Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Ózsa Fábián: Csüggedni - nem (vers)
ziumban. Pályázatot tűznek ki a Tanácsköztársaság tiszteletére. Legjobban István vágja a pitét. Tehát ő lesz a győztes. Aztán ő nyeri meg a szavalóversenyt is, erre az évzáró ünnepélyen ő zengheti el saját költeményét. Egy zászlóról szól, amit egymás kezébe adnak a nemzedékek. Ezt a vereséget László azóta se tudja Amilyen hiú az ember. Hol vannak azóta a lányok? Lehet, hogy az egyikkel tegnap szeretkeztem, mert egy régi verset hallottam az este. Mintha az enyém. Az a város nincs a térképen, sose volt. Nincsenek diákok. Nincs igazgatói megrovás egy sose látott filmért. Csak az igazgató él még. Béke poraira. Nincs István, stb. Leírni a névsort? Hiszen úgysincsenek ők sem. De Anna fölemelkedik. Egyedül ő a költő. A híre se hallott. Mert már ilyenek az Annák. elfelejteni. JÓZSA FÁBIÁN özönlik egyre tág teret űröket habzsol hatalmasan CSÜGGEDNI — NEM minthacsak szimatja volna szobádra lel Édesanyámnak bamba bútort nyáladzva nyeldes nyaldossa ágyad öklelő rohamok múltán ez utolsó várat is szépül a hörgés szuszogássá lerontja tompul a fájdalom j°i rossz erők szöknek Anyám elalélt sejtek szép szemed lendülő vértől hab-teste éledeznek bevonja • de őröd a csönd az ég tómélyek csöndje gyilkos tartályaiból tudott falak óvó csöndje hallgatagon őröd a csönd köd ömlik alá balladák csöndje kálváriák fohászos csöndje ömlik a köd gomolyog dagadva húsvét hétfő ámulata eget födve őröd a csönd vastagon tenyészik Napot takarva hódító indái zúdul tetőkre kapaszkodnak a mennyig kúszik falakra csönd-sövény kövérül 26
