Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Kovács István: A pince fényképei és képeslapjai, Téli park (versek)
KOVÁCS ISTVÁN A PINCE FÉNYKÉPE! ÉS KÉPESLAPJAI Kiszáradt akvárium a pince. Hajósládák és zsákhegyek ablakát el nem érik. A huzatos mélységbe fényszeletet vág a tört tükör. A megvilágított porondon kibomlik egy összesodort fénykép, s villantva gyermekarcot, billeg, lábfejet, hintázik a gellert kapott napsugárban. Fényképpé préselt ingaóra — hintázik, mint a hintaló. A idő — kettős görbe szablya; múlását méri, hasogatja. Nem billeg rajta ló, lovas, csupán a helyben-trapp maradt; gyermek-időnknek a talpa, a fénykép-hinta ingósága. Gyertyaláng és csillagszóró, s a villanófénylobbanástól napkitöréses „Csendes éj". TÉLI PARK Zúzmara-pókhálós a nyírfa. Borostyán hálózza be törzsét: zsarolja májusos színével. A park — elveszett régi irka. De minden fényes havazáskor egy-egy lapja megkerül. Keréknyom, taposott ösvény mar gózza — egyforma-görbén. Belebarnulnak az arcok, a fenyő is barna borosta. Billen a kép — s karácsonyunk ünnepe szálanként hull, lehullik. Nem marad aranyfüstje, korma. Kikötő. Egyetlen árboc; a Bábel-tornya hű makettje. Romlott napóra. Téli tenger. A ködön túl valami fénylik, fénylik egy bélyeg fűrészéle. Lendül, forog, koronggá gyorsul: hajtsd rá fejed, és légy pecsétje! Nehéz a fény s a szénpor. Benne vércseppek medúzái. Merülök tátott szájjal. Tátott szájjal, nyitott szemmel. Tuskó: földbe-évgyűrűző asztal. Radír — a margón túlról nézve. Kusza ujjlenyomat rajta. A tölgy ledöntött koronája kísértő árny az éjszakában. Reccsen s dől, dől az irkalapra hersegő fűrészé a hangja. 24
