek, izmosak. Az idősebbek komoly fizikummal és tekintélyes pocakkal rendelkeznek. A fiatalabbak magas termetűek, izomzatúk a munkától alakult ki. A megterhelési pontokon különösen kifejlett. Főleg a felsőtest és a karizmok. Óriási vállak. Kezeik kemények, munkára, fogásra idomultak. Szép testalkatúak. Barnára sülnek már koratavasz- szal. A legnagyobb hőségben is csak ők vetkőznek rövid nadrágra. A többiek a ruhától fedett helyeken fehérek maradnak. Kevés kivételtől eltekintve, csak ők tusolnak a munka után. Nyersek, de ösztönös munkaintelligenciájuk van. A megfelelő szituációban szolidárisak... 1976-ban B. J. gépkezelő munkacsoportjában dolgoztam. B. J. kb.32 éves, magas,szőke, ránctalan férfi, duzzadó izmokkal. Tekintélye volt. A bánya egyik legerősebb emberének tartották. Erről magunk is meggyőződhettünk. Három követ egyszerre kivitt a depóhoz, úgy, hogy vízszintesen fogta, szorította egymáshoz, úgy, hogy nem ejtette el. Ez 120—130 kg-ot jelentett. Máskor helyből dobálta a depóba kb. öt méter távolságra a 40 kilogrammos falazóblokkokat. Az pontosan beillett a kívánt helyre, még a sarka sem pattant le. Beszélték, hogy egyszer fogadásból áthajította a pótkocsi platóját. Az szinte természetes volt, hogy a megrakott teherautó legfelső sorára a hiányzó követ a földről feldobta, épp oda, ahová kellett. Ő nem parancsolt, de amit mondott, annak úgy kellett lennie. Hallgattunk rá. Fegyelmet tartott. A sínek között a piacénak mindig tisztának kellett lennie. Azóta a homoktúró lapát, mellyel a sínek között a placcot tartottuk tisztán, „kikopott” a munkahelyről. A szerszámokat kölcsönadni nem engedte. Szükségünk volt egy irányítóra, s ő ezt a szerepet tökéletesen betöltötte. Káosz vagy tanácstalanság soha nem volt. Tudtuk, mi hol van, mikor mit kell csinálni. A munkaidőt maximálisan kihasználtuk. Holt járat nem volt. Az áthúzást mintegy 2 óra alatt elvégeztük, ma ez eltart egy fél műszakig. A depókba rakott kövek szép szabályos tömböt alkottak, nem tűrte, hogy kilógjanak vagy ferdén álljanak. Aki a homokot hányta a sínen túlra, annak egyenletes, vízszintes felületet kellett kiképeznie, hogy biztonságosan lehessen arra rárakni a köveket. A gépet is tisztán tartotta. Jó pénzt kerestünk. Nyáron 6—7000 Ft között (1976). Keményen, sokat, tervszerűen, nyugodt ütemben dolgozott a munkaközösség. A fizetés arányos volt a végzett munkával. Ez erős vonzóerőnek mutatkozott. Úgy éreztük, megéri a hajtás, közös az érdekünk, közös a sorsunk. A legnagyobb kereteket összefogó erő a közös sorsérzés volt. A következő alkalommal 1978 nyarán dolgoztam a kőbányában. A termelés látszólag ugyanúgy folyt, de az alaposabb szemlélő bizonyos változások jeleit fedezte fel a munkavégzésben, az emberek viselkedésében, a közösségi életben. Alig észrevehető jelek mutatták egy folyamat elindulását. Ezt a személyes kapcsolódások formájában lehetett leginkább észrevenni. Valaminek a fokozatos gyengüléséről, megszűnéséről van szó, ami nem más, mint a bánya vonzóerejének elhalása . . . 1978-ban a bánya 600 000 Ft-os veszteséggel zárt. Minden ugyanaz, de . . . 1"979 nyara. Szűkül a tér. Szorítanak a kövek. Kezünkben érezzük a láthatatlan erek futását a kőben. Leejtve kettétörnek. Ezért a kőért sem jár semmi fizetség, pedig ugyanúgy megdolgoztunk vele. Rengeteg a rossz kő. Legalább a sorok egyharmada. A II. bánya is hanyatlik. Kimerülőben van a tufakőbázis. Kevés a pénz. A közhangulat egyáltalán nem bizakodó. Még megy a hajtás, mert a nyár hoz valamit. Összejön 6000 Ft körül, de hol hol van ez már az 1976 évi 6000-hez! Az emberek körében létbizonytalanság. A bánya bezárásáról beszélnek. 65
