Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kovács András: A magyar külkereskedők utazásairól
közszájon forog a történet egy külkereskedőről, aki nagy tétel csemegeuborkát adott el. A sikeres alkut követő vacsorán ünnepélyesen felbontották a mintaüveget — s ez hiúsította meg az üzletet, mert a bemutatásra szánt uborka szavatossága már évekkel azelőtt lejárt. Feltehetőleg ez az egy üveg kísért el jó néhány utazót a világ körül. A munka olykor sok és fárasztó, de a partnerek végiglátogatása leegyszerűsíthető. Telefonon „el lehet intézni!” a kevésbé fontosabbakat, így némi időt nyer magának a kiküldött. A hazatérés után készített útijelentésből nem derül ki, hogy egy ilyen tárgyalás háromperces telefonálásból állt. A feladat eme önkényes szimplifikálása az egyik legközismertebb példája annak, hogyan csapatik be a kiküldő vállalat pitiáner egyéni célok — két óra szabad idő — érdekében. Tárgyalás közben felmerülnek kérdések a korábban lekötött, folyamatban levő üzletekkel kapcsolatban. A magyar utazó ilyenkor intézkedést ígér, mert kellemetlen lenne ebben a szituációban nemet mondani (no meg az esetleges vacsorameghívás gondolata is kísért). A megalapozatlan ígéreteket külkeresünk abban a reményben teszi, hogy mire partnerével legközelebb találkozik, addigra a dolgok úgyis rendeződnek. A pusztán számokban kimutatott látszatteljesítmény, a központi irányítású terv- gazdálkodások e hátulütője a szakmán belül is gyakorta tapasztalható. íme egy mikropéldázat; a külföldi vevő több, különböző árut kíván megvenni egy üzleten belül. A magyar üzletköző tudja, hogy határidőn belül azoknak csak egy részét tudja kiszállítani, mégis leköti a teljes mennyiséget, mert ez szimpatikussá teszi a tárgyalófele előtt, valamint így nagyon szép számokat lehet beírni az útijelentésbe (eme sokat emlegetett iromány az út hasznosságának és eredményességének elbírálására szolgál.). Ily módon az utazó teljesítette, netán túlteljesítette a feladatát — s hogy e szerződésekből menynyi hiúsult meg a szerződéskötés megalapozatlansága miatt, az már nem méretik össze; S„ üzemi igazgatóhelyettes és S., az IMPEX főosztályvezetője egy nagy mennyiség hét napon belüli gyártására kötött szerződést az egyik nyugati fővárosban, a tárgyalások hevében, „hogy szebb legyen a leányzó fekvése”, pedig S. (az üzemi) tudja a legjobban, hogy egy hét még a gyártási program átállításához is kevés. E magas szintű felelőtlenkedés következményei igen kellemetlenek voltak. A gyártás és szállítás természetesen sok hónappal túlnyúlt a hét napon, üzletkötő és bonyolító még sokáig hallgathatta a vevő jogos szemrehányásait és fenyegetőzéseit. Ki tudná kimutatni, hogy ez a presztízsveszteség mennyi kárt okozott a vállalatnak? A munka mellett jut idő a napidíj elköltésére is. A kiküldött az üzleti kalkulációhoz hasonló precizitással könyveli, számítgatja vásárlásait, nehogy tovább nyújtózkodjon, mint a takarója ér. Az utazás végén a külkeres hazaindul (kitérők ilyenkor is létezhetnek), majd itthon elvégzi útjának utósimításait; elszámol a pénzzel, megírja útijelentését, s hozzáfog az új üzletekkel kapcsolatos teendőkhöz. Megfigyelhető, micsoda elánnal veti bele magát a visszaérkező új boltjai kivitelezésébe. Küzd az áruk mielőbbi legyártásáért, sürgeti a szerződésekkel kapcsolatos okmányok elkészítését — és csapkod, lármázik, ha megtudja, hogy kintjárta alatt elfogyott a gyártási kapacitás. Utazni és utaztatni már ezért is érdemes — mondta K. az egyik legnagyobb osztály vezetője. A leírt jelenségek dacára sem inog meg hazánk gazdasága, ám egy néhányezres rétegnek, a külkereskedők minitársadalmának ezek megtűrt jelenségei — mert szakmán belül ki nem tud minderről? —, s ezért társadalmi méretekben sem érdektelenek. A „kaparj, kurta, neked is lesz” és az „én miért ne, ha mások is?” hamis ideológiái teremtik meg az eszmei alapot eme emberi gyengékhez. 44
