Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Dévényi Róbert: Egy történelmi daljáték bukása 1948-ban (A Cinka Panna balladája fogadtatása)
Béla hőssé magasztalja a hazaáruló, martalóc Ocskayt. Ugyanakkor a vármegyei urak szolgájának becsmérli Rákóczit. Ezzel reakciósabb tálalásban láttatja a kuruckort, mint a rokon témát feldolgozó Jókai vagy Hercegh Ferenc. Sommázva: Balázs Béla dúvadként rontja szét történelmi eszményeinket, . .hogy nem marad ott lábon előrevivő eszme, vagy tisztelt történelmi személy.” De a „történelemhamisítás”, a régmúlt befeke- títése a kisebbik bűn. Horváth Márton „jól érti” azt az üzenetet, amellyel az író a közelmúlt, az antifasiszta Népfront törekvéseit persziflálja. „A második felvonás az ócska szektarianizmus kísérteié, amely a szent történelmi eszmények rombolásában éli ki magát,az osztályharcés a függetlenségi harc kiengesztelhetetlen ellentétét prédikálja az elnyomottak felé. Az elmúlt nehéz évek alatt hányszor gáncsolta antifasiszta harcunkat az effajta ideológia?” A sorok mögött még az a vád is megfogalmazódik, hogy Balázs Béla a közvetlen jelen koalícióját is etikátlan kompromisszumnak ábrázolja. Hiszen maga Balázs Béla nyilatkozta még a bemutató előtt, hogy: „A kuruc felkelés a jobbágyok és urak egységfrontja volt a külső elnyomók ellen. De nem enyhítette a belső elnyomást. A koalíció problematikája teszi aktuálissá a darabot egy olyan időben, melyben egy valóban demokratikus koalíció egységfrontja a nemzeti lelkiismeret és a felelősség feladatává lett. (Az én kiemelésem — D. R.) Aligha tévedünk, ha ezt tekintjük a probléma gócának. Balázs Béla szerint a koalíció demokratizmusa még be nem teljesített feladat. Horváth Márton szerintviszont már megvalósult. Hiányolása ellenséges vádaskodás, baloldali szektarianizmus, és egy füst alatt azonosulás a jobboldal fenntartásaival. Mai szemmel olvasva a darabot nemigen értjük, miképp sikerült Horváth Mártonnak a fentieket kihámozni a drámából. Miért gondolta, hogy Balázs Béla a koalícióból magát kirekesztő Ocskaynak ad igazat, vagy ami ezzel egyenértékű, hogy mentegeti árulását. A darab dramaturgiája épp az ellenkezőjét támasztja alá. Elemezzük röviden az inkriminált II. felvonást. A kiindulás egy történelmi egyensúlyhelyzet: Rákóczi egyként elfogadott vezére a nincstelenek szárnyának, Ocskay révén, és a németellenes feudális oligarchiának. A II. felvonásban a mérleg megbillen: a fejedelem gróf Bercsényit nevezi ki fővezérré, és ezzel a paraszti osztálykövetelések óhatatlanul háttérbe szorulnak. A konfliktus képlete ismerős a Petúr—Tiborc viszonytól kezdve Ady kurucvers-dialógu- saiig. Balázs Béla történelemszemléletében tehát nincs semmi provokálóan megbotránkoztató. Ocskayt az új helyzet kutyaszorítóba fogja. Ő nemcsak hadvezér, de nép- tribun, politikus is. Tekintetbe kell vennie, hogy Bercsényit a győzelem végleg megerősítené pozíciójában. Ezért környékezi meg a félrehúzódás kísértése. Igaz, az indítékok között szerepel szerelem, kivagyiság, még anarchikus hajlamok is. De a jelenet felépítése egyértelműen sugallja, hogy ezeken a motivációkon Ocskay a maga tisztességéből úrrá tud lenni. Csak amikor a földönfutó jobbágyok felpanaszolják, milyen bánásmód járja fajtájuknak a táborba szálló urak regimentjében, akkor dönt úgy, hogy nem adja magát az ütközethez. (Érdekes módon a szituáció összerímel Csoóri-Kósa ítélet című filmjének Dózsa döntését motiváló mozzanataival.) A szubjektíve érthető, csaknem jogosnak tűnő passzivitás objektíve árulóvá teszi Ocskayt. A mások szemében ugyanúgy, mint önnön lelkiismeretfurdalásától elborult tekintete előtt. A darab eszmei üzenete tehát éppen a fonákja annak, mint amit Horváth Márton leírt. Balázs Béla a brigadé- ros sorsában azt példázza, hogy nincs az a nemes, politikailag önmagában makulátlannak tűnő indíték, amely a történelem ítélőszéke előtt ne minősülne árulásnak, ha szembefordít a hazafias koalícióval. Horváth Márton mellett még a Szabadság kritikusa bonyolódik az eszmeiség kérdéseibe. P. I. eszmefuttatásában majd a sematizmusban úton-útfélen hangoztatott igény, a kanonizálás szükségessége kap hangot. Úgy véli, hogy a kuruc szabadságharcról szóló 58
