Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Sükösd Mihály: Halottak napja: feltámadás (regényrészlet, I. rész)
Megöntözném a fehér és lilacirmos őszirózsákat anyám sírján, de tegnap este vagy tegnapelőtt este öcsém már megöntözte valamennyit: nincs mit tennem. Anyám igen takarékos, gyerekkoromban, anyám fiaként, nem kedvelem anyám takarékosságát. Anyám korábban ébred, mint ura és fiai, a három hímnemű, anyám saját kezével nyomja rá a fogkrémet reggelenként ura és fiai fogkeféjére, nehogy túl sokat, a kelleténél többet pazaroljanak. Szombat este aprófával és szénnel begyújtja a fürdőszobában a vaskályhát, a vaskályha három fürdésre elegendő meleg vizet termel, az elsőben apám fürdik, a másodikban anyám, a harmadikban én, s utánam, az én langyos, koszkarikás szappanhabbal fedett levemben az öcsém. Minden második szombat este öcsém következik apám és anyám után, s enyém a használt, korpás lé, anyám nem fűti be másodszor a vaskályhát, takarékoskodik a tüzelővel. 1949 és 1953 között apám hajdani katonaruháiban járok, anyám sötétkékre, feketére festeti a kekiszín posztót, a kekiszín szövetet, anyám megkeresi a filléres foltozószabót, a befestett szövetet, posztót átszabatja számomra bekecsnek, nadrágnak, apám levetett ruháiban járok, öcsém az én levetett ruháimban jár, könyökömön, térdemen a kikopott szövetre, a rojtosodó posztóra anyám ormótlan, más színű foltot varr, szégyellek levetkőzni a gimnáziumi tornaórán, térdig érő, világoskék barchet gatyát viselek, anyám addig stoppolja, újra meg újra, három pár harisnyámat, amíg sarkamat fel nem töri a vastag cérna, addig járok a kinőtt bakancsban, amíg mindkét nagylábujjam lila a véraláfutástól, kinőtt bakancsomat öcsém örökli. Anyám takarékos, fillérig kézhez kapja, fillérre beosztja apám fizetését, négyen élünk belőle. A ferde napsugarak kartácstüzében három lépést hátrálok anyám sírjától: keresem a távlatot, mint a festő, hogy megszemléljem birtokomat. Hogy ő is szemügyre vehessen, onnan alulról, vagy onnan felülről, a mostani, számomra bizonytalan tartózkodási helyéről, szemügyre vehesse birtokát, teremtményét. Azt, akinek életet adott, aki neki köszönheti, hogy most itt lehet, s három lépésről a sírját szemléli. Anyám feltehetően mosolyog — lentről? fentről? — az ácsorgásomon, mindig büszke volt rám, elsőszülöttjére. Elégedett mosolyát nincs okom viszonozni, nem sokat alakítottam anyámon. Sokáig csak az ő teremtménye, az ő alárendeltje, utasításainak megfogadója és végrehajtója vagyok, később, megintcsak sokáig, nem hagy magán alakítani, ellenáll a(szerintem)számára hasznos, a (szerinte) számára haszontalan változtatni törekvéseimnek. Múlik az idő, anyám már odafigyel, hallgatna rám, esedezik, hogy törődjem vele. Akkor már későn. Akkor már mással, másokkal kell törődnöm. A temetése napján kapom meg anyámat. Azóta a birtokom, az enyém, most azt csinálhatok vele, amit akarok. Szemlélhetem a szeretett, az utált sírját, ebben az évben először. Érettségi vizsgám után, de még egyetemi felvételi vizsgám előtt, 1952 júniusában anyám felkeresi az orvostudományi egyetem tanulmányi osztályának akkori vezetőjét. Egy hétig telefonál utána, telefonál vele, amíg felkeresheti. Anyám fekete kosztümbe, fehér ingblúzba öltözik, villamoson, kétszeri átszállással eljut az Üllői útra, bekopogtat a tanulmányi osztályra, az őt fogadni hajlandó tanulmányi osztály vezetőjének mint a néphadsereg nyugalmazott orvosezredesének hitvese mutatkozik be. Anyám úgy tudja a barátnőivel folytatott, homályos hátterű telefonbeszélgetésekből, hogy az orvostudományi egyetem tanulmányi osztályának vezetője nem áll ellen az anyagi ajánlatoknak. Amikor négyszemközt maradnak, anyám 2100 forintot, apám egy havi fizetését meg egy hordó bort kínál fel, ha fiát, engem, aki nemcsak a néphadsereg nyugalmazott orvosezredesének, de az egykori Horthy-hadsereg aktív katonatisztjének is a fia, felveteti az egyetemre. Nem tudom, abban az évben, 1952-ben, anyám miként képes megtakarítani 2100 forintot, apám egy havi fizetésének összegét. A hordó bort 27
