Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - KRÓNIKA - Válság vagy váltás? - Szociográfusok kerekasztal-beszélgetése a Forrás szerkesztőségében (Hatvani Dániel, Buda Ferenc, Bánlaky Pál, Kamarás István, Varga Csaba, Csató Károly, Varga Dávid, Kőbányai János, Tóth Tibor, Kovács János és Bodor Jenő felszólalása)
szocialista tartalmúnak? Világos a kérdés, melyet mindazok, akik ezeket az írásokat hallatlanul nagy pozitívumként értékelték, de azok is, akik pontosan az ellenkező előjellel kísérelték meg a minősítést, inszinuálván a szerzőket, tehát mindkét póluson, ha nem is fogalmazták meg maguknak, de mindenképpen megérezték, hogy milyenfajta kérdésföltevések munkálnak az írások hátterében. Fenntartván még azt is, hogy ezek a művek több vonatkozásban lehettek problematikusak, a társadalmi valóságot megközelítő módszereik nem kevésbé, de az a szenvedélyes valóságföltárási szándék, amely ott izzott ezekben az írásokban, mindenképpen fölkeltette az olvasó figyelmét, hogy elgondolkodjék azon: milyen a mai átlagembernek — ha egyáltalán létezik ilyen —, a kisvárosi embernek a viszonya mindahhoz, ami fontos, vagy fontosnak tudott manapság ebben az országban. Milyen a viszonya a néphez, az országhoz, a gazdasághoz, a munkához, a szocializmushoz, a családhoz — lehetne még tovább sorolni a kérdéseket —, és végül is, de egyáltalán nem utolsósorban, inkább a legelsősorban, milyen a viszonya önmagához. Nos, én e kérdések gyűrűjében látnám egyik központi teendőjét annak, amit nekünk végezni kellene a jövőben itt, a Forrás műhelyében, a műhely tájékán. Konkrétan is szeretnék még gondolkodni egy kicsit a teendőkről. Nem látom annak elvi akadályát — elvi akadályát egyébként azok sem látják, akik hagyják magukat neurotizálni a problémaföltáró írások által —, hogy fontos, izgalmas kérdéseket tűzzön napirendre a Forrás, és szervezzen fiatal írókból fölmérő csoportokat, brigádokat, ha ennek a gyakorlati módját sikerül megtalálni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy ez nem csupán szervezési kérdés, hanem ezzel együtt mindenképpen anyagi kérdés is: meg kell oldani a szociográfiában résztvevőknek a kellő mértékű díjazását a honoráriumon túl, vagy pontosabban szólva a honoráriumon innen is, ahogy ez egyébként félig-meddig korábban is történt. A társadalmi mélységeket vallatóra fogó munka ki nem küszöbölhető, enélkül nem születik érvényes szociográfia. De az irodalmi riport lehetőségeit sem szabad kikapcsolni. Ez a műfaj nem kiván különösebb adatgyűjtő munkát, olyat semmiképpen sem, ami már-már a szociológiához áll közel, de feltételez valamelyes jelenlétet az adott téma területén, nem is beszélve a problémaérzékeny látásmódról és gondolkodásmódról. Az írnitudás követelménye evidencia, erről nem is szólnék külön. És amivel még érdemes volna kísérleteznünk, amihez nem szükséges különösebb anyag- és adatgyűjtés, de adva van egy probléma, amin érdemes eltűnődni, elgondolkodni és esszéisztikus módszerekkel hozzányúlni, — ehhez a lehetőséghez is többször folyamodhatnánk a jövőben. Lassanként tehát összeáll a megközelítési módoknak az a skálája, amely jó haszonnal és hozadékkal volna kimunkálható a Forrás lapjain. Mindez, úgy gondolom, kellően tágas alapot nyújt mostani beszélgetésünkhöz. BUDA FERENC Csak egy apró megjegyzést tennék,a szociográfiának a tapinthatóan megváltozott státusára nézvést. Nem csupán, és nem elsősorban az irodalompolitikának a szociográfiához való módosult viszonyában látom a megtorpanások okát, hanem a közép- és alsószintű vezetés emberileg megmagyarázható, ám korántsem menthető, ingerültségekre hajlamos túlérzékenységében. Az persze más kérdés, hogy ez a túlérzékenység sajnos csak sejthetően, de nem egzaktan kimutathatóan találkozik máshonnan érkező gyanakvásokkal, állásfoglalásokkal vagy állást nem foglalásokkal. HATVANI DÁNIEL Engedjétek meg, hogy egy pillanatra visszavegyem a szót. A meghívottak közül ketten előre kimentették magukat. Miskolczi Miklós távolmaradásának oka egyszerű: éppen megbetegedett. Kívánjuk neki a mielőbbi felépülést. Tar Sándor levelét fölolvasnám. „Javaslataim? Egy barátom úgy fogalmazott — nagy megrökönyödésemre —, hogy a szociográfiát lejáratták, kisajátította magának az »ellenzék«, amely a »szociográfiával onanizál«. Áztán azt is mondta, hogy akinek nincs tehetsége, előbb-utóbb a szociográfiánál köt ki, ír valami »rettenetesen szomorú munkástörténetet, amelyben mindenki nyomorog«, amit aztán sehol nem közölnek, »és máris túllihegi mindenki« — ez a belépő a szamizdatok világába, szárnyra kapja a hírnév Keleten, Nyugaton. Nos, én a szociográfiáimat akkor is vállalom, ha abból valaki tehetségtelenségemre következtet, mégis el kell gondolkodni az ilyen vélekedésen, ti, okos emberek, talán meg is teszitek majd. Érdekes lenne például egy jó tanulmány a szociográfia és a hatalom viszonyáról, a szociográfia és a társadalmi-politikai alakulatok viszonyáról, és általában a kritikai magatartás útvesztőiről, csapdáiról stb.” BÁNLAKY PÁL Szóltál itt a Forrás szociográfiai vonulatának historikumáról, és az utóbbi másfél-két év ideiglenes megrekedéséről. Én azt hiszem, hogy e megrekedésnek részben a szociográfia belső fejlődéséből eredő, de másrészt általánosabb társadalmi okai is vannak. Nincs idő ezt most végigelemezni, csak egy dol89
