Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: A „Cifra nyomorúság” utóélete

Ma már persze világosan látható, hogy az akkori konkrét erővonalak drámai csapdát képeztek az események menetének keskeny ösvényén. Arról van szó, amit a történész Juhász Gyula úgy fogalmazott nemrégiben, hogy a középosztály akkor vitatott témáját „nagymértékben a faji probléma hatotta át.” Mégpedig a második zsidótörvény után többen a „magyar származású magyarok” védelmét kezdték követelni, és már nem a zsidók, hanem az árják és a germán árjákból félig asszimilálódott magyarok ellenében. Szabó Zoltán idevágó passzusai is — miután egyértelműen tisztázta már az előzőekben, hogy a magyar paraszt még munkássá sem válhat, nemhogy értelmiségivé — a „jövevényeket” célozzák, akik „vonattal jöttek, nem hintóval”, „állomáshelyük van, nem pátriájuk”, s olyan „gyarmatosítók”, akiknek nem szerves polgári osztály- tudatuk van, hanem csak hivatali érdektudatuk. Ez a fajta réteg mondja, mint már idéztük, hogy „inkább a németek uralkodjanak rajtunk, mint a zsidók”. S ez egyúttal ennek a bizonyos drámai csapdának a megtestesülése a szerző szemléletében is.

Mert ha egyik oldalról nézem, ez bizony faji szemlélet, ha a másik oldalról, akkor a német gyarmatosítás egyáltalán nem kockázatmentes elítélése. A csapda attól drámai és attól valóságos egyszerre, hogy nem lehetett aztán a későbbiekben sem eltekinteni attól a mindennapi tapasztalattól, hogy a politika intéző köreiben, s az azt megalapozó, el nem hanyagolható mozgalmakban mily sokan fedezték föl önmagukban a germán gyökereket, azaz ugyancsak egy faji szemlélet alapjáról nézték az akkori világot. Amikor a következő évben, 1939-ben Szabó Zoltán megindítja a ma már többek által is méltán újra fölfedezett, „Szellemi Honvédelem” című rovatát a Magyar Nemzetben, akkor egy évezredes parazsat mer fölszítani, kiált és kiáll a német hódítás ellen. Nem valami érvként, de a kép színezése végett, hadd utaljak az író, Hegedűs Géza egy most föllelt és nyilvánosan publikált levelére is. (Élet és Irodalom, 81, dec. 5.), amelyet még mint munkaszolgálatos írt a komáromi hidászlaktanyából 1945 januárjában a már fölszabadult Pestre címezve, mintegy palackpostaként, s amelyben egy zsidó munkaszolgálatos a „Ki maradt meg barátaim közül” kérdésben Szabó Zoltán után érdeklődik . . .

Miért mondom mindezt? Mert Juhász Gyulának igaza van. Mindezzel az értelmezéssel együtt fajelméletről van szó. Elméletnek elvi buktatóit pedig semmi sem menti. Egyazon, nevezetesen antifasiszta és németellenes politikai állásfogalás azonban többféle elméletből is következhet, s a politikai állásfoglalásoknak politikai szempontból elsődlegesen a célját és eredményét illik mérlegelni. S most, Szabó Zoltán 1938-as könyvén túlmenően, ha e kérdés utóéletét nézzük, néhol bizony szembetűnő az értékelések időnkénti aránytévesztése. Hiszen a magyar progresszió, amely a háború alatt az antifasizmust és a német befolyás elhárítását jelentette, kétségtelenül jelentős mértékben faji kérdésekhez is kapcsolódott. Ez a csapda és ettől drámai. Hozhatnánk hasonló példát az antifasiszta háborús koalíció nagy propagandagépezeteinek hasonló mintáiból is. De minek? Ettől a csapda csapda és a dráma dráma marad. Az azonban nem igaz, hogy egyes emberek erényei és érdemei, politikai kiállásuk és annak történelmileg pozitív hozadéka, közvetlenül vallott elveiken lenne mérhető. Ennél a valóság mindig sokágúbb, s csak egy bornírt racionalizmus véli egyedül a megvallott eszmékben föllelni a valóság egyedüli magyarázatát.

Félreértés lenne persze, ha ezen elnyúló okfejtés miatt bárki azt gondolná, hogy a „Cifra nyomorúság” a faji kérdések tárháza. Egyáltalán nem így van. Szó ugyan van róla, de inkább csak mellékesen. Viszont e kérdést már csak ellentmondásos utóélete miatt sem lehet mellőzni, és saját szemszögünkből ezért igyekeztünk ezt értelmezni és értékelni.

A könyv számunkra legfontosabb mondanivalója: a magyar társadalom szerkezetének fölvázolása. Ami az első pillanatban meghökkentő, az az, hogy Szabó Zoltán szo74