Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
A szótárakat eladtad az antikváriumban. A hűtőgéprészleteket nem fizeted, az OTP-től felvett személyi kölcsön kéthavi részletével ismét hátralékos vagy. És a magánadósságod is sok. ZSÁLYA: Kémkedsz utánam? JÁKÓ: Túl kicsi ez a város ahhoz, hogy bármit is titokban lehessen tartani . . . Azt a maréknyi gipszkását, amely a szasszonod alatt van, ne a spárgaszandálodra pocsékold, hanem arra, hogy kitaláld, merre fordítsd a szekered rúdját. ZSÁLYA: Elválok tőled. JÁKÓ: Örvendek az alkalomnak. Legalább nyílt színen is bizonyíthatom, hogy neuropata vagy és nimfomániás. Együttélésre, anyaságra alkalmatlan, eltorzult lelkű személyiség. ZSÁLYA: Ne zaklass fel, ne avatkozz a dolgaimba! És nagyon leköteleznél, haalakásomra nem tolnád fel a képedet! JÁKÓ: E kívánalmak egyikét sem vállalom, mert nem akarok a lekötelezetted lenni. A lakás közös. ZSÁLYA: Arra neked ne fájjon a fogad! JÁKÓ: Sajnos fáj, de ezt majd megbeszéljük. Em- lítettem-e, hogy mit mondott rólad Lukács, mielőtt öngyilkos lett? Nem? ... Azt mondta, hogy ez a nő nem tudja, hogy mire való a saját segge. (Zsálya kiugrik a kocsiból, durván becsapja az ajtót. Jákó utána kiált.) Tönkremegy a szasszonod! . . . (Jákó indít, visszamegy a tanyához, amelyről felhúzódik a függöny. Az állványok már nincsenek ott — az idő múlásának jelzeteként —, de földközelben még hiányzik a vakolás. Jákó a szokásos módon munkához készülődik. Imitálja, hogy fándlival rakja fel a maltert. Lecsapja a kanalat. Rátámaszkodik egy kőműves bakra.) JÁKÓ: (Egyes szám második személyben beszél.) Lassan megcsinálod, de egyáltalán nem érzed a munka örömét azóta sem, amióta a földről dolgozol . . . Kánikula, kánikula. Délelőtt tízkor harminchét Celsius árnyékban . . . ízületeid fájnak, tenyered ellaposodott, mint a péklapát, ujjaid görbére nyomorodtak, talán már a tollat sem tudnád megfogni . . . Mint amatőr kőműves jól vizsgáztál, de közíróként megbuktál. (Zsolt jön be. Látja a könyökét nyomkodó, fájdalomtól eltorzult arcú Jákót.) ZSOLT: Fáj? JÁKÓ: Nem, csak ha röhögök. ZSOLT: Amit érzel, az jobbik esetben múlékony semmi, rosszabbik esetben csonthártyagyulladás. Tölts egy napot a reumatológián. JÁKÓ: Majd, ha fagy. ZSOLT: Mikor fejezed már be? JÁKÓ: A kőművelést vagy a földi pályafutásomat? ZSOLT: Is-is. JÁKÓ: (A tanyára mutat.) Ez két hét múlva kész lesz. ZSOLT: Addigra te is kész leszel. Ha saját halottadnak tekinted magad, fizess be egy koporsóra s intézkedj a temetésedről. JÁKÓ: Én nem értek a kuruzsláshoz, de kétlem, hogy egyenesági összefüggés volna a múlékony semmi, a csonthártyagyulladás és a koporsó között. ZSOLT: Én sem innen származtatom az összefüggést, hanem onnan, hogy beszéltem Bartha Pálmával. JÁKÓ: Ilyen nevű nő az én nyilvántartásomban sohasem volt. ZSOLT: Höhöhö ... Te viszont 1975. május 19-e óta benne vagy az ő nyilvántartásában. JÁKÓ: Jaj, csak nem a szarukeretesről beszélsz? ZSOLT: De igen! . . . Kórházba akar dugni. JÁKÓ: Hát aztán?! ZSOLT: Eredj! JÁKÓ: Nincs időm. ZSOLT: Miért nem zavarod már el? JÁKÓ: Dr. Bartha Pálmát vagy a falat? ZSOLT: A feleségedet, te hülye. JÁKÓ: Az folyamatba van téve. ZSOLT: Gyorsítsd meg a folyamatot, mert dögrováson vagy. Ha kórházközeiben kap el az infarktus kettő, remélheted, hogy talán-talán. Ha itt ér, kampec ... Hullaszállító, hűtő, ravatalozó, gödör és béke poraira. JÁKÓ: De FELTÁMADUNK! ZSOLT: Hiszi a piszi. A feltámadás olyan váltó, amit eddig csak Jézus Krisztusnak sikerült atyja uránál beváltani. Állítólag. (Az utolsó mondatokat már kifelé menet mondja.) JÁKÓ: (Bólogat.) Most tehát el kellene mennem a reumatológiára, el kellene mennem a fül-orr- gégére, mert három napja egyfolytában cseng a bal fülem, el kellene mennem a belgyógyászatra, mert nemhogy az ételt, de még az italt sem veszi be a gyomrom. El kellene mennem az idegosztályra, mert tripla adag altatótól sem tudok aludni. El kellene mennem a pszichiáterhez, mert vallási téboly jeleit észlelem magamon ... (Miközben „ünneplőbe” öltözik egy református zsoltárt énekel:) „Haragodnak nagy voltában Megindulván, Ne feddj meg Uram, engem. Búsult gerjedezésben Rám tekintvén Ne büntess meg Istenem .. (Beül a kocsiba, indít, sajátos motorhangot hall. Az autóhoz.) Mit szövegelsz, te? (Fülel, ismétli a motorhangot.) Szé-te-se-ka-lat-tad, szé-te-se-ka- lat-tad . . . (Kiszáll, letérdel az autó elé, hozzá imádkozik.) Drága jó pacim! Tudom, hogy gazdás- túl dögrováson vagy, de bírd már ki ezt a pár hetet, míg Zsályánkat eltakarítom, utána beviszlek a szervizbe. Kapsz új főtengelyt, új dugattyúkat, új futóművet, csapágyakat, mindent. (Feltápász- kodik, ráver a motorháztetőre.) ígérem neked a teljes generálozást. Kerüljön bármibe, de újból paripát csinálok belőled. (Bemegy a kardiológiára, ahol a kardiológusnő kétméteres kardiogramokat hasonlítgat. A papírcsíkokat feltűnően közelről nézi.) JÁKÓ: Látom, nem tetszem a doktornőnek. 41
