Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Pavlovits Miklós: „Hol körbe folyik a Styx vize hétszer...” (Jegyzetek a hévízről)

még mindig 40 fok feletti víz a Tisza-parti uszoda medencéjébe csordogált, s mire a folyóba került, valóban leadta energiájának legtekintélyesebb részét.

Ám ez a hatvanas évek elején korszerűnek mondott rendszer sem volt ellenálló a kút betegségeivel szemben. Az esztendők múlásával, grafikonon is jól követhető módon érzékelni lehetett: a hévíz mennyisége és hőmérséklete folyamatosan csökken. A kezdeti kétezer köbméteres napi vízhozam 1980 tavaszára négyszázra esett, s így a kiegészítő fűtőmű már indulásra készen várta a pillanatot, amikor a kút egyszerre nem szolgáltat több energiát.

Két éve már tehát az Odesszai városrészt ellátó termálvizet is kompresszor segítségével szívják a felszínre — persze csökkent mennyiségben. Az illetékesek tanácstalanok; senki nem tudja megmondani, mennyi ideig és mennyi vizet nyerhetnek még, s érdemes-e a kutat egyáltalán üzemben tartani.

A Vízgazdálkodási Intézet szakértőinek véleménye nem mondott sokat, amikor azt nyilatkozták; hogy „az 1900 méter mélységig települt hévízkutak által megnyitott rétegek terhelhetősége nem kellően tisztázott...” És arra a kérdésre, hogy érdemes-e a közelben egy újabb kutat fúrni az előző pótlására, a válasz szinte vállvonogatás volt: „a Szeged területén lemélyített kutak kockázattal járnak és gazdaságtalan beruházásokat eredményezhetnek.” Erre aztán — érthető módon — a távfűtés illetékesei úgy gondolkoznak, hogy egy gázfűtésű kazánház fölépítése biztonságosabbnak és gazdaságosabbnak ítéltetik, még ha üzemeltetési költsége a termálfűtésnek mintegy háromszorosa is.

Fürdőszobai csapok és holt vizek

E két, kimerülőben lévő hévízkutat beindításuk óta szinte egyfolytában használják. Azt gondolhatja az egyszerű ember; ha márpedig kevesebb vizet engednek ki a föld alól, jobb beosztással használják a föld energiáját. Igen ám, de a kutak elzárása és újra nyitása nem hasonlítható egy fürdőszobai csaphoz. A hévízkitermelés robbantásos újraindítása megbolygatja a földrétegeket, és ez a szakértők szerint csökkenti a kút élettartamát. Egyszóval meg kell gondolni a kitermelés időleges leállítását.

Pedig sok helyütt nincs más megoldás a szembeszökő módon megnyilvánuló pazarlás ellen. Különösen a kertészetekben, hajtatóházakban nincs, ahol a termálenergiát a virágnevelésen kívül másra sem használják.

Télen ugyebár sok meleg víz kell, ősszel és tavasszal kevesebb. A fűtési idény vége felé már csak éjszakánként van melegre szükség. Idő előtt sem tanácsos elzárni a kutat a nyári szünet hónapjaira, hiszen váratlan fagyok is előfordulhatnak. Addig pedig folyik, folyik a forró víz a hűtőtavakba, ahol a nyolcvan—kilencven fokos hőmérséklet lassan alászáll — eregetve a gőzfelhőket, fűtve a semmit, míg végül nagyobb botrány nélkül a csatornákba, természetes vízfolyások közé lehet ereszteni.

És akkor a kérdés még mindig nyitott: vajon akad-e a közelben valami jótékony folyó — mint a Tisza — amely különösebb következmények nélkül hajlandó magába fogadni az alvilági habokat?

Az Újszegedi városrészt karéjozó holt Maros-ág egy évtizede még a horgászok paradicsoma volt. Ma viszont medrébe csorog a városi kertészet hűtőtavából távozó termálvíz. A záptojás szagú, szürkén fodrozódó, sűrű folyadék partját hulladéktömeg és zöldes nyálka szegélyezi, s nem akad olyan pecás, kinek eszébe jutna, hogy horgot dobjon a gusztustalan habokba.

A szó valódi értelmében holt Maros-ág immár állatorvosi lóként szemlélteti a hévizek környezetszennyező hatásának mindegyikét. A sótartalom az élővizeket károsítja, a hő megváltoztatja a faunát, a fenol pedig a halakat pusztítja el.

46