Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György: A valóság fekete-fehér terein (Plugor Sándorról)
MŰVÉSZET SÜMEGI GYÖRGY A VALÓSÁG FEKETE-FEHÉR TEREIN — Plugor Sándorról — Ha a mai magyar képzőművészet térképét szeretnénk megrajzolni, akkor jelentős határlépéseket kell tennünk északra ugyanúgy, mint délre vagy keletre. Hiszen ki vitatja (ki vitathatná?) ma már azt a tényt, hogy a magyar képzőművészet s tudjuk jól: irodalom, színházművészet, néprajzi és művészetkutatás fontos műveit rajzolják, festik, írják, rendezik és szerkesztik Erdélyben (Románia), a Vajdaságban (Jugoszlávia), Szlovákiában (Csehszlovákia) és Kárpátalján (Ukrán SZSZK) is. Hiszen például nemcsak az első világháború előtti, hanem a teljes nagybányai művésztelep egész története szerves alkotóeleme, sok vonatkozásban fundamentuma a modern magyar képzőművészetnek is. Nagy Imre zsögödi fészke, Mattis-Teutsch János brassói műterme vagy Kós Károly kolozsvári őrhelye még ma, haláluk után is hat, és a jövőben is fog hatni. A nagyobb figyelmet régen kiérdemelték a határainkon kívül élő képzőművészek is. A Nyugat-Európában és Amerikában dolgozó magyar származású festők, szobrászok és grafikusok második kiállítását rendezik meg ez év végén Budapesten, s talán nem képtelenség óhajtani azt sem, hogy egyszer együttesen mutassák be a Közép-Kelet-Euró- pában élő magyar képzőművészeket is. Mondjuk először Budapesten s aztán esetleg a szomszéd államok fővárosaiban is. Hiszen a ma dolgozók közül nemcsakSchöffer Miklós vagy Vasarely Victor művészete lehet fontos számunkra Franciaországból, hanem Gy. Szabó Béláé vagy Miklóssy Gáboré is Kolozsvárról s művésztársaik munkái Szatmárról, Nagyváradról, Szabadkáról, Csíkszeredából, Kassáról, Ungvárról, Marosvásárhelyről vagy éppen Bukarestből. Olyan alkotóké, képzőművészeké, akiket mi, ma Magyarországon alig-alig, még az ottani írókhoz és színházművészekhez képest is kevéssé ismerünk, ismerhetünk. A magyar képzőművészet őrhelyei közül az egyik legtávolabbi — de mégis milyen közeli! — ponton, Sepsiszentgyörgyön dolgozik Plugor Sándor. Művei aláírójaként PS, a költőbarát Szilágyi Domokos megnevezésében: PÖ SÖ. Legutóbbi, balatonfüredi kiállításakor így vallott önmagáról: „1940-ben születtem a háromszéki Kökösön, melynek határában a negyvennyolcas székely forradalmár, Gábor Áron elesett. Tizennégy esztendős koromban Nagy Pál fesztőművész-pedagógus tehetségkutató útja indított el a marosvásárhelyi képzőművészeti középiskolába, majd 1958-ban a kolozsvári főiskola festészeti szakára, melynek elvégzése után egy Brassóban megjelenő folyóirat grafikusa, később a sepsiszentgyörgyi múzeum, s a helybéli Állami Magyar Színház alkalmazottja lettem. 1961-től rendszeresen jelennek meg illusztrációim szépirodalmi lapokban, elsősorban az Utunkban, 1962-től kiadóknak, az utóbbi években az Európa Könyvkiadónak is dolgozom. Grafikusa vagyok Szilágyi Domokos Öregek könyve című kötetének, s a Szarvasokká vált fiúk című balladagyűjteménynek, mely az 1976-os lipcsei könyvkiállítás díjazottja”. Egyéni és kollektív, hazai és külföldi kiállításokon 1964-től szerepel —festményeivel és grafikáival — Bukaresttől Amerikáig, Zágontól Svájcig, Hajdúböszörménytől Bala- tonfüredig. Plugor illusztrációkat, irodalmi kísérőrajzokat készített Csokonai, Petőfi, Ady, Tamási Áron, József Attila, Illyés Gyula, Sütő András, Kányádi Sándor, Szilágyi Domo86
