Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - Vargyas Lajos: A világosan tagolt forma (Magyarság a népzenében)

jobban szerették a három + egy rövid túlságos aszimmetriáját kicserélni erre e lebegő egyensúlyra: két hosszút nem egészen egyenlít ki három rövid (26 szótagot tizenhat); de a kisebb egyenlőtlenséget tovább segíti kiegyenlíteni, hogy a kettővel szemben három áll. Ugyanakkor a két azonos hosszú, majd a két azonos rövid után az egy, ami még rövidebb, érezteti, hogy fokozatosan és következetesen haladunk a teljes elhallgatás felé. A két hosszú első sor az indulás és a lényeg kimondása; utána pedig minden a lezárás felé halad. A forma egész tartama alatt érezzük, merre tartunk, s hogy jutunk el a befejezésig. Ez az érzés az, amit úgy fejezett ki egy öreg énekesem, amikor a lányok nehezen szedtek össze egy zavaros műdalt: „Ez olyan nóta, se eleje, se vége”. Pompás megfogalmazása annak a formai igénynek, ami a hagyományban olyan világosan kirajzolódik: mindig tudjam, hol tartunk és hol van a vég. Azért jelenik meg egész fejlődésünk végén a népdal új stílusa a maga architektonikus, zárt formáival: az első sor visszatér a dal végén és szoros egységbe fogja össze, míg a középső két sor általában magasabb régiókban mozog, s az ellentétet állítja a két szélső sorral szembe. (ABBA). Sőt ezt a formát úgy is érzékeljük, hogy az első fele után (AB) fordított sorrendben halljuk ugyanazt (BA), amit az is fokoz, hogy a második B-sor vége meg szokott változni, hogy éreztesse a visszavezetést az A-hoz. S az is népünk forma- és arányérzékét dicséri, hogy az egyetlen új formában, ahol háromszor ismétlődik egy dallamsor (AABA), mindig ez a háromszor elhangzó dallam a mozgalmasabb, mindig nagy ívet jár be, hogy ne legyen unalmas háromszor hallani. S vele szemben a B-sor csak valami ellentétet fejez ki akár dallamvonalban, akár ritmusban, akár mindkettőben. (Példa a közismert „Látod édes anyám, látod édesanyám, mért szültél a világra”.)

Tehát az ugor-kortól az első világháború előtti évekig és máig lehet nyomonkövetni a világos tagolás formai igényének működését és fokozatosan fejlődő, egyre tökéletesebb eredményeit.

S, hogy mennyire érzi népünk ennek a világos tagolásnak jelenlétét és követelményét, azt az énekesek által mindig rögtönzött díszítések szinte kötelező hagyománya is bizonyítja: a dallamnak két fő formai pillérét, a második és negyedik sor végét, ami a tagolás legfontosabb pontja, sosem díszítik, hogy az világosan kiemelkedjék a sokszor igen dús ékesítésekből, amelyek a dallamot körülfonják. S hogy ez nem véletlen, vagy általános emberi gyakorlat, hanem valóban nemzeti ízlés, azt leolvashatjuk a bihari románok díszítésmódján, akik épp ellenkezőleg szinte elrejtik a sorvégeket gazdagon burjánzó díszítményekkel, hogy az egész dal egyetlen megszakítatlan ívben fusson le elejétől végig. Ezt még azzal is fokozzák, hogy nem a sorvégeken van a leghosszabb hang, hanem sokszor a sorok közepén. A magyarok viszont a két fő tagoló sorvégen mindig hosszú hangot énekelnek, és szünetet is tartanak.

Természetesen nem lehet egy nemzeti ízlést, sem egy olyan sokszínű népzenét, mint a magyar, egyetlen sajátsággal jellemezni. Nem is azt akartuk megválaszolni, hogy mi minden „magyar”, csak azt, hogy ez az egy dolog biztosan magyar. Hiszen mások más sajátságokkal próbálták meg jellemezni az egész magyar népzenekincset. Bartók például a következőképp foglalja össze könyvében a magyar népzene sajátságait: „A magyar parasztok ragaszkodása az izometrikus dallamversszak-szerkezetekhez és bizonyos pen- taton fordulatokhoz a legrégibb dallamoktól egészen a legújabbakig világosan felismerhető; még elég régi dallamoktól egészen a legújabbakig észlelhető az alkalmazkodó tempo giusto ritmusnak nagy kedveltsége. Tehát ez a három zenei jelenség mondható az egész magyar parasztzenére általánosan jellemzőnek, amely megkülönbözteti minden más nép parasztzenéjétől.” De ebből az egyik elem, az alkalmazkodó tempo giusto, vagyis, hogy a feszes ritmusban alkalmazkodni kell a szöveg szótaghosszúságához, rövid szótagra rövid hang, hosszú szótagra hosszú hang kerül, (vagyis két egyforma negyed he37