Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson (IV. - befejező - rész)

Anyósom is ott jajveszékelt, hogy végre sikerült egy szerencsétlen kotlót ültetni, a tojást is úgy kérte a szomszídasszonyuktól, mer neki nincs kakasa, oszt tessík most odavan. Hát én olyan vótam, mint a láng. Tán akkor se szígyeltem vóna magam ennyire, ha lopok, oszt rajta kapnak. Hát elkípzelheti, hogy nem sok kedvem vót nekem ótán a házasélethe. Mindig az jutott eszembe, hogy megszégyenítettek akkor.” (szegényparaszt felesége, sz. 1897.)

Fejletlen szerelmi kultúrájukkal párosuló önzés következtében a férfiak a gyors ejakulációra törekedtek, figyelmen kívül hagyva partnerük reakcióinak, készségének eltérő voltát. Szerepet játszott ebben az a sajátos paraszti felfogás is, mely szerint a feleségnek kötelessége férje nemi szükségletének kielégítése. Az asszonyi kiszolgáltatottságot, alárendeltséget nagyon találóan fejezi ki a következő mondás: „Ha bírbe adta a farát, tartsa” vagy „Ha bírbe adta a farát, neki szógálni kell.” „Nem tőtöttük mink avval az időt, hogy simogassuk, becézgessük. Simogattam addig, amíg kanolni nem lehetett. Az isten rimánkodott mán neki, mikor a felesígem vót, hát nem udvaroltam mán én akkor neki. Azír jött fírhe, mer mán neki is izentek alulrul. Miután bírbe adta a farát, akkor mán neki kötelessíge vót állni, úgy ahogy az ura akarta. Mit törődtem én vele, hogy ű akkor kísz vót vagy nem, akarta vagy nem. Neki asszonyi kötelessíge vót állni az ura akaratát.”

„Nem értünk ott rá hancúrozni, különösen mikor égisz héten oda dógoztunk, örültünk, hogy az asszony lába közzé bújhatunk, nemhogy még játszunk is vele. Égisz héten arra vártunk, hogy megpetélhessük az asszonyt. Mikor hazamentem, mán kíszen vótam, nem kellett ott hergelni engem, alig vártam, hogy lefeküdjünk, oszt elótsam az asszonyon a vakrühöt, hát hogy a termíszet elmennyen tú'lem.” (szegényparaszt, sz. 1900)

De nem törődtek a férfiak feleségükkel való első közösülés alkalmával sem azzal, hogy türelemmel, gyengédséggel átsegítsék őket az első nehézségeken, vonzóvá tegyék számukra a nemi életet. így sok nőt végigkísért az első koitusz keserű élménye. „Mikor legelőször le kellett feküdni az urammal, az első ház vót nekem bebútorozva, hát kettesbe vótunk. Megágyaltam, az uram lefeküdt, de én filtern. Kemence vót, mer ezelőtt úgy vót a parasztházakba kemence vót, oszt én beültem a sut szájába. Csak mondja az uram — Mari lelkem, gyere mán, feküdj lefele te is. — Ó majd megyek. Igen ám, de egy idő ótán mán nem győzte a kérelmet. Tudtam én, hogy mi következik, hát a barátnőimtül is hallottam, akik mán fírhe mentek, meg hát az emberbe is megvan az az ösztön, úgy vonzódik a másikho, úgy bizsergeti az embert valami, oszt mozog a blindik, jaj, hát hogy parasztosan mondjam a blindik a pinájának a pecke, úgy is szokták mondani, hogy nyelveskedikaz izéje. Hát hogy megmozdul abba ajányba a szerelem. Hát bennem is mozgolódott, de szígyeltem valahogy, mer azt neveltík belénk, de azír vágytam is rá, kíváncsi vótam, hogy milyen az. Na de oszt egyszer megunta az uram a kérelmet, elkezdett káromkodni, hogy — bassza meg ez is, meg az is, ha nem jössz — oszt hozzá kezdett őtözni. Akkor meg mán megijjedtem, hogy engem megöl a szígyen, ha még itt tanál hagyni. Bizony dühibe hozzáfogott őtözni. Ótán meg oszt én kezdtem el ríni. De akkor is rámtámadt, hogy mit virnyákolok itt. Hát oszt csak lefeküdtem, ű meg nekem esett. Fájt nagyon, vérzettem, de nem mertem mán szólni neki, mer filtern, hogy megint legorombít. De oszt későbben se vót örömem benne, dehát az asszonyi sorsho ez is hozzátartozott, engedni kellett a bíkessíg kedvíír. (középparaszt felesége, sz. 1898.)

„Az én uram is megutáltatta velem az ágybéli szógálatot. Mikor legelőbb le kellett feküdni vele hótt részeg vót, dőlt belőle az büdös pájinka szag, oszt nekem esett mint bolond bornyú az anyjának, mintha én csak azír lettem vóna, hogy engem megmászhasson. Az én uram nagy vírü vót, nagyon szerette csinálni, megpróbált velem piszkoséi)