Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Kőváry E. Péter: Bozse moj, bozse moj! (elbeszélés)
6. A negyedik közös aratás meghozta a sikert a tótmegyeri Magyar—Csehszlovák Barátság tsz-nek is. A férfiak széles kedvvel ütemre lendítették a kaszát, a lányok dalolva szedték a markot, a vízhordó fiúk fütyörészve rohangáltak telt kannáikkal a tarlón. Két hét alatt asztagban állt a búza. A vacsorát a behordás félidejében rendezték meg. Erről a tsz vezetése hozott határozatot, mert félő volt, hogy az aratási pálinka elfogy idő előtt. Megkapták a sertés- vágási engedélyt is két hízóra. Négyet vágtak. A hangulat ezen a napon este tíz óra felé hágott a tetőpontra, amikor egy fekete Volga gördült a tsz-központ udvarára. Az elnök felugrott a hosszú asztaltól. — Megjött Sipicki elvtársnő! A kocsiból fiatal nő szállt ki. Valaki megrángatta az üdvözlésére igyekvő elnök nadrágját, úgy súgta neki: — Vigyázzon elnök elvtárs, most már Síposnak hívják! Az elnök a szájához kapta a kezét, sietett a vendég elé. — Kedves Sip... Sipos elvtársnő, kedves Dorika, már attól tartottunk, el se jössz ... pardon, hogy el sem tetszik jönni. Itt van ez a kis disznóvágás, ez a kis zabijacska ugye, hehe, gondoltuk, hogy itt tartjuk a vezetőségit is. Mindnyájan együtt vagyunk és csak egy napirendi pont lenne ugye, hehe, mert hát határozatot kéne hozni, hogy holnap reggel ki kéne pucolni a budit, a vécét, ugye, hehe. Mert hát ugye már rá se lehet ülni rendesen ... majd meglátod ... meg tetszik látni ... Az elnök az asztalokhoz tartó vendég nyomában szaporázta lépteit. Egy pirospozsgás lány poharakkal megrakott tálcával lépett elébük. A nő leemelt egy csordultig teltet és fejét magasan tartva fordult az ünneplőkhöz. — Nektek én az maradok, aki voltam. Ti adtatok engem a járásnak. Közületek, szlovákmegyeriek közül emelkedtem én ki. A szlovákmegyerieknek én mindig tegezős maradok! Az ünneplők furcsán néztek egymásra, a vendég folytatta: — Ne csodálkozzatok. Ezt hoztam néktek ajándékba. Szeptember elsejétől nincs többé Tótmegyer. A mi falunk a demokrácijában a Szlovákmegyer nevet viseli. Ezzel végképp véget vetünk az évszázados nemzetiségi politikának, a nacionalizmusnak, a sovinizmusnak és a burzsoá reakciónak! Pislogva hallgatott mindenki. Az elnök találta föl magát. — Igyunk erre! Ezt megértették. Ittak. Még éjfélkor is. Amikor a falu fölött elhalt a tizenkettedik kongatás, ráncosarcú öregasszony állt meg a vendég előtt. — Tekintetes Sipos-Sipicki elvtársnő, tudom, hogy el vagyunk maradva a beadással, de ha el akarjuk érni a száz százalékot, az utolsó zsák búzát is be kell adnunk. Jól tudod, hogy pred Körgát zse mi dosztáli föld, alig termi valamit. A szlovákmegyeriek büszkesége egyre haloványodva hallgatta a kérelmezőt. Közben intett az elnöknek, hogy teletöltheti poharát. Fölhajtotta az italt, azután kérdezte meg: — Te a Vecsernyés Bandi anyja vagy, igaz? Az anyóka bólogatott. A nő az üveg alá tartotta poharát. — El lesz intézve. Másnap leseperték Vecsernyésék padlását. Egy szem gabona igazán nem sok, de annyi sem maradt a magtárban. Vecsernyés Bandi szitkozódva ugrált az idegen szekér körül, míg az egyik rakodó arrább nem lökte. Ahogy kihajtottak az udvarról, a fiú utánuk kiáltott. 19
