Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
Jákót, s tenyerét nyújtja.) FŐJOGÁSZ: Courvoisier. JÁKÓ: (Némi habozás után belecsap a főjogász tenyerébe.) Pincér, egy fél Courvoisier-t az úrnak! (A főjogász feláll. Kart karba öltve forognak Jákóval, dalolnak:) „Hegyek völgyek között Zakatol a vonat. Én a legszebb lányok közül Téged választalak. Egy a jelszónk, Curvoise, Curvoise, curvoise .. (A refrén ismétlése közben Jákó kiforog az előtér közepére, megigazítja öltözékét, elszontyolodott képpel tér vissza az asztalhoz, ahol a kardiológusnő KARDIOLÓGUSNŐ: Jakobovics Márton! JÁKÓ: Jelen! (Bemegy, kissé félénken leül a szék sarkára. Az orvosnő méter hosszú kardiogramokat vizsgál, hason- lítgat, és a kórházi zárójelentést tanulmányozza.) KARDIOLÓGUSNŐ: Mikor volt itt legutóbb? JÁKÓ: Kb. három hónapja. KARDIOLÓGUSNŐ: Ezután sűrűbben kell jönnie. JÁKÓ: Miért? KARDIOLÓGUSNŐ: Nem tetszik maga nekem. JÁKÓ: Doktornő kérem, én talán még lehetek okos, de szép már soha. KARDIOLÓGUSNŐ: A kardiogramja nem tetszik. JÁKÓ: Azért a duruzsoló gép a felelős. KARDIOLÓGUSNŐ: (Lobogtatja a kórházi záró- jelentést.) Az infarktusa után két ujjnyival volt nagyobb a mája, most meg hárommal. JÁKÓ: Ez bizonyosan a belszervek expanziója miatt van, de az is lehet, hogy a főorvos úrnak vastagabbak az ujjai, mint a doktornőnek. KARDIOLÓGUSNŐ: Mennyit iszik maga? JÁKÓ: Sose többet, mint amennyi jólesik. KARDIOLÓGUSNŐ: És mennyi esik jól? JÁKÓ: Kettő és négy deci között... változó. KARDIOLÓGUSNŐ: Bor? JÁKÓ: Nem bor, vodka vagy pálinka. KARDIOLÓGUSNŐ: Töményből az nagyon sok. JÁKÓ: Ezen még nem gondolkoztam, de ha a doktornő soknak találja, akkor én nem rés, hanem erős bástya vagyok az alkoholizmus frontján. KARDIOLÓGUSNŐ: Legszívesebben elvonóra küldeném magát. JÁKÓ: Kár volna énrám pocsékolni az Anta- ethylt, meg a gyógyító kapacitást, mert nem vagyok rabja az italnak. KARDIOLÓGUSNŐ: Akkor miért pusztítja magát? JÁKÓ: Mert most ilyen van. De majd elmúlik. KARDIOLÓGUSNŐ: Próbáljon átállni sörre. (Jákó készségesen bólint.) KARDIOLÓGUSNŐ: Egy hónap múlva kontroll. JÁKÓ: (Kijön, harsogva nevet.) Ha megmondtam volna ennek a bigott antialkoholistának, hogy a töményhez sört szoktam adni kísérőül, tényleg elvonóra küldött volna. Tudd meg, Zsálya, hogy megpattant bennem valami. Ezután másképp rendezem le a kamarákat és a pitvarokat. Irgal- matlansággal, kegyetlenséggel, ravaszsággal és hidegkék színű gonoszsággal. (Kulcscsomót csörgetve elindul a szőnyegpadlós lakása felé, nyitná az ajtót, de a kulcs nem fordul.) Naná, hogy kicseréltette a zárat. Kínos volna, ha rajtakapnám. (Két rövidet csenget.) ZSÁLYA: (Kinyitja a kallantyús nézőkét,azután az ajtót is.) Nem hiszek a szememnek! JÁKÓ: Higgyél! Ha nem volnék terhedre... ZSÁLYA: Gyere be! (A szoba közepén megforgatja Jákót.) Lefogytál, lebarnultál, de nem nézel ki rosszul. JÁKÓ: A csend, a tiszta levegő, a madárdal és az áldott nyugalom. Talán mondottam neked, hogy magány az ember egyetlen természetes létformája. ZSÁLYA: (legyint) Hogyhogy eszedbe jutottam? JÁKÓ: Csak úgy. Gondoltam, megnézlek. ZSÁLYA: (Testét kihívóan riszálja, szoknyáját is felemeli.) Nézzél. JÁKÓ: Szép vagy és üde. Hasznodra vált, hogy felhúztam a nyúlcipőt. ZSÁLYA: Erről ne beszéljünk. JÁKÓ: Pardon, madame. A tévé hol van? ZSÁLYA: Javítják a Gél kában, de mi közöd . . . JÁKÓ: Óh, semmi!... Én most textíliákban utazom. ZSÁLYA: Nocsak! JÁKÓ: (Leül. Jól felcsigázott várakozás után egy ropogós lila bankót kezd morzsolgatni.) Megvan még az a bugyi? Az a kis piros szíves. ZSÁLYA: Igen. JÁKÓ: Vevő vagyok rá. ZSÁLYA: Kedves emlékek fűznek hozzá. Nem válók meg tőle. JÁKÓ: Ezen a pénzen tíz másikat kaphatsz. ZSÁLYA: Van, amennyi kell. JÁKÓ: Éppen azért adhatnád el. ZSÁLYA: Nem adom. JÁKÓ: Hiszed, hogy még mindig varázserejű? ZSÁLYA: Kérsz egy kávét? JÁKÓ: Hát... ha jó szívvel adod. ZSÁLYA: Most főtt le, friss. (Kimegy a konyhába.) JÁKÓ: (Belenéz az asztalon heverő pénztárcába, megnézi a polcokat is.) ... a buksza üres, a tévé a bizományiban, a drága szótárak az antikváriumban. Közeledik a pénzügyi válság mélypontja. (Sietve visszaül a helyére.) (Zsálya visszajön. Kávézgatnak, nézegetik egymást. Jákó kezdeményez. Újból ropogtatni kezdi az ötszázast és mutogat arra az intim testtájra. Zsálya zavartan tesz-vesz.) ZSÁLYA: Nem értem, miért adnál pénzt azért, amit egyébként ingyen is kapsz, ami azelőtt én- tőlem ingyen sem kellett. JÁKÓ: Na, kő’, nem kő’, vagy töszöm e’! ZSÁLYA: Sért engem, hogy ilyen alacsonyra taksálsz. 36
