Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson (IV. - befejező - rész)

„Hát ha napestig diskurálnánk, hogy melyik a szíp jány, akkor se jutnánk dűlőre, mer nem az szíp, ami szíp, ki mit szeret az a szíp, — így szoktuk ezt mondani. Meg nem az vót fontos, hogy szíp legyík, mer arra is kellett gondolni, hogy azt más is észreveszi. Meg a szípsíg különben is olyan, mint a virág, ha leszakícsák, hamar hervadni kezd. Mit macerálták az olyan embert, aki csak azt nízte, hogy szíp legyík az asszony, közbe meg trehány vót, nem mentek semmire. Mondták is az ilyen embernek — nincs baj semmi, szíp jány Eszti, fújja az orrát, gyúrja a tisztát, vakarja a seggit.” (középparaszt, sz. 1899.)

„Nem bajlódtunk mink sokat a szípsíggel, mer a szípsíg is olyan, mint a szerelem, abbul megílni nem lehet, mer én még nem hallottam olyat, hogy avval jól lehetne lakni, mer nem eszik a szípsíget kanállal.” (szegényparaszt, sz. 1897.)

A házasságkötés ideje a németfalusi fiataloknál régebben meglehetősen fiatal korban kezdődött. Olyannyira, hogy az egyháztanács határozatilag mondta ki 1802-ben, hogy a vőlegény legalább 18, a menyasszony legalább 14 éves legyen. „A nímetek korán házasodtak. Az én nagyanyám is tizennígy éves vót, amikor fírhe ment, tizenötévesen mán gyereke vót, napközbe azír ki-kijárt a többi gyerekhe játszani az uccára.” (nagygazda felesége, sz. 1896.)

Később egyre emelkedett a fiatalok házasságkötésének kora. 1896-ban a polgári anyakönyv tanúsága szerint (németeket, magyarokat együtt anyakönyvezték) a férfiak egyértelműen 23—26 éves korban kötöttek házasságot, míg a lányok 16—21 éves korukban. A bejegyzésekből kiderül, hogy a 16—17 éves korban férjhez ment lányok szinte kivétel nélkül németfalusiak, vagy birtokos parasztok gyermekei. A két világháború közötti időben a lányok férjhezmenésének kora későbbre tolódott,gyakoribbak a 20 éven felül kötött házasságok, különösen a napszámos, cselédlányoknál.

Azok a lányos szülők, ahol több férjhez adandó lány volt, ahhoz ragaszkodtak, hogy előbb mindigaz idősebbek kerüljenek ki a házból. Mondván „nem alulrul kell kezdeni a szalmakazlat se!”, vagy „elébb kaszálják a színát, mint a sarjút!”

„KERESZTÁGYAT LÖKTEM AZ ASSZONYNAK”

„Egy . .. kultúra nemi erkölcsiségét akkor közelíthetjük meg legjobban, ha nem feledjük, hogy a nemi ösztön sohasem teljesen szabad, de sohasem lehet teljesen a társadalmi szabályok bilincseibe verni. A szabadság korlátái változnak, de mindig van egy kör, amelyen belül csak élettani és lélektani motívumok határozzák meg, s egy másik kör, amelyben a szokás és a konvenció ellenőrzése uralkodik.” (B. Malinowski)

A paraszti társadalom közösségi törvényei szerint semmi sem öncélú. A szerelem célja a házasság, a házasság által törvényesített, elfogadott nemi élet célja pedig utódok létrehozása, és a természeti szükséglet kielégítése. Nyerseségük, rideg paraszti lényük nem engedett teret semmiféle érzelgősségnek, mai mércével mért érzelmi megnyilatkozásnak. Ezek az emberek nagyon természetes módon viszonyultak a szerelemhez, a nemi élethez, mely úgy hozzátartozott az életükhöz, mint a munka és az evés-ivás. A szexuális viselkedési normák megítélésében azonban nagy különbségek mutatkoztak attól függően, hogy férfi vagy nő szexuális cselekvéséről van-e szó, s az törvényes házasság keretében, házasságon kívül vagy házasság előtt történik.

Az igen változatos terminológiájú nemi közösülés (isztikélés, dunyházás, kanolás, meghágás, baszás, koppantás, aláfűtés, petélés, pitykézés, meghúzta a színáját, elótotta a vakrühöt, bokán vágta, megbakkolta, girincrevágta, megsuppintotta, keresztágyat lökött az asszonynak stb.) is a férfi aktív szerepét, kizárólagos kezdeményezését, a nő passzív elfogadó, eltűrő szerepét nyugtázza. A férfiak természetes, egészséges életösztönük gyors kielégítésére törekedtek. Nagymértékben megmutatkozott ez a

58