Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Szokolay Zoltán: Itt (vers) - Anóka Eszter: A kútnál (vers)
SZOKOLAY ZOLTÁN ITT Szenderedj el ezen az asztallapon, condrás koponya, szenderedj el, mert havas hegyoldal nyugszik benned, lesiklik rajta bátran sítalpas Aphrodité, aki aranyláncon viseli két melle közt a borsószemnyi Földet és ágyékának szőke pihéi fölött tetoválás: ALAMOGORDO. Agyaggal tapaszd be szemgödreid: ökleiddel, a sűrű és mindenható nyárral, mert együgyű szórakozás volt hajszálvékony fonalakon mozgatni cellád belsejét és pontosan számon tartani: Csajkovszkij hegedűversenye percenként hányszor repül neki a kék ablaküvegnek. Szenderedj el ezen az asztal lapon, mert itt kevertek vágyaidba cukrot, itt kenték haragod kenyérre, itt landolnak a behavazott bőrű álnok áhitatok. erre a deszkára lép ki holnap tested tárt kapuján a vér. ANÓKA ESZTER A KÚTNÁL Állok a kútnál, szomjazom, innék vizet. A csorda kútja kiszáradt, elepedek. Állok a kútnál, és elgondolom, hogy amíg halkan a szót mormolom, álom csak, ami békíteni rám száll, elröppent rég a képzeletmadár, eltörpültek a vad agyóriások, szárnyaszegett a szó, amit kiások kiszáradt kutunk csordamélyiből. Törtem, gyötrődtem — mivégre és kinek? Egyedüllétem társ nem tűri meg, nem oldja fel közöny, (anyám nem olvas verseket,) a szorgos költemény elhullik, elpereg, hunyorog, vigyorog, megreked a koravén elme, pedig pontos még a kemény szavak dús fegyelme és fontos a múlt.
