Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Én isztenem hová leszünk? (Domokos Pál Péter Válaszol Hajdú D. Dénes kérdéseire)
ÉN ISZTENEM HOVÁ LESZÜNK? DOMOKOS PÁL PÉTER válaszol HAJDÚ D. DÉNES kérdéseire Én isztenem hová leszünk? Gyermekeink, sz mi elveszünk, Melyet apáink őriztek Elpusztítjuk szép nyelvünket. (László Mihály gyűjtése Forrófalván 1877-ben). Ritkán fordulok meg a Halászbástya tájékán. Főképp csak olyankor, ha külföldi vendégeim előtt akarok büszkélkedni: megcsodáltatom fővárosunk panorámáját. Laikus idegenvezető ügybuzgolkodásom közben néha a magam számára is felfedezek valamit. Többnyire sokszor látott, de addig a pillanatig közömbös hatásúnak bizonyult apróságokat. Legutóbb: Julianus barát szobrát a Hilton árnyékában. Eddig számtalanszor pillantottam már rá anélkül, hogy érdeklődésemet felkeltette volna. Miért, hogy most mégis úgy tekintettem rá, mint nóvumra, mintha csak most láttam volna először? Talán két oka lehetett: nemrég került kezembe Domokos Pál Péter összeállításában az „ .. .édes hazámnak akartam szolgálni.. .” című vaskos kötet, mely a Kájoni féle énekeskönyv anyaga mellett Petrás Incze János „Tudósításait” tartalmazza a moldvai csángó magyarok XIX. századi életéről. A második ok pedig bizonnyal az, hogy külföldi turista barátaimmal — a hazán belül is gyakorta felemlített — „kis nép vagyunk" témáról kezdtünk beszélgetni. Ebből végül is pedig mi más következhetett: a magyar történelemre és az országhatáron kívül élő magyarságra terelődött a szó. Julianus barát várbeli alakja villan fel bennem Budafoki úti lakásán felkeresve a nyolcvanéves Domokos Pál Péter neves kultúrtörténészt és népzenekutatót. Igaz, az ő felfedező útja nem vezetett olyan földrajzi messzeségekbe, mint Julianus őshazakutató expedíciója. De egyben azonos: ő is szinte zarándokúira kelt, hogy megkeresse és hírt adjon egy már-már elfelejtett magyar népcsoportról. Az 1931-ben Csíkszeredában kiadott könyvében a moldvai magyarság, a csángók között végzett népismereti, népzenegyűjtői munkásságáról számol be. A könyv akkor szenzáció erejével hatott, megismertette a világgal ennek a feledésbe merülő népcsoportnak szomorú történelmi sorsát és életkörülményeit; ősi letelepedésüktől a tő kés- bojár/ romániai időpontig. Addig ismeretlen néprajzi kincseket hozott felszínre. Útjáról visszatérve előadást tartott a Magyar Néprajzi Társaságban, ennek hatására honi és külföldi nyelvészek, zenefolkloristák, néprajzosok tucatjai indultak el Moldva felé. Könyvében feltérképezte azokat a csángó településeket, melyekben még ősi magyar nyelven, a nyelvújítástól érintetlen formában beszélnek. Ezen a nyelven száll a nép ajkáról az ének, tárul fel a csángó-magyar balladák csodálatos tisztaságú világa. Domokos Pál Péter a magyar zenefolklór és művelődéstörténet máig tevékeny munkása, kettős jubileumot ünnepel: ötven éve jelent meg nagy érdeklődést kiváltó könyvének első kiadása, s az idén június 28-án töltötte be nyolcvanadik évét. Egyéb művei mellett jelenleg a könyv ötödik kiadását készíti sajtó alá, kiegészítve a vatikáni titkos levéltárban közelmúltban felkutatott több száz oklevéllel. Kutatási területe nemcsak művelődéstörténészek, zenefolkloristák, néprajzosok érdeklődésére tarthat számot, ismeretterjesztő előadásait tartva az előadótermek mindig zsúfolásig telnek. Félévszázados tudományos munkásságának nem egyedüli területe a csángó-magyar népismeret (Hangszeres magyar táncok a XVIII. században címmel 1979-ben jelent meg könyve; a czenstochovai pálos kolostor levéltárában 1965-ben nagy jelentőségű nyelvemlékekre bukkant), főképp mégis erről faggatom, bizonyára erről beszél legszívesebben. 21
