Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - KRÓNIKA - Hoppál Mihály: Fehérlófia - mese és rajzfilm
Képi telitalálatnak érezzük azt a mitikus-költői ábrázolást, hogy a szem, mint csillag szerepel Jan- kovics filmjében. A vadásznépek körében még ma is igen erősen élnek a régi totemisztikus szokások és hiedelmek. így például nem lehetett kiejteni a totemként tisztelt állatok nevét. Finnugor rokonainknál a farkas és a szarvas nem magának az állatnak a neve, hanem egy-egy jellegzetes tulajdonság megnevezése. A medveénekekben pedig a medvét nevezik többféle körülírással (dicső-állat, öregapó, nagy- szemű ördög stb.), még testrészeit is képileg fejezték ki: a szeme például csillag volt! A mitikus gondolkodás újabb bizonyítéka, melyet a Fehérlófiában a rendező ösztönösen megvalósított —- a Felhőöreg egyetlen szeme csillaggá válik. Az ösztönösség persze tudatosság is, egyben a kultúrában való benneélés jelenléte, hiszen kiben nem merülne fel a kifejező és sugárzó erejű szókép: a Csillagszemű Juhász! Valóban a szemsugár csillagszerűen világít, míg más kultúrákban a szem a forrással van mito-poetikus összefüggésben, ill. ugyanazzal aszóval jelölik, minta Szentjános-bogarat. A hős küzdelmei bár a mese világában folynak, a sokfejű sárkányok alakjában mintha mai világunk emberalkotta szörnyei (pl. a háború) jelennek meg. A háttérben pedig gyakorta feltűnik a nagyváros, a kegyetlen, rideg arculatú falanszter víziója. Nem könnyű feladat ezeknek az egymást kizáró elemeknek az összehangolása. Jankovics megbirkózott a feladattal, mert kivételes képi fantáziával illesztette egymáshoz az ősi mítosz és a mai világ jelképeinek sorait. Legyen bár tudatos, vagy csak félig az a rendező elképzelése a sárkányok alakjáról —szeretnénk itt néhány érdekes kultúrtörténeti és folklorisztikus tényre felhívni a figyelmet. Tesszük ezt azért, mert mély meggyőződésünk, hogy a tudatos átélés, a képi utalások megértése csak elmélyíti az élményt. Nem szólva arról, hogy a helyesen alkalmazott jelképek a nemzetközi közönség számára is érthetővé teszik majd a filmet. A pusztai népeknek (szkítáknak, hunoknak, avaroknak)tett ajánlás így válik igazán érthetővé — meg talán azáltal is, hogyha tudjuk, ezeknek a népeknek leszármazottai, késői utódai, távoli rokonai ma is élnek a Szovjetunióban, az Altaj és Mongólia, valamint a hatalmas Szibéria területein. A film képi stílusáról szólva azt lehet elmondani, hogy a mesei hősök viseletének, ill. környezetének a főbb jellemző jegyei egyfajta pusztai nomád hangulatot árasztanak. Ezt az elgondolást teljesen helyénvalónak érezzük, mert a választott mese világképe éppen ezeknek a pusztai népeknek a világfelfogásával egyezik. Egy sor nyelvészeti, történeti és néprajzi adattal lehet ezt a megjegyzést támogatni. Visszatérve például a sárkány alakjához, már korábban felfigyeltek a hazai folklórkutatásban arra, hogy a magyar népmesék sárkánya egészen más lény, mint a nyugat-európai mesékben. A magyar mesékben a sárkány valamiképpen emberalakú (lovon jár, eszik, felesége van, birkózik) ezért is telitalálat Jankovics három sárkánya. Ezenkívül még bele tudta vinni azt a fenyegető XX. századiságot is a rémalakokba, amivel túlemelkedett a mesék világán. A mongol hősénekekben és a mesékben az ijesztő szörny,a mangusz is emberformájú, három-hét- vagy még több fejű, akivel a hősnek mindig birkóznia kell. Kitűnő képi lehetőségek rejlenek Fanyüvő, afőhős és másik két „testvér” (Hegygörgető és Vasgyúró) birkózásainak ábrázolásában. A néprajzos kritikus ilyenkor nem tud ellenállni a csábításnak, hogy fel ne hívja a közép-ázsiai és belső-ázsiai népek körében mind a mai napig megtalálható rituális birkózásra a figyelmet, mert ez fontos jegye azoknak a kultúráknak, s mint ilyen nagyon távoli ázsiai népek számára is azonnal érthetővé teszi a filmet. Orosz kutatók északnyugati mongóliai mesegyűjtéseiben megtalálható a Fehérlófia történet legtöbb eleme. A párhuzamok elgondolkoztatóak, hiszen több ezer kilométeres távolságokat, többezeréves időtávokat és távoli népeket kötnek össze! Vargyas Lajos a mese jó néhány epizódjának,illetve motívumának a párhuzamát szibériai vagy más keleti népek meséiben találta meg, de utalt a távoli török népek hősének költészetére is. A legújabb kutatások kimutatták, hogy a Fehérlófia mesetípus a kalmük folklórban ma is él egy hosszabb hősének ciklus részeként.Jgy például Dzsanger vitéz történetének egyik részlete azt mondja el, hogy az alvilágba a kán lányáért leereszkedett hőst társai cserben hagyják, és csak az égigérő fa segítségével tud onnan kiemelkedni. A motívumegyezések talán megengedik annak feltételezését — Lőrincz László véleménye szerint — hogy ami ma a magyar folklórban mese, az régen a lovasnomádok népköltészetében a hősének lehetett. A nemzetközi történeti filológia egyik legnagyobb egyénisége Viktor Zsirmunkszkij az üzbég Alpa- mis eposz — egy több mint 14 000 soros epikus ének — egyes motívumait összevetette az Odüsszeia ismert záróepizódjával: a bolyongó hős váratlan hazatérésével. Ennek kapcsán a Fehérlófia — (a 301-es) — mesetípust is bekapcsolta az összehasonlításba és feltételezi, hogy a görög hős hosszú vándorlása a meséből ismert alvilágjárásának motívumára vezethető vissza és a hős túlvilági bolyongására vonatkozó mitologikus elképzelésekkel van összefüggésben. Lám így kapcsolódik össze az antik görögség és a keleti mondák világa egyetlen motívum segítségével. 94
