Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Antalffy Gyula: A „három város” a reformkorban

ezen felüli rabságot kapnak”, s utazók kirablása harminc esztendő alatt mindössze két ízben fordult elő. Ezért is háborog a cikkíró Csányi János az olyan külföldi rémhírek fölött, hogy a kecskeméti pusztán nem lehet veszély nélkül keresztül utazni, annyi ott a tolvaj, rabló, betyár és útonálló. Magának a kecskeméti népnek becsületes jellemére Vahot Imre azt hozza fel erős példaként, hogy a városi tanácsban évente lefolytatott mintegy 700 rendes —vagyis írásbeli — per, és a bírói szék előtti két-háromezer szóbeli per között mindössze két csalási ügy fordul elő. Sem a tanács, sem a főbíró nem ítélkezhet nemesek fölött, akik ugyan életformájukat illetően alig különböznek a közrendű polgároktól, de az adófizetés alól is megpróbálják kivonni magukat, és ahol csak lehet, szemben állnak a magisztrátussal.

A főtér Hal-piac elnevezésű keleti sarkában kétemeletes, jón falpillérekkel tagolt homlokzatú, hatalmas épület a református kollégium. Őse az 1560-as években, a protestáns gyülekezet megszerveződésével egyidőben létesül, s a debreceni főiskola partikulája, de már a XVIII. század elején hat gimnáziumi osztállyal működik, s az egyház- község nagy áldozatokat vállal fenntartásáért. Főiskolává fejlesztése 1830-ban kezdődik meg, s hat év múlva már a középtanodai osztályok tanulóin kívül 105 hallgatója van a „philosophiai, juridical és theológiai tudományoknak”. Az iskolai év október első napjától július 15-ig tart, s „az ifjak nevelésében uralkodó elv: közép-utat tartani a leverő keménység és a féktelenitő lágyság között” — ez a Társalkodó véleménye, s a lap szerint 1840-ben a kollégiumban a filozófusok száma 148, a joghallgatóké 33, a teológusoké pedig 18. Ez évben Kecskeméten összesen 2576 tanulót tartanak nyilván. 1842-től két esztendeig a református kollégium diákja Jókai Mór is. A főiskolában tevékeny irodalmi kör működik, s a diákok hangász- és éneklő kara gyakran mulattatja válogatott darabokkal a nagyteremben egybegyűlő közönséget.

Jóhírű középtanodájuk van a piaristáknak is. A hat osztályú gimnázium 1713 óta működik a főtérre észak felől befutó Budai utcában. Rendkívül szép barokk együttes a kegyesrendiek kőszobrokkal díszített homlokzatú, lapos gúlatetős tornyú temploma, s a hozzá jobbról és balról csatlakozó egyemeletes rendház, illetve gimnázium, amelynek 1804 és 1807 között Katona József is növendéke. Az Életképek úgy tudja, hogy 1844-ben a piarista atyák „gymnasialis tanodájának” 188 tanulója van. A református kollégium és a kegyesrendi középiskola egymást segítve és kiegészítve fáradozik a humanista kultúraterjesztésén. A felekezeti békének messzi múltba visszanyúló példái vannak Kecskeméten. A reformáció elterjedésének kezdetén a protestánsok — az „újkeresztények” — és a katolikusok egyideig közösen használják a Szent Miklósról elnevezett „öreg kő Templomot”, később megállapodnak abban, hogy a minden három évben választandó főbíró a katolikus és a református vallás szerint változzék, s így van századokon át. Az Életképek levelezőjének örömteli jelentéséből azt is tudjuk, hogy amikor 1846 júliusában a helybeli kálvinista lelkipásztort, Polgár Mihály nagytiszteletű urat a Dunáninneni Református Egyházkerület szuperintendensévé, vagyis püspökévé választják, a város minden egyházának harangjai, valláskülönbség nélkül zúgnak a jeles főpap tiszteletére. Ez a felekezeti békesség abban gyökerezik, hogy a vallásosság a lakosság minden rétegében „vastag vakbuzgóság és babona nélkül való”. Vahot Imre külön említésre érdemesnek tartja városrajzában azt a szép kölcsönös türelmet, amellyel a különböző hitfelekezetek egymás irányában viseltetnek: „A kecskeméti nép-erkölcsöt s műveltségi fokozatát mérlegelő ezen vallási türelem, polgári béke, a lakosok közt századok óta több sajátszerü szerződéseken alapul, a reformatio előkorától kezdve maiglan.”

A két nagy egyház iskoláiban folyó kultúrmunka az egész lakosság művelődési szintjének emelésére kihat, s hozzájárul ahhoz, hogy a város a XIX. század negyedik tizedében „nem maradt süket a kor kívánatira, és az új idők szellemének kiáltó szavára” —

14