Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Antalffy Gyula: A „három város” a reformkorban

munkálkodni — s hogy az önmívelődés szükségeslétét is átlátták, az általok járatott Athenaeum, Jelenkor és Hírnök pontos olvasása bizonyítja, az iskolai könyvtár is számukra hetenkint kétszer kinyittatván.”

A Társalkodó munkatársa másfelől erősen kifogásolja az diákság életmódját. Külsejük a sötét középkorra emlékezet — állapítja meg —, mivel egy részük télen nyáron egyaránt alkalmatlan formaruhát visel. „Még jobban sajnálkozhatni pedig azon romlott ízlésén némelyeknek, melly szerint inkább kívánnak örökös szemét, piszok, rendetlenség közt tengni az iskolai épületben, s ez által magukat a társas életből kizárni, mint a városon tán kevéssel többe kerülő csinos szállást fogadni. Mert senki sem kényszeríte- tik a formaruha viselésre, sem a benlakásra, a jótétemény sincs egyikhez is kötve. S milly csekély azon summa, mellyet ti jó ifjak éven ált a temetésből bevesztek, s ti készek vagytok még azért sárban s vízben végig csatangolni az utczákat! S melly kevés azon borocska, mellyet ti szüret alkalmakor vállaltokon hordott csöbrötökbe pirongva koldulgattok össze...” A reggeli harangzúgás a református templomba is elviszi a pesti újságírót. Istentisztelet közben alaposan körülnéz, s roppantul csodálkozik, hogy az éneklőmester karzatáról a diákok kiáltják le a zsoltár egyes sorait. El nem gondolhatja, miért ragaszkodnak a körösiek ehhez a diktáláshoz, hiszen a város lakosságának nagyobb része tud olvasni. „Vagy sajnálnak 30 garast az énekeskönyvért kiadni?” — kérdezi kétkedőn. A Társalkodó e cikkére válaszolva Baksay Dániel egy későbbi számban elmondja, hogy az ízléstelennek, sötét középkorra mutatónak nevezett szabályszerű ruha az országban mindenhol közviselete azoknak a felsőbb rendű növendékeknek, akik már némi apróbb egyházi szolgálatokat teljesítenek. „Valóban kívánatosabb volna minden tanuló ifjúnak csinos szobát, melléje nevelőt, inast tartani

— hangzik a válasz a rideg kollégiumi bentlakást ért kritikára—, de mostohán születetteknek nagy jótétemény az ingyen-lakhely is.” Ugyancsak válaszol a Társalkodónak N.

J. lelkipásztor is. A körösi diákok „szüret supplicatiók” neve alatt ismeretes koldulása

— ha nem is éppen csöbörhordással történik — megfelel a valóságnak, de „az adomány- gyűjtés oka a református iskolák nyomasztó szüksége”.

A város törzsökös magyar népe kezdetben csaknem kizárólag állattenyésztéssel foglalkozik, melyet lassankint vált fel a külterjes szántóföldi művelés, majd a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermelés. A múlt század 40-es éveiben már csaknem 2000 holdat tesz ki a köztes gyümölcsösökkel megtűzdelt szőlő, s körülbelül ugyanilyen nagyságú területen termelnek zöldségféléket. Fényes Elek említi 1847. évi országleírásában, hogy a körösi kofák cseresznyeéréstől kezdve szüret végéig naponta 30—40, sőt néha 100 kocsival is jelennek meg a pesti piacokon, s valósággal elárasztják uborkával és különféle gyümölcsökkel. A Nagykőröst minden oldalról körülfogó kertekben a leginkább elterjedt szőlőfajok a fekete és a fehér kadarka, a veres, a fehér és a zöld dinka, a szegedi fejér, a juhfark, a fekete tökszőlő, az aranka és a fekete mézes. A művelés párhuzamos sorokban, sűrű tőkézettel, karó nélkül történik. Csaknem kizárólag veres bort szűrnek, mivel a fehér szőlőt is egybeszedik a feketével. A szőlőkertekben nemhogy pincék, de még szüretelő házak sincsenek, csupán az eső elől oltalmat adó egyszerű, legtöbbször venyigéből rakott bogárhátú kunyhók. A bort a városbeli házak kamrájában tartják, mivel pincét a vizenyős talajban bajos volna mélyíteni. A szőlők melletti veteményes kertekben a zöldségfélék közül káposztát, mindenekfelett azonban uborkát termesztenek; a gyümölcsösökben a cseresznye, a meggy, a kék szilva, a sárgabarack s a különböző almafajták fáinak sokasága valóságos erdőt képez.

A kereskedelem jobbára görögök kezében van, 1847-ben tizenhét boltost írnak össze a városban. Az iparűzők túlnyomóan helybeliek, s önellátásra dolgoznak. A mesterséget legtöbbször csak addig folytatják teljes odaadással, amíg valami kis földet, szőlőt nem szereznek, akkor visszatérnek a mezőgazdálkodáshoz, a kertészkedéshez. 18008