Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Kőbányai János: Könnyű testi sértés (elbeszélés)
balosvilág — biztos jobbos is — sportolóvilág, belvárosi világ, éjszakai alvilág, sütőipari világ, újságárusvilág, ifjúságvédelmi világ, lágymányosi kutyagazdavilág . . . amelyekről tudok, illetve amelyekbe tartozom. De sorolhatnánk a végtelenségig a kisebb- nagyobb népességű, hol szorosabb-lazább kohéziójú világocskákat, amelyek közt, ha vannak is átfedések, külön-külön hierarchiával, nevezetes személyiségekkel, kis vagy nagy szervezettségű kommunikációs rendszerrel, társadalmilag elismert vagy el nem ismert: tehát underground orgánumokkal, fórumokkal, specifikus nyelvvel, problémákkal, szokásokkal, öltözettel, saját törzshelyekkel, meghatározó munkatevékenységekkel, előítéletekkel, értékrendszerrel, és játszótérnyi nagyságtól egész követhetetlen kiterjedésű hatalommal keringenek, elkülönült bolygóként Magyarország galaktikájában. Hogy melyik világ az értékesebb, a nélkülözhetetlenebb? Ez ostoba kérdés- feltevés, mert ha akarjuk, ha nem; egymást feltételezve közös összegük: történelmünk, a mai Magyarország. Ezek a sokszor ellentétesen keringő világocskák igen jól megférnek egymással, alig- alig súrlódnak, koccannak az arctalan-arcos tömegben. Észlelhető egymásnak ütközéseik csak ritka politikai interregnumokban következhetnek be, amikor — eldugult szennyvízcsatorna bűzös, ürüléktől, rothadéktól, döglött patkányoktól telített vizeként — szabadon felszínre törhet az elfojtástól elemi robbanásra feszült gyűlölet és az egészségtelen indulatok hányingere, mint nem egyszer századunkban. Békében félelemre nincs okunk. Esetünkhöz hasonló, egyéni kitörésekkel nem találkozik az ember, ha nem hagyja el megszokott, jól berendezett világát. (Noha az erőszakos bűncselekmények növekedése figyelmeztető jel.) Viszont ha idegen területre tévedünk, magunkra vessünk: van ahonnan e kis világok őslakói kinézik, sajnálkozva „megértik” mint kuriozitást, elvtelen elvekből egekig magasztalják, mosolygós arccal meglopják, előtte érthetetlen nyelven beszélnek, kihasználják, levegőnek nézik, kíváncsian információkat gyűjtenek róla, vagy mint ebben a történetben: megverik a bemerészkedő, jelen/étéve/ rendet bontó utazót. Azaz, akarva, akaratlan nem mint emberhez, hanem mint idegenhez viszonyulnak hozzá. Mind a Hungáriában, mind a Szimplában. De miért is tévednénk egyik világból a másikba? Az egyik érték koordinátarendszeréből a gyökeresen ellenkezőbe? Hiszen az anyatejjel szívtuk magunkba a bolygóközi KRESZ-t. Békéjére, rendjére az állam (világ) vigyáz, amely elvileg mindegyik világtól egyformán távol áll, s fölöttük a „választott bíró”. Azonos fajsúly, tömeg- nagyság, keringést szabályozó érdek és elv híján a milliónyi kósza meteoritből, kisebb- nagyobb sleppcsóvás üstökösből összeállt bolygók sokirányú energiafelszabadítását és egyéni mozgását a koncentrált és személytelen hatalom vonzereje kényszeríti a számukra kijelölt pályára. Miért választottam a Szimplát, ahol még soha nem jártam? Kíváncsiságból? A korai Moldova-novellák — kedvenc olvasmányaim — levegőjét személyesen kitapasztalandó? Kényelmességből? Véletlenül? Vagy mert kikívánkozom a nekem rendelt kény- szerzubbony-világocskából — mint annyi társam nemzedékemből —, amelybe persze v issza-v isszapofoztattu n k? A história: — Pusztulj innen — rágcsálta ki fogai közül, szemembe vájva tekintetét egy magam- korabeli fiú, alighogy megmártóztunk a Szimpla dohányfüstös, savanyú, alkoholszagú mélyvizében. Még a fel-alá cikázó felszolgálótól sem volt időnk rendelni, mikor felállt a szemközti asztaltól, s előre himbáló, hanyag testtartással hozzánk jött, még menetközben egy félszeg „Hódolatom”-ot dobva a presszó homályos, nyirkos ködébe mosódott közönségétől feltűnően elütő barátnőmnek. Kezeit zsebbe gyűrte, de érezni lehetett, hogy a nadrágszövet mögött az ökölbe zárt kézfej bunkói mozogni vágynak. 16
