Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban
nak életkoruknak megfelelő mozzanataiba, de ezzel egyidőben a felnőttek szellemi világával is ismerkedni kezdtek, fokozatosan „tudatukba raktározták elődeik szellemi kincseit.” A felnőtté válás utolsó állomása, a gyermeki léttől való elszakadás időszaka volt a serdülőkor, amikor már mindkét nembéli komoly, számottevő munkaerőnek számított, külső megjelenésükkel is jelezve a gyermekkor végét. Ezt az átmenetet jelezte a szokásokban való részvételük is: egyes szokásokat a gyermekekhez hasonlóan aktívan gyakoroltak, másokból viszont koruk és ifjúvá avatatlanságuk miatt kirekesztődtek. Mégis gazdag e korszak is, hisz a legváltozatosabb, legsokrétűbb munkát segítség nélkül végezték. E rövid átmenet után avatódtak ifjúvá és kontyos nagyleánnyá, „szépségük, erejük, lelki rugalmasságuk, fogékonyságuk csúcspontjára érő, a gazdaságban teljes értékű munkaerővé váló fiatalok számára a falu társadalma bőségesen megteremtette a szerelem, a párválasztás feltételeit” is, alkalmat adva „a szeretők beszélgetésére, a biztos szeretők udvarlására, a jegyben járók bizalmasabb együttlétére, amely a döntés végleges megpecsételéséhez, a házasságkötéshez vezetett.” Ha a serdülőkor végéig megismerkedtek a közösség erkölcsi felfogásával, törvényeivel, „régulá- ival”, akkor az ifjúkorban, a felnőtt lét kezdetén már igyekeztek az erkölcsi szabályoknak megfelelően élni, viselkedni, azaz megfelelni a közösség erkölcsi normáinak. Ekkor vált el, hogy milyen ifjúvá serdült a gyermek, milyen felnőtt tagja lett közösségének, hogyan gyümölcsöztette egyéni adottságai mellett a család példát adó nevelő hatását, erejét. Ezt a korszakot nagyon szemléletesen az élet delének nevezi a szerző, hisz ekkor teljesedett ki az ifjú élete akár a munka, akár a szórakozás — játék, szokások gyakorlása — alkalmait vizsgáljuk. A könyv második részében a játékok életével foglalkozik Gazda Klára: a játékkinccsel, a játékkincs műfaji, funkcionális és időbeli rétegződésével, s ezzel párhuzamosan a játszóközösségek életének összefüggéseivel. Óriási az az anyag, amelyet összegyűjtött. A néprajzi szakirodalomban egy közösségnek ilyen alapossággal felgyújtott és feldolgozott játékaival aligha találkoztunk. Ezt a hatalmas játékanyagot úgy csoportosította, hogy elemezte műfajonként, a szabályokhoz kötött játékokat a játékosok neme, életkora és a játszóalkalom szerint. Ezt az eredményt a jobb szemléltetés, az eltérések és egyezések egyszerre való láttatása érdekében egy grafikonon ábrázolta. Megvizsgálta a kötött játékok időbeli tagolódását, forrását és a hagyományozódás menetét. Mivel a gyermekközösség valódi arca a játékban látható igazán, így a különböző korcsoportok jellemzői ez alkalmakban voltak teljességükben megfoghatók. Itt igazolódott be a szerző megállapítása, hogy „... a játszótevékenység a gyermek számára nem pusztán önfeledt, üdítő szórakozás, hanem az életre való felkészülés egyik módja, művészi hajlamainak kibontakoztatója, társadalomba illeszkedésének tanuló iskolája volt,” ugyanakkor „felvillantotta a műveltség sok évezredes fejlődési útjának egyes állomásait.” A könyv harmadik része példatár: a teljes játékkincs bemutatása: mondókák, énekes játékok, játékszerek és játékszeres játékok, énekestáncos, testedző, értelemfejlesztő és szórakoztató játékok, amelyek felsorakoztatását az ünnepi szokások költészete zárja. A bemutatott játékkincs teljes szövegeket, dallamokat, rajzokat és fényképeket egyaránt tartalmaz, nyolcszázhárom játékot, játékszöveget-dallamot tesz közzé. Nemcsak a szakembernek, hanem az érdeklődőknek, sőt mindazoknak, akik gyermekekkel foglalkoznak élményt nyújt és olyan anyagot, amelynek megőrzése és továbbadása nemcsak feladatunk, de kötelességünk is! A gyermekvilág monográfiája nemcsak a múlt század végének és századunk első felének gyermekét, e gyermekek életét jeleníti meg, hanem a gyermekéletet, a gyermektársadalmat és minden jellemzőit változásában vizsgálja, kutatásának idejét az 1970-es évek végéig kiterjesztve. Az anyagbőség, az alapos elemzés mellett figyelmet érdemlő a nyelvi gazdagság, a háromszéki székely beszéd íze, fordulatossága, amely összhangban van a tudományos feldolgozással és amely a tanulmányt szépirodalmi munkává is teszi. Ha az elragadtatás szavai mellett egyetlen hiányosságot megemlíthetünk, az, hogy a gyermekélet árnyoldalával (betegség, halál) kissé részletesebben foglalkozhatott volna a szerző, mert ezek mind gyakori velejárói voltak a gyermekek világának. Az már a nyomda bűne, hogy e nagyszerű munka fényképanyaga technikailag nem méltó illusztráció. (Kriterion, Bukarest, 1980.) LACKOVITS EMŐKE SZAKÁLY FERENC: MAGYAR ADÓZTATÁS A TÖRÖK HÓDOLTSÁGBAN Közel százhúsz éve annak, hogy Salamon Ferenc alapvető munkája (Magyarország a török hódítás korában) megjelent, de főbb megállapításai mindmáig helytállóak. S bár az utána következő 3—4 történésznemzedék hatalmas anyagot hordott azóta össze, a hódoltsági adózás bonyolult és rendkívül szerteágazó kérdéséhez csak most nyúlt hozzá újból Szakály Ferenc a teljesség igényével. 66
