Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - KRÓNIKA - Válság vagy váltás? - Szociográfusok kerekasztal-beszélgetése a Forrás szerkesztőségében (Hatvani Dániel, Buda Ferenc, Bánlaky Pál, Kamarás István, Varga Csaba, Csató Károly, Varga Dávid, Kőbányai János, Tóth Tibor, Kovács János és Bodor Jenő felszólalása)

Viszont az is elgondolkodtató, hogy irkálhatok megrázóbbnál megrázóbb jelentéseket, de ezektől

— ezek hatására, ezek ellenére — nem változik meg semmi. Csak nekem lehet jobb. Esetleg híres

— hírhedt — szerző leszek, s valamely csoport, esetleg réteg a pajzsára emel. (Ha hagyom magam.) Itt bevallhatom, nem tudom, mi a teendő? Szociográfust — bár igazi irodalmárt sem — nem elégíthet ki irodalmi siker. Csak az írása nyomán beindult pozitív változások-megváltások kézzelfogható

— s főleg a jelenben megvalósuló — eredményei fölött érzett siker.

Például — és ez sajnos több mint példa számomra — nem tudtam elérni, hogy egy Lakatos Alika nevű 3 éves kisfiú kikerüljön az állami gondozásból. Az anyja kezébe kerülhessen, akinek — maga is volt állami gondozott — megváltás-megoldás lenne ez az egyesülés,—s mindennek „csak” egy állandóra bejelentett szobácska az akadálya. Pedig ebbe az ügybe — személyes okokból is — eddig két év koncentrált írói energiáit fektettem. Érzelmesre hangolt szociográfiát írtam a Valóságba (Fénykép Lakatos Alikáról 1980/10.), (be nem mutatott) másfél órás dokumentumfilmet csináltam („Az őszinte szó kevés” B. Révész Lászlóval a tv számára) szociofotó-kiállítást rendeztem (Nemzedék a margón címmel), hivatalos szerveknek beadványokat írtam . . . Nem mind a negyvenezer társa érdekében. Az egész világ megváltásának programján-illúzióján, már csak koromnál fogva is túljutottam. De egy konkrét ember megváltása, vagy egy szőkébb közösségé még lehet értelmes cél, amiért egy írónak érdemes a nyilvánosságot mozgósítania (érzelmileg megzsarolnia, önmagával szembesítenie). Ha nem is tetszetős, heroikus — „az egész társadalmat”, „általános reformokat!”, „strukturális változásokat”, „mit ér egyen segíteni, amikor ...” — de életprogramnak ez sem kevés. De kiterjedt „munkásságom” nyomán egyetlen állami gondozott sorsa sem vált megváltottá. S ez a kudarc elsősorban nem az állami intézmények, de az írásaimmal szimpatizáló olvasóim lelkiismeretét terheli. Nem különbül a magam lelkiismeretét. A kézzelfogható változások hiánya soha nem engedi meg számomra, hogy azt érezzem: megtettem a magamét. A mi szociográfiai írásainknak nincs felrázó ereje, valódi hullámokat nem kavarnak, csak kibeszélve elodáznak. Valódi nyomot nem hagynak a jelenkori magyar társadalom arculatán, mint elődeink a harmincas években. Nem oldanak meg semmit, velük szemben ez az igény is elfelejtődött. Valódi mozgást társadalmunk egyik oldalán sem indukálnak. „Jó kis kemény írás” — veregetik meg az ember vállát a — nekik semmi sem drága — szurkolósereg tagjai. Az a —számomra — furcsa helyzet állt elő, hogy a kemény a jó szinonimája lett. Különösen jellemző ez a kvalifikált, vagy a hangadó értelmiségre, amely valóságos fogyasztója ezeknek a szociográfiáknak: műélvez, gyönyörködik, megborzong bennük, mint más az alkoholra, drogra, úgy rájuk szokott. Bármit kockáztatnának, hogy rendszeresen, zavartalanul hozzájuk jussanak, noha ez a rendkívüli affinitás a legtöbb esetben nem párosul kézzelfogható tettekkel,akár csak a közvetlen munkaterületükön is.

A másik oldalról viszont, az ellen is ki kellene valamit találni (például a sajtóperek fokozott gyakoriságával és nyilvánosságával), hogy a megjelent írás ne legyen hamisan, összefüggéseiből kiragadva, idézhető, hogy ne fordíthassák a szerzője ellen, nyilvánvalóan alantas szándékkal.

Helyesen jegyeztétek meg, hogy a harmincas évek szociográfiáit népszerűsíteni kellene, mert a mai nemzedékek számára hozzáférhetetlenek. Olyan alapvető művekről van szó — egy lesüllyedt, s kellően nem integrálódhatott kultúráról—amelyek nélkül nemzetben, történelemben gondolkodó fiatalembereknek (igaz, egyre kevesebb van belőlük) nem lenne szabad fejlődni. Néha szomorúan mulatok, ha például az ÉS-ben folyik egy vita például Jászi Oszkárról tudós hivatkozásokkal műveire, de ugyanakkor az is köztudott, hogy a nem bennfentesek számára Jászi munkásságának java része hermetikusan elzárt.

Nem véletlen, hogy itt több hozzászólónál az esszé, a szociográfiai esszé kérdése felmerült. Nem tudom emlékeztek e; a Mozgóba egy-két éve Spiró György írt egy esszét az esszéről. Az az egyik summája, hogy a jelenlegi viszonyaink ennek a műfajnak kedveznek a leginkább. Azt hiszem, hogy a fejlődés, ami a szociográfiai irodalmunkban az elmúlt tíz-tizenöt évben végbement, az épp a szociográfiai esszében tud továbblépni, kicsúcsosodni. De szerintem a megújuló próza, sőt a líra is erről a talajról fog sikerrel startolni.

Elhangzott, hogy legyenek tematikus Forrás-számok. Nos, például a szociográfia műhelyproblémáiról — e beszélgetés felvetéseinek folytatásaként — érdemes lenne egyet összeállítani. Terjedelmileg is több szociográfiát várnék el a laptól, s jobban — nem illusztratív szinten —fölvállalhatná a szocio- fotó ügyét. Mélyinterjúkat is sűrűbben hozhatna.

Ez szintén olyan kérdés, ami rendkívül izgat. Rengeteg mélyinterjút csináltam, de egyet sem közöltem eddig. Azért nem, mert ez a Csalog Zsolt műfaja, s olyan keret, forma kitalálásán töröm a fejem, amely más vagy jobb, mint az övé. Csalogot, mint olvasó sokáig nem szerettem (vagy nem értettem), untam „így vót, úgy vót” lejegyzéseit. Új kötete valósággal lenyűgözött. (Különösen a címadó darab.) Markánsan bebizonyította, hogy a mélyinterjú olyan tájékozódási forrás, amely — ha jó médiumot választunk ki, s a magunk egész emberségét beleadjuk — a mégoly sokatmondó tényéknél is többet; a pszihikumba beépült, s csak onnan felgyöngyhalászható sajátos rétegkultúrák Atlantiszának darabjait is képes a felszínre hozni. S ha sokszor esztétikai értéket nem is képviselnek, — nem manipulált rögzítésük, egy olyan véleménynyilvánítási csatorna nem tervezett megnyitása is, amelynek a jelenlegi kulturális berendezkedés nem biztosít megnyilvánulási formákat, s így információi, „hangulatjelentései” mégiscsak bekerülnek a szélesebb nyilvánosság fórumára.

95