Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Pintér Lajos: Kezemre szállt a helikopter (Bartók emlékezete)
PINTÉR LAJOS KEZEMRE SZÁLLT A HELIKOPTER (Bartók emlékezete) Tél van, a délelőtti napsütés, erős ragyogás átvilágítja a tájat, átvilágítja a fák testét. Ablakomon ha kinézek, a fagyra, a behavazott utakra, a napsütötte csontváz-kiserdőre látok. Jobbkezem felől ha kinézek, egy lebontott tanya romjait látom, kertjében ott alszanak a szőlő tőkéi, jövőre, álmuk ez, újra teremni szeretnének. Áll még a megbomlott idegzetű kertben egy betonteknő, peremére kiült a kékkő. Az itthagyott, elhagyott kutyák falkába verődve kóborolnak. Balkezem felől ha kinézek, a vas és a beton új és legújabb szövetségére látok, lakótelepi tájra, szürke tornyokra, tapétákra ragasztott tapétákra és pirosra festett óvodákra. Látom az óvoda udvarát, az udvaron fából faragott madarak: a közeli szőlőskertből röppenhettek át. A szomszédban lakó, ismeretlen barátom üzen, azt írja: ha elköltözöm innen is, nem emlékszem majd semmire. S azt írja még, legtöbbet emlegetett szava mostanában egy latin elöljáró: inter-, mely szószerkezetekben és összetételekben, hozzá- tehetem, íme a mindennapi lét szótlan szerkezeteiben is, azt jelenti: közötti, közbeni. Üzenem neki, jöjjön el hozzám, fölteszem majd kedvéért a lemezjátszóra a Bartók- lemezt, a Cantata profanát, a kilenc csodaszarvas jelképes történetét. A hazahívó, visszahívó apai szóra a lemezjátszóról a bartóki hang így felel majd: A legnagyobb szarvas, Legkedvesebb fiú — Szóval felfelelvén Hozzá imigy szóla: Kedves édes apánk, Te csak eredj haza A mi édes jó anyánkhoz! De mi nem megyünk ... A mi szájunk többé Nem iszik pohárból, Nem iszik pohárból, Csak hűvös forrásból S visszatérve erre a motívumra Bartók végezetül meg is változtatja a „hűvös” jelzőt, hogy a szöveg elsődleges jelentésétől még messzebb vigyen el bennünket, hogy történetét példázattá emelje, vallomássá és művészi programmá: A szájuk többé Nem iszik pohárból, Csak tiszta forrásból. Néhány napja múlt csak, hogy nagy hó esett. Reggelre nyakig behavazottan álltak az autók a parkolóban. Az iskolába induló gyerekek is derékig érő havakon láboltak keresztül. Áz autók és a napvilágra kipergő szánkók úgy forogtak körbe saját tengelyük körül, mint a múltjuk és jövőjük nélkül maradó, jelenidejű népek. Majd hóekék, markológépek érkeztek s minden irányban megtisztították az utakat. Ezek az óriás erejű vasmarkok, ezek a havat zabáló vaspofák, ezek a tisztaságtermő szerkezetek jelképei lehetnének a bartóki gondolatnak is. Nemcsak behavazottak, hanem besáro- zottak, beszennyezettek is lehetnek a szellem, a gondolkodás útjai, forgunk rajtuk egyhelyben, mint az autók vagy mint a hátukra fordított bogarak. Míg múltunk és jövőnk irányában meg nem indul a közlekedés, míg egy tegnap kiénekelt érzést rá nem illeszthetünk mai bánatunkra vagy örömünkre, míg egy hajdani barbár ének szavaival körül nem udvaroljuk holnapi szerelmünket, a cizellált jövőt. Hogy mennyire nem véletlenek a Cantata profana utolsó szavai, hogy mennyire gondolkodói, zeneszerzői programot fogalmaznak meg a „csak tiszta forrásból” szavai, a népművészet, a népzene tiszta forrásából merítés eszményének szavai, arra bizonyítékul szolgál Bartók egyik levele, ahol gondolatát tételesen is megismétli. „Az én 91
