Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - Breuer János: Kodály Zoltán internacionalizmusa

dallama és vonóskísérete (vázlata a 30-as évekből); Brahmsos a kifejezése is, a technikája is. Kadosa Pál említette nekem, mennyire fontosnak tartotta a zeneszerzésprofesszor Kodály Brahms műveinek analízisét. Meglátszik ez nem egy hangszerelési effektusán is, például klarinét, kürt, gordonka megkülönböztetett szerepén.

Hogy mit tanult Debussytől, a magát büszkén „musicien fran$ais”-nak nevező mestertől a par excellence „musicien hongrois”, azt maga Kodály fogalmazta meg nekrológjában : „A harmóniában sokszor lemondott az akkordok eddig szokott összefüggésének előnyeiről, ezzel sokat nyert egyes akkordok kifejező ereje. Metodikája a kromatikakerülő friss áramlatban mozog. Ez az érintkező pontja a régi és népi zenével. Legtöbbet köszön neki a hangszín-kultúra. A zongorának és zenekarnak előtte nem sejtett színező lehetőségeit fedezte föl. Művei színekben vannak koncipiálva [. ..] De hazájában legnagyobb érdemének a francia drámai zene nyelvének reformját, a recitatív újrateremtését tartják [...] A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult."

Kodály művészetének debussyzmusai pontról pontra bizonyíthatók az idézett gondolatmenet alapján. Az idevágó elemzést elvégezte Újfalussy József a 90. születésnap emlékére 1972-ben rendezett nemzetközi Kodály-konferencián.

Ehelyütt csupán jelzésszerűen utalhatok a zeneszerző Kodály számtalan hagyományt egybeötvöző és továbbfejlesztő európaiságára s nem is a teljesség igényével teszem ezt. Tételes bizonyítás helyett, remélem, ennyiből is hihető, mennyire nyitott volt alkotóműhelye a zenetörténet nagy teljesítményeinek befogadására.

A ZENEI NEVELŐ NEMZETKÖZISÉGE

E témát voltaképp ketté kellene választanom, hisz a zeneakadémiai zeneszerzésprofesszor és az iskolai ének-zenetanítás reformján, a zenei tömegnevelés előmozdításán munkálkodó művelődéspolitikus tevékenysége különböző, noha nem ellentétes.

Tudatosan készült Kodály „hangok nagy tanárjáénak pályája kezdetétől. 1906—1907- ben, nyugati portyázásakor — jóllehet tanári kinevezését 1907 őszén kapja — megfigyeli a berlini „Hochschule” és a párizsi „Conservatoir” képzési módszereit. Berlinben az orosz származású Paul Juont értékeli a legtöbbre, aki a német módszertől eltérve, kétszólamban tanítja az összhangzattant. Gondolom, tőle tájékozódhatott az orosz zeneoktatási módszerről, a „frazirocska” nevű, a mi szolfézsünknek megfelelő tantárgy létezéséről.

Zeneszerzéstanítási módszere — bár ez nyilvánvalóan véletlen egybeesés — megdöbbentően hasonlít Arnold Schoenberg pedagógiájához. Amikor Schoenberget egy ifjú hölgy azzal a kívánsággal kereste fel, hogy tanítsa meg modern zeneszerzésre, Schoenberg azzal hárította el, hogy ő csak zeneszerzést tud tanítani, modern komponálást nem. Képzésének legfőbb eleme a nagy klasszikusok elemzése volt, s a műveikből leszűrhető tanulságok tudatosítása. Kodály módszerében is a klasszikusok elemzése volt a legfontosabb. Saját stílusát soha nem tanította s az elemzendő művek törzsanyagát a Brahmssal záruló nagy európai kultúra képezte. Maximálisan igényes volt a szakmai ismeretek elsajátításában, de nem avatkozott bele abba, hogy növendéke milyen stílusban, milyen technikával írja nem stílusgyakorlatnak szánt saját kompozícióit. Gondolom, hogy a Kodálynál szerzett biztos alap, valamint az a tény, hogy tanításának művészi irányát tekintve nem volt dogmatikus, teremtette meg az 50-es évek végének magyar zeneszerzésében, tanítványainál egy új fajta nemzetközi orientáció, merőben új eszközök elsajátításának és alkotó továbbfejlesztésének lehetőségét.

Ami a zenei köznevelést illeti, eddig kissé talán elhanyagoltuk Kodály programja nemzetközi gyökereinek kimutatását. Tudniillik nem a Curwen-féle tonic-sol-fa módszer egyszerű — vagy nem egyszerű — adaptációjáról van szó. Kodály publikált peda79