Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - MŰHELY - A kultúra és az emberség biztonsága (Bálint Sándor válaszol Csapody Miklós kérdéseire)
di lakásán. A szöveg a tervezett sorozat „alapköve” lett volna tehát, rövid terjedelemében is fölvillantva mindazt — a beszélgetés természetéből következő bizonyos belső, tematikai arányeltolódásokkal —, amit elképzeltünk. Megnyilatkozásának rögzítésekor főként az epikusabb, színesebb szövegrészeknél, de az adatszerű tényközléseknél is tekintettel voltam sajátos elbeszélésmódjának minél hűségesebb visszaadására. A szöveg elsősorban kapcsolattörténeti szempontból és Bálint Sándor élete második felének eseményeit tekintve tartalmaz új adalékokat. Az interjú szövegének közlésével Bálint Sándor emberségének és jelenvaló példájának is kegyelettel és szeretettel adózom. Régi szegedi család a Sándor bácsié, hiszen egy Bálint már az 1 S22. évi tizedlajstromban is szerepel: Bálint Gáspár. Az ilyen régi jelenlét, többszázados szegedi múlt és a családi hagyományok mit jelentenek a számára? Szegedi vagyok. Szegedi nemzet a szónak a legteljesebb értelmében, nemcsak azért, hogy Szegeden születtem, hanem azért is, mert a családomban a legtávolabbi múltig mind a két ágon mindenki itt élt, küzdött. Parasztfoglalkozásokban voltak az őseim. Halászok, pásztorok voltak közöttük, aztán — különösen, amikor a földművelés kezdett általánossá válni itt az Alföldön —, voltak földművesek is. És miután Szegednek, és éppen az Alsóvárosnak volt mezőgazdasági különlegessége a paprika, a szüleim a paprikával foglalkoztak. Édesanyám első férje paprikamolnár volt. Az édesanyámék maguk odahaza törték a paprikát, mégpedig olyan formában, hogy a füzéres-hüvelyes paprikát fölfűzték, berakták a kemencébe, ott csörgősre szárították, és utána a külü- ben, egy mozsárszerű gépezetben törték meg. Úgy vitték a piacra. A paprikának a fontossága mindinkább megnőtt, aminek több oka volt: elsősorban fűszerpótló volt, aztán már régebben azt is fölismerték, hogy egy súlyos alföldi betegségnek, nevezetesen a hideglelésnek, a maláriának is hasznos orvossága lehet. A paprika mindinkább elterjedt először az Alföldön, aztán egész Magyarországon, az első világháború alatt pedig az Osztrák—Magyar Monarchiában mint borspótló. Nahát, a szüleim paprikatermelő alsóvárosi parasztpolgárok voltak. Korán árván maradtam, az apám még nyolc- hónapos koromban meghalt tífuszban, és a nevelésem az anyámra maradt. Kónya Annára, vagyis a család ragadványneve szerint Szaka Pannára, akinek az arcképe itt függ a falon. Igen. Rá a legnagyobb szeretettel gondolok vissza, és mint néprajzi kutató is a legnagyobb tisztelettel emlékezem rá, tudniillik az anyám a régi szegedi paraszti hagyománynak volt az őre, tudója, aki tisztában volt ezeknek a hagyományoknak a nevelő értékével is, és mindehhez ragaszkodott. Nekem is vannak a mái napig olyan gesztusaim, amelyeket ha elmondanék, kinevetnének értük, én mégis ragaszkodom hozzájuk, mert az anyámtól tanultam őket. Például mondjuk az, hogy a virágvasárnapi szentelt barkának van valami értéke, orvosságnak is tekinthető, helyesebben hogy valami karizmát közölnek ezek a szentelmények. Én mái napig a virágvasárnapi barkának egy szemét le szoktam nyelni, mielőtt az ebédhez hozzáfognék. Csak példának mondom ezt: külsőségnek látszik és mulatságosnak is sokszor, de mégis beletartozik egy kultúrába, egy magatartásba. Ebbe a paraszti magatartásba születtem bele, ebben nevelkedtem föl, tehát nyilvánvalóan ez is inspirált arra, hogy később néprajzzal, a néphagyományoknak a vizsgálatával foglalkozzam. Rájöttem arra, hogy a néphagyomány tulajdonképpen nem egzotikum, mint ahogy a műveltek nézik és sokszor lenézik, hanem a kultúrának egy sajátos megnyilatkozása, aminek több mozzanatán, több gesztusán nyilvánvalóan eljárt az idő, de a maga idejében mindez mégis társadalomképző erő volt. Kérlek szépen, elmondtam már neked néhányszor, hogy az anyám amikor beíratott az első polgáriba 1914-ben, akkor azt mondták az öreg rokonok, szomszédasszonyok, ismerősök, hogy na, anyám is urat akar a fiából nevelni, majd megbánja, mert hátat fordít neki és nem törődik majd vele. Ezt fejledező értelemmel is föl tudtam fogni, és 61
