Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - SZEMLE - Laczkovits Emőke: Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken
dást” egy példával mi is megtolhatjuk: a „klerikális reakció” elleni harc idején a lelkész apa számára a prédikációs beszédek szövegét Pestre szakadt és marxista tudóssá lett fia írja; majd mindez ma a hatvanéves tudós születésnapi köszöntőjében a fiúi szeretet pozitív példájaként idéződik föl . ..) Mocsár Gábor szavait komolyan kell fogadni, mert véleményét nem kívülről, idegen nézőpontból mondja el, hanem belülről megvallva és vállalva a maga kálvinista neveltetését. Véleménye nem ellentmondás nélküli, mégis azt kell mondanunk, hogy a magyar kálvinista egyház társadalmi helyzetéről az elmúlt évtizedekben még senki sem adott ehhez fogható mélységű képet. Ugyancsak a fölfedezés erejével hat, amit Debrecen népe és a Hajdúság kapcsolatáról mond; igen alapos és eredeti megfigyelésekben gazdag a város irodalmi múltjának, az Ady Társaság történetének szentelt fejezet; eredeti és élő portrét rajzol „a könyv főaiakjáról”, Csokonairól. Bár nem ad teljes városrajzot, s nem is eléggé meggyőzően indokolja, hogy miért hiányzik a könyvből például a város értelmiségének, művelődési intézményeinek, egyetemeinek, ipari üzemeinek, a város munkáslakosságának, általában a tág értelemben vett életmódnak, életformának a bemutatása, inkább azt emeljük ki, amiről csak itt olvashatunk: ez fontosabb, mint a hiányjegyzék tételeinek szaporítása. így alighanem Mocsárnál találunk először alapos elemzést a város és Hortobágy kapcsolatáról, a Nagyerdő „drámájáról, ha ugyan nem tragédiájáról”, a város körül folyó tájalakító munkákról. Amit pedig a hajdani erdőlakók, a vákáncsosok életéről ír, történeti, néprajzi és szociográfiai szempontból egyaránt újdonság. (Valamikor a harmincas években Féja Géza írt róluk.) A szűkebb szülőföld, Haláp rajza, az ottani beszélgetések és vallomások, a családtagok szemérmes-meghitt bemutatása viszont a lírai megközelítés elemeit szövi a képbe. Debrecen a magyar városfejlődés egyik változata. Fölösleges volna az összehasonlítás akár a lélekszám, akár a történeti fejlődés különbözősége okán más városokkal. Debrecen létét saját- szerűsége adja meg és magyarázza. Az, hogy itt nem kőházakból épült város. Itt nem római eredetű az urbs élménye. Itt nincs kétezeréves keresztény hagyomány. Itt a 16. században a kálvi- nizmus vert gyökeret. Stb. Annak, aki nem egybemérni és nem elsőbbségi, rangbeli vitát akar, hanem egy várost megérteni szeretne, alapvető forrás Mocsár Gábor könyve. A szemtanú vall a tárgya iránti természetes és érthető elfogultsággal. S ezzel csak egy másik elfogultságot lehetne szembeállítani. A szerző szubjektivitása talán megengedi, hogy könyvének kritikusa is emlékezzék. Húsz évvel ezelőtt, abban az időben, amikor Mocsár Gábor az Alföld-et szerkesztette, a pécsi jelenkor egy rajzot közölt. Nem absztrakt, nem merészen nonfiguratív rajzot, egyszerűen egy vonalhálóból szőtt, igaz, a naturalizmustól kissé eltávolodott tájképet. Azt lehetett volna alája írni: Dunántúli dombok. Az Alföld következő számában éles hangú glossza jelent meg, eléggé elfogult és átlátszó érvekkel: Miféle kép ez? Talán egy orvosi szakkönyv ábrája, bonctani rajz, izomrostok metszete? Akkor egy kiváló debreceni egyetemi tanár, Gunda Béla „védte meg” nyílt levélben a Jelenkor-t. Most, csaknem két évtized múltán értem meg az akkori vitát. Mocsár Gábor könyvéből. Hogyan adhatja egy város szellemi élete egyszerre példáját a bezárkózásnak és a nyitottságnak, a rátarti szűkagyúságnak és a tágasságnak, a korlátolt, földhözragadt, önhitt gondolkodásnak és a szárnyaló intuíciónak, az előítéleteknek és a képzelet szabad lobogásának. De a helyes diagnózis kedvéért, úgy látszik, Mocsár Gábornak is el kellett szakadnia tizenkét évre Debrecentől. Mintegy igazolva sejtésünket, hogy a jelenségek (például egy város) sajátszerűsége, egyedisége, karaktere az összehasonlítás révén válik igazán plasztikussá. Debrecent akkor értem meg jobban, ha Szegedet is ismerem. Pécs „jelentése” akkor válik kontúrossá, ha arcára Zágrábot vagy Firenzét is rá tudom fényképezni ... TÜSKÉS TIBOR GAZDA KLÁRA: GYERMEKVILÁG ESZTELNEKEN A szerző, Gazda Klára, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum néprajzos-muzeológusa az esztelneki gyermekek életét és világát bemutató monográfiájának célkitűzéséről a következőket írja: „... 30—40 évvel Gönczi Ferenc, Kresz Mária és Kiss Lajos után az esztelneki gyermekéletről a somogyitól, kalotaszegitől és hódmezővásárhelyitől némiképp eltérő, alapvető vonatkozásaiban azonban hasonló, nem kevésbé érdekes képet vázolhattam ...” A monográfia több esztendeig tartó néprajzi gyűjtés eredménye a hajdani Kézdi-szék (felső- Háromszék, a róm. kát. Szentföld, ma Kovászna megye) falujában, a Nemere hegység tövében meghúzódó Esztelneken. A gyermekek világát a fogantatástól az ifjúvá válásig, az új család létrejöttének lehetőségéig kíséri végig a szerző. A faluközösségnek a gyermekáldásról alkotott véleménye a ma dúló népesedési vitának is alapgondolata lehetne: „Ha gyermeked nincs, még a szél es jobban fúj, olyan, mintha semmid se vóna.” „Akinek gyermeke nincs, annak kutyája se légy.” Ennek ellenére az esztelneki családok nagy része is több-kevesebb sikerrel megpróbálkozott a születéskorlátozás módszereivel, amelyek között — hasonlóan a 64
